Bajnai Gordon ártatlan, egyetlen libát sem találtak nála!

És különben is, a cápák nem esznek libát ugyebár. Segítünk megérteni a Városháza-gate ügyet. Bajnai Gordon nyilvánvalóvá tette a közvélemény számára, hogy Gansperger Gyula fideszes ügynök. Gyurcsány Ferenc nem mondta el az újságíróknak, hogy Bajnai Gordon fideszes ügynök, és Orbán Viktor személyesen kényszerítette őt arra, hogy belőle csináljon miniszterelnököt 2009-ben, a fideszes kétharmad érdekében. Ahogy Dobrev Klára sem mondta még ki, hogy Gyurcsány Ferenc is fideszes ügynök, akit még Demisz vezetőként állított át és utána rá, Klárára Orbán Viktor, hogy megbosszulja a 2034-es választási vereséget. Márki-Zay Péter, ha jól értettem, amit mond, viszont nem titkolta, hogy Dobrev Klára fideszes ügynök. Gansperger Gyula szerint pedig Orbán Viktor is fideszes ügynök. Valószínűleg meg van már zavarodva szegény.
Aki ezek után sem érti az ellenzéken belüli viszonyokat, az biztos a harmadik oltást is fel akarja venni.
Az ellenzék láthatóan döbbenten értesült arról, hogy az ő stiklijeiket is megírja a sajtó, sőt az emberekhez, a bizonytalan szavazókhoz is eljutnak ezek az információk. Az ember már aranyporral sem szórhatja be a családi ebéden a mákos rétest, mert az a rohadt jobboldali sajtó kiszagolja és nem átallja urizálással vádolni Cseh Katalin EU-támogatás milliárdost. Cseh Katalin persze most éjszakánként forgolódva várja, hogy vajon mit derítenek még majd ki róla azok a rohadt propagandisták.
Szegény Cseh Katalin miattunk nem indulhatott a Momentum elnöki posztjáért. A botmixertől még nyugodtan, de az aranypor már betette neki a kaput. Ezekben a körökben csak a fehér port nézik el.Az egész olyan, mint a CEU Pegazus szakos egyetemi hallgatóinak oktatási hanganyaga lopásszociológia órára.

Csak eredetileg nyilván fideszes hangokkal képzelte el az alkotó. A kedves olvasó talán emlékszik A tavasz 17 pillanata című szovjet filmre. Az a náci rezsim működését mutatta be meglepően tökéletesen és hitelesen.
A jelenség megértésében sokat segített annak a felismerése, hogy csak a szovjet rendszert öltöztette más egyenruhába a rendező, melyről igen testközeli tapasztalatokkal volt pechje rendelkezni. Mindig lenyűgözött az a bizonyosság és láttató erő, amellyel a baloldali politikusok és társutas értelmiségiek ábrázolják, hogy szerintük hogyan lop a Fidesz. Pedig csak arról van szó, hogy látták már Bajnait tárgyalni.Én még emlékszem azokra a csodás pillanatokra, amikor 2002 őszén megjelentek emberek a magyar vidéken és miniszterelnöki hivatalos névjegyeket osztogattak és mindenkinek világossá tették, őket kell bevenni a buliba, ha valaki pályázatot akar nyerni.
Mai szóval cáparajzásnak neveznénk a jelenséget.
A lopásszociológia validálható tudományág, Anonymus elvtárs jóvoltából komoly oktatási segédanyaggal rendelkezünk a jelenség gyakorlatáról és pszichológiájáról is. A baloldali cápák ugyanis láthatólag ellenállhatatlan kényszert éreznek arra, hogy az összes hadi titkukat kifecsegjék, egyébként irrelevánsnak tűnő helyzetekben.
Nagy kérdés, akik évtizedek óta kötelékben repülnek, miért érzik szükségét annak, hogy befolyásosságukat aktuálisan és egymásnak is fitogtassák. Ezeknek a beszélgetéseknek valójában egyetlen olyan eleme van, ami nem a részvevők pszichológiai igényeinek kielégítésére szolgál, hogy megélhessék, mennyire menő csávók is ők. A válasz arra a kérdésre: kivel kell tárgyalni a budapesti vezetésből, hogy legyen is értelme a szájtépésnek? Ezt végül is megválaszolják, de világossá teszik, hogy a Városházán káosz van, senki nem uralja a rendszert, senki sem tudja pontosan a nagyobb üzleteknél, hogy aktuálisan a cápák közül hányat kell megvenni ahhoz, hogy menjen a dolog.
Egy a biztos és csak akkor biztos, ha mindenkinek perkál a szerencsés vevő. Karácsonyék áttolták Budapestet vadkeletre, és vissza a kilencvenes évekbe, Horn Gyula és Demszky Gábor uralkodásának idejére, amikor a baloldali, a mai ellenzéki oligarchák meggazdagodtak, többek között éppen Budapesten.Ez egyébként teljesen egybecseng a tapasztalattal, Budapest teljesen vezetetlen, és nemcsak Karácsony történelmi léptékű alkalmatlansága okán, hanem azért is, mert a koalíciós pártok cápái minden egyes telekeladás jutalékáért megküzdenek és ott tesznek be egymásnak, ahol lehet. Minden más beszerzés is hasonló élményekkel jár feltehetőleg.
A hanganyag keletkezése is ennek tudható be, egyetlen szereplő se szeretne egyedül börtönbe menni, ha borul a bili.
Különösen az a gyönyörű, hogy egyetlen ember nem volt közöttük, akiben felmerült volna, ezeket az ügyeket lehetne tisztességesen is intézni és nem kellene részt venni benne, ha nem úgy történik a dolog.A kérdés az, hogy mi vezetett ehhez a totális káoszhoz. Leginkább az, hogy az ellenzék sok önálló és más érdekcsoport által finanszírozott bandából áll. Hiába áll mindenki egyszerre a Soros-féle hálózatok zsoldjában is, más hasonló erejű aktorok is parancsolnak nekik és persze saját zsebre is dolgoznak. De ebben a káoszban, ami főleg az ellenzéki politikusok fejében van, sem a CIA, sem az FSZB nem képes rendet vágni. Az ellenzék szociológiailag is megbukott, mert már a saját képviseletére is alkalmatlan.
Karácsony Gergely most úgy tesz, mintha Bajnai Gordon volna, és rácsodálkozik arra, hogy nyilván a tudta és beleegyezése nélkül megválasztották egy rablóbanda vezetőjének. Ráadásul közjogilag! Bajnai Gordon és Karácsony tehát saját maga szerint teljesen ártatlan, mindent csak hallomásból tud az állítólagos korrupcióról.És mindkettő rettentően fel van háborodva, hogy neki kell magyarázkodnia.
A háttérben pedig felsejlik Ludas Matyi alakja. Ez már a sovány Döbrögik kora.