Pesti Srácok

Ugye milyen jó volt hinni az amerikaiaknak?

null

A háborúkat nem rossz emberek indítják jó emberek ellen, hanem általában hülyék hülyék ellen. Hiszen közismert, hogy a háború a legdrágább megoldás, akkor is az, ha a háborút szükségesnek tekintő politikusok a halottakat tekintik járulékos veszteségnek.

Emlékszem gyerekként a hetvenes évek közepén, végén teljesen simán elhittem, hogy a nagy Szovjetunió és az USA is békét akar és rendezni tudják az ellentéteiket. Akkoriban voltak mindenféle tárgyalások, Helsinki folyamat, ilyesmik, olyan jó volt azt gondolni, hogy néhány éven belül kitör majd a világbéke.

Azt reméltem, hogy mire hat-hét év múlva katonaköteles korba kerülök, már nem is lesz sorkatonaság, mert a világbékében értelemszerűen nincs rá szükség.

Nagyapám mesélt a háborúról, ami nagyon nem nyerte el a tetszését, többek között megjárta a Don-kanyart, és ezt az érzést át is tudta adni nekem, a gyermeki katonásdi helyére pacifizmus került.

Mondjuk akkoriban mindenki igyekezett kerülni a Magyar Néphadsereget, mert a szellemi és erkölcsi színvonala alulról súrolta egy rablóhordáét, hű tükreként a rendszernek, egyedül a formális fegyelmet, illetve annak látszatát voltak képesek fenntartani.

Később persze sokat tanultam a katonaság alatt, igaz másfél évvel a legjobb éveinkből fizettünk érte, de minél távolabb kerülök tőle annál többet érzékelek magamban az ott szerzett hasznos tapasztalatokból. Na persze nem a katonásdi volt hasznos, hanem a társakhoz való alkalmazkodás civilben sohasem tapasztalt kényszere, és persze a főállású hülyék és az általános hülyeség elviselésének elsajátítása.
PestiSracok facebook image

Nehéz volt elhinni, hogy ilyen tisztekkel (tisztelet a kivételeknek) lehet háborúzni, azt hittük, hogy a Vörös Hadsereg és az amerikai biztos jobb. Persze az is kiderült, hogy a katonáskodás is egy szakma, lehet jól is csinálni. De ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy a világ hogyan működik, miket csinálnak az országok, a döntéshozók, végül is merre tart majd a világ.

Minden háborúról, az ostobasága és az értelmetlensége okán, eddig mindig azt gondoltuk, hogy ez lesz az utolsó.

Délszláv háború, Irak, Afganisztán, Oszétia, Csecsenföld, Szíria, Líbia egyik sem bizonyult egyik fél számára sem győztesnek a sok tucatnyiból, amelyeket természetesen mind a béketeremtés csodás szándékával kezdtek el.

A háborúkat mostanában nem befejezik, hanem elfelejtik, nem béke a végük, hanem olyan befagyott konfliktusok, ahol a rossz és igazságtalan béke helyére valami sokkal rosszabb lép.

Az emberiség és a fehér ember sem tanult semmit.

Eszköztárunkban tartjuk a háborút, mintha eddig megoldott volna bármit is. És ráadásul viselkedésünk fundamentuma az az önfelmentés, hogy a háborúkat mindig a másik kezdi, és természetesen mi vagyunk a jó oldalon.

Az értelem nagy felismerése az lenne, hogy nincs jó oldal, ahogy szükségképpen rossz sem, néha a háború csak megtörténik velünk, és sokszor nincs is választásunk.

Olyan jó volt hinni az amerikaiaknak.

Ha jól emlékszem a szovjet filmek esetében sem a németeknek, hanem a partizánoknak drukkoltunk.

Olyan jó elhinni, hogy mi végre a jó oldalon állunk, hiszen van jó oldal.

Sőt ebben az esetben azt is elég elhinni, hogy van rossz oldal, és értelemszerűen a másik az. Átlagemberként el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet elindítani egy háborút.

Az ember csak reméli, hogy akik ilyesmiket csinálnak, gondolnak az emberekre, a katonákra is, nekik ez nem csak egy játszma.

Az emberi ostobaság egyik csúcsa, hogy olyat várunk el valakitől, amire az nyilvánvalóan képtelen, ahogy az is, hogy lehetetlennek tartunk egy cselekvést, mert mi magunk képtelenek lennénk rá. Ahogy az is nagy tévedésünk általában, hogy a saját racionalitásunk alapján próbáljuk kitalálni, mit is akar a másik.

Induljunk ki optimistán abból, hogy az amerikaiak nem akartak háborút.

Ha akartak, vagyis nem volt ellenükre Putyin lépése, akkor mindegy is, mert akkor az USA céljai kívül esnek a mi közép-európai emberségünk horizontján.

De ugye bízni akarunk az amerikaiakban?

Miért indít háborút Oroszország? Az őrülettel nem tudunk mit kezdeni, de ha Putyin racionális alapon döntött az Ukrajna elleni háború megindításáról, akkor meg kellene értenünk miért tette ezt. Ha Putyin megőrült, ha Putyin őrült meg, akkor ezt a háborút csak túl kell élnünk valahogy, nagyon más dolgunk nem lehet vele. De mi van akkor, ha a Nyugat cselekedetei vezettek, akár az oroszok meg nem értéséből következően ehhez a helyzethez? A hibái és a gonosz cselekedetei alól nem ment fel senkit az, hogy más is gonosz és ostoba volt.

Ha Putyin nem őrült meg, hanem a számára releváns tények ismeretében döntött a háború mellett, akkor ez a háború az USA és az EU felelőssége is. Az amerikai elnökök hány háborút indítottak már? A franciák hány tisztogató akción vannak túl Csádban?

Lőnek egy szomszéd országban, csak a mi életünkben már sokadszor.

Az amerikaiak csak a filmeken védik meg az ártatlanokat.

Valójában inkább adják a fegyvert és a lőszert.

Ahogy nyilván az oroszok is, csak az ő propagandafilmjeiket nem kellett megnéznünk és valószínűleg azok kevésbé látványosak is.

A harcok jelenleg az egykori cári Oroszország vidékein folynak, általában orosz többségű területeken, egy olyan állam hadserege ellen, amely be akar lépni a NATO-ba.

Biztos értjük, hogy mi járhat az oroszok vagy Putyin fejében?

A történelemben sok nyugatról érkező hadsereg járt már ezeken a tájakon, igaz most csak amerikai vállalatok vannak ott, de mindig így szokott kezdődni, és az amerikai beszivárgás meg már nyolc éve zajlik.

A háború mindig értelmetlen és gonosz, de ha eltagadjuk a másik indokait, akkor igazából magunkat csapjuk be.

Olyan jó az amerikaiak oldalára állni, mert erősek és mindig ők a jók.

Ebben a háborúban még a győztes oldalára sem állhatunk, mert valószínűleg olyan nem lesz.

Putyin úgy gondolta, hogy neki megéri ez a háború, mi van ha nem téved?

Olyan jó volt bízni az amerikaiakban.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.