Mire nem az a négy nem? A madarak és a méhek tudják
Az egyik agrármérnök srác felesége nagyon városi lány volt. Elvileg én is félig városi vagyok, a fél gyermekkoromat nagyvárosban töltöttem, de annyira városi embert, mint az Ildi néni egészen a budapesti rokonaim megtekintéséig nem volt szerencsém látni. Ildi néniéknek egy 7 év körüli nagyon szép kislánya volt, lehetett sejteni, hogy olyan szép nő lesz majd, mint az anyukája. Ennek nem sok köze van a történetünkhöz, legfeljebb az világlik ki belőle, hogy én már akkor, körülbelül 10 évesen is jóvátehetetlenül heteroszexuális voltam.
Ildi néni úgy került be a helyi hírláncba, hogy balszerencséjére akkor sétáltak el a lányával az öreg tölgyfa mellett, amikor nem a helyi fiatalok traccspartiztak alatta, hanem amikor egy kutyahölgy és egy kutyaúr bonyolították ott a légyottjukat.
Az esemény nem tartott számot közérdeklődésre, a falusiak láttak már ilyet, és csak arról cseréltek eszmét, hogy a Kovácsék nagyon meg lesznek lepve, hogy a fajtatiszta szukájuk mivel fogja megajándékozni őket.
A kan gazdái pedig, Nagyék, akik éppen ott laktak, mai szóval élve nagyon liberális emberek voltak, nem kívántak beleszólni Bodri nemi életébe, a szukához meg nem volt közük, miért nem kötötték meg. A dolog lényegi része már véget ért, de a felek a kutyáknál szokásos módon még eltöltöttek egy kis, vagy több időt együtt, amikor a páros Ildi néniék látókörébe került.
Ildi néni lánya rácsodálkozott a jelenségre és megkérdezte az anyukáját, hogy mit csinálnak a kutyák? Ildi néninek jól láthatóan nem volt kidolgozott válasza erre a kérdésre.
Mari néni, a Bodri gazdájáéknál a férj anyósa, aki a ház előtti padon üldögélt, kedvesen megjegyezte, hogy kiskutyákat.
A kislány füléig láthatólag nem jutott el az információ, vagy legalábbis nem volt meg neki az oksági sor, ezért továbbra is kérdően nézett az anyjára. Ildi néni talán maga is először tekintett meg ilyesmit 160 centiméteres közelségből, mert egyébként azt megelőzően a méretes tölgy törzse kitakarta a látómezejükből a szaporodásbiológiai praxis eme eklatáns példáját.
A feje egyre vörösebb lett, majd úgy döntött, hogy inkább beismeri nem tudását, minthogy lényeglátóan elmagyarázza gyermekének, hogy miről is van szó. Egy kurta nem tudommal elintézte az egészet, és éles kanyart véve a bolt helyett a kocsma irányába sietve távoztak tudatlanságban hagyott magzatával együtt a történetből.
Akkoriban, a hetvenes évek közepén ötven kilométeres körzetben, a legközelebbi nagyváros belső részeiig terjedőleg nem lehetett volna olyan három évnél idősebb egyént találni, aki ne tudta volna pontosan, hogy minek is a szemtanúja éppen. Lehet, hogy a saját szexualitásáról nem nagyon volt fogalma sokaknak, de a madarakéról meg a méhekéről igen, ha ismerik a klasszikus viccet.
Tehát nem lehetett megúszni, hogy az ember megtudja, mit csinálnak a körülöttünk velünk élő állatok, miért csinálják azt (ez volt a tágabb kontextus), ahogy azt sem, hogy nekünk kivel kellene ugyanezért csinálnunk (szűkebb kontextus). Kiskamasz korában az ember a nembéli társaival tárgyalta ki ezt a kérdést.
Körülöttünk az egész természet ezt csinálta, fel sem merült, hogy ez a főszabály pont ránk ne vonatkozna.
Abban igen világos konszenzus alakult ki a köreinkben, hogy ez a valami már csak azért is nagyon jó lehet, mert olyan nagyon vágyunk rá, teljesen megfoghatatlanul és leírhatatlanul, de teljesen egyértelműen.Ildi néni menekülése általános megrökönyödést váltott ki a környéken.
Némelyek azt az álláspontot képviselték, hogy tényleg nem tudta szegény városi, hogy miről lehet szó. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy gyermekes nőként és feleségként nehezen hihető mértékben kellene egzaltáltnak lennie, hogy erről ne legyen tudomása. Józsi bácsi szerint városon sötétben csinálják, ezért maradhatott homályban a lényeg.
Erzsi néni szerint Józsi bácsi ne szóljon bele, mert tőle egyetlen nő sem tudta meg, hogy miért volt jó más lányoknak és asszonyoknak a szénakazalhoz mennie. De azt hiszem ez valamiféle személyeskedés lehetett. Nem mintha össze lettek volna veszve.
Az általános vélemény szerint a kérdésekre akkor kell válaszolni, amikor azok felmerülnek és ebben az ügyben természetesen alapvetően őszintén.
A paraszti világban alapvetően helyeselték a haszonállatok pozitív hozzáállását a szaporodáshoz, főleg azokban a boldog időkben, amikor volt mivel etetni őket.
Az emberek magukra is a szüleik gyermekeiként, unokaként, szülőként és későbbi nagyszülőként gondoltak, egy végtelen folyamat részeként, mert élni kell és szaporodni kell. Miután Magyarországon Rákosiék remek társadalom-mérnökösködését leszámítva mindig bőven volt élelmiszer, a szaporodást általában, néhány anomáliát leszámítva, mint az ormánsági egykézés például, alapvetően pozitív megközelítés jellemezte. Világos volt a célja, az ember esetében egy olyan természetes öröm, amelyet a paraszti világ minden eseménye visszatükrözött.
Az életünk lényege a túlélés és a fennmaradás, amely a gyermekeink nélkül nem lehetséges.
A szexualitás ennek az eszköze, amely lehet nagyon-nagyon jó is, kinek, kinek szerencséje szerint, de nem az örömszerzés az elsődleges célja.Világos volt, hogy a haszonállatokat tenyésztjük és nem szükségszerűen engedünk szabad folyást a dolgoknak, hogy az ember is tervezi valahogy a létét de még 100 éve is a gyermekek természetesen jöttek és nem "tervezték" őket.
Pontosabban szólva az emberek azt "tervezték", hogy sok gyermekük lesz.
A világ persze változik, állítólag fejlődünk, de az új gondolatok nem feltétlenül jó gondolatok.
A szexualitás nem az önmegvalósítás eszköze, hanem a biológiai valóságunk megélése.
A szexualitásnak világos célja van, amitől nem választható el.
Minden gyermeknek ismernie kell a saját biológiai adottságából következő lehetőségeit.
Magyarul a valóságot. A genderideológia néven futó voluntarista elmebaj csak arról nem beszél, hogy miről kell lemondania annak, aki nem hajlandó a saját biológiai lehetőségeivel együtt élni. A parasztemberek az életet, az életüket, az "élés" folyamatának kontextusában látták, miben másban láthatták volna?
A lehető legegyszerűbben fogalmazva vasárnap arról is döntünk, hogy mit mondunk a gyerekeknek, akár a saját gyermekeinknek. Az igazat, mi magunk, akkor és ott és úgy, ahogy mi akarjuk vagy hagyjuk, hogy mások, nagyon furcsa idegenek, az élet legfontosabb dolgairól hazudjanak nekik.Emberek vagyunk, nők és férfiak, egymás nélkül nem létezhetünk és nem lehetnek gyerekeink.
Az a két kutya többet tudott az életről, mint az összes genderes zakkant együtt.
Nem tudom Ildi néni végül elmondta-e a lányának, hogy a szex mire van és mitől jó. De az biztos fel sem merült benne, hogy lebeszélje a lányát arról, hogy nő és anya legyen.
Kikaparta volna bárkinek a szemét, ha ilyesmivel környékezi meg a gyerekeit.
Annyi a dolgunk csupán, hogy az igazat mondjuk a szexről és a szexualitásról a gyerekeinknek, éppen annyit, amit az adott életkorban megérthetnek belőle.
És persze kötelességünk elkergetni mellőlük azokat, akik furcsa vágyaktól, gondolatoktól megzavarodva settenkednek körülöttük. Ennek vasárnap lesz a napja.
