Pesti Srácok

Ki fizeti majd Ukrajna újjáépítését?

null

A rövid válasz az, hogy senki. A hosszabb válasz tartalmazza azt a részletet is, hogy a pénzt azért beszedik attól, akitől lehet, csak valahogy az a fránya újjáépülés marad el majd valahogy. Mondjuk annyira talán még a nyugati politikusok se hülyék, hogy (Z)elenszkijre bízzák Ukrajna újjáépítését. Rá és Putyinra Ukrajna lerombolását bízták. Valódi építkezéseket ugyanis nem bíznak ukrán oligarchákra, ezt mindenki tudja, ilyesmiben még az orosz oligarchák és a nagy amerikai cégek is sokkal jobbak. Egyébként azt is csak a fene tudja, hogy az oligarchára eufemizmus-e a multinacionális cég vagy fordítva áll ez az összefüggés. Az orosz meg talán a vadkapitalistára az, az amerikait meg nem szoktuk szépen mondani.

Az ukrajnai háború képanyagát ha megtekintjük, és túltesszük magunkat a halott gyerekeken, azt figyelhetjük meg, hogy fél méternél kisebb darabokra van robbantva szinte minden. Volt alkalmam két olyan katonatisztet is megkérdezni, akik még hallottak valamit a világhírű Vörös Hadsereg által alkalmazott felülmúlhatatlan hadművészeti technikákról.

Miután tömeg már nincs, és az orosz nép azért már nem tűrne el százezres harctéri veszteséget, a tömegtámadás ugrott, a világszínvonalú szovjet katonatudomány másik eszköze marad meg csak nekik. Ez se bonyolult, a rendelkezésre álló összes tüzérségi eszközzel szétlőnek mindent maguk előtt, majd valahogy átvergődnek a romokon. Ágyújuk van, lőszer van, lövöldözni szeretnek, Ukrajna meg fogy.

Nem látványosan, de nagyon.

Minden nap csinálnak félmilliárd-egymilliárd dollárnyi kárt.

Ne higgyük azt, hogy egy szántóföldet például nem lehet szétlőni használhatatlanra. De lehet. Csak orosznak kell lenni hozzá. A háborúknak szinte soha sincs értelme, és az ukrajnai is illeszkedik a sorba. Jelenleg nincs olyan haderő, aminek esélye lenne kiverni az oroszokat onnan, ahová bemennek. A NATO-nak sincs ilyen hadereje és miután egy NATO beavatkozásból szinte bizonyosan atomháború is lenne, nem is lesz komolyan ilyen ötlet.

Az ukránokat persze fel lehet fegyverezni minden jóval, vagyis minden olyasmivel, aminek az esetében nem ciki ha a feketepiacra, illetve az oroszok kezébe kerül.

PestiSracok facebook image

De ettől még nem fogják kiverni az oroszokat Kelet-Ukrajnából és a tenger mellől.

A jelenlegi nyugati doktrína szerint gazdaságilag összeomlanak a szankcióktól és kimennek maguktól.

Tényleg csak az a módszer nem ugrott még be a nyugatiaknak, csak a belga miniszterelnöknek és Cseh Katalinnak, hogy háborús jóvátételt kellene fizetnie Oroszországnak.

Esetleg fizethetnék azt olajban és gázban.

Legutóbb az oroszok Kelet-Európából 45 év után vonultak ki.

Talán az ukránok is ki bírják várni ezt a kis időt, ha már nekünk sikerült.

Szóval ki fizeti az ukrán újjáépítést? Nem győzöm hangsúlyozni, az újjáépítés pénzügyi alapjainak megteremtése és maga a fizikai romeltakarítás és építkezés teljesen elválik egymástól.

A pénzügyi alapokat biztos megteremtik, az építkezés meg biztos elmarad.

A csodás ukrajnai szovjet típusú lakótelepek romok maradnak, mert újjáépíteni őket teljesen értelmetlen, annyira elavultak. Tehát ha lenne is újjáépítés, akkor is sok százezer, talán milliónyi új modern lakást kellene építeni.

Még az aktuális tél beállta előtt mert az arrafelé hideg, mondhatni orosz tél van.

Erre idén nyilván semmi esély. Vajon mennyien maradnak Ukrajnában ősz végére? Az EU-nak olyan ötletei vannak, emberbaráti nekibuzdulásból, hogy az EU fizeti 100 milliárd eurós nagyságrendben Ukrajna reorganizációját.

Ami azért vicces egyébként, mert nagyon jelentős tulajdona például az amerikaiaknak van Ukrajnában, meg a kínaiaknak, termőföld formájában. Na kínaiak biztos nem szállnak be.

Az amerikaiak meg fegyverrel szállnak be a buliba, mert most az a fontosabb. A régi fegyver is jó fegyver, és azt is szét kell lőnie valakinek, amit a közismerten trehány oroszok elmulasztottak. Az oroszok, akik majd egyszer úgy döntenek, hogy győztek, a hadi helyzettől függetlenül, persze az oroszok lakta területeket szépen újjá fogják építeni.

Azt fogják mondani, hogy azt az ukránok lőtték szét, meg az ukránok hibájából az orosz hadsereg tévedésből, és be is fogják nyújtani a számlát a maradék Ukrajnának.

A tengertől elzárt és szétlőtt Ukrajna viszont bele fog merevedni, főleg a harcoktól sújtott részei, abba a taposóaknákkal súlyosbított posztapokaliptikus vízióba, amit az amerikai filmesek annyira kedvelnek. De az EU Közép-Európától el fogja szedni a fejlesztési pénzeket, mert az kell a maradék Ukrajna életben tartásához. A lengyelek, a szlovákok és a csehek jó képet fognak vágni ehhez, mert ők most éppen túl vannak a pánszlávizmuson, de az áldozathozatalon még nem.

A drasztikusan drágább energiahordozókért kifizetett pénz pedig nem is a háború vagy az újjáépítés ára, hanem csupán a kereskedők és a kitermelők extra haszna, mert az ő költségeik szinte semmivel nem nőnek majd, ahogy eddig sem nőttek. Ők viszont természetesen nem fognak hozzájárulni a Ukrajna újjáépítéséhez, hiszen eddig sem tűntek hülyének.

Az EU-nak még az is eszébe fog jutni, hogy hitelt vegyen fel Ukrajna újjáépítésére, mert a bankvezetőknek is kell némi bónusz ezekben a nehéz időkben.

Még szerencse, hogy az oroszoknak lesz pénze újjáépíteni a saját területüket, hiszen sokkal többet kapnak az olajért meg a gázért, mint eddig. Még szerencse, hogy csak azért nőttek a bevételeik csak száz százalékkal a háború után (ugyanannyi anyagért természetesen), mert az EU szabadpiacosító vezetői már korábban, a háború előtt felverték az energiahordozók árát.

A történetben az a legszebb, hogyha az oroszok tényleg összeomlanak, akkor tízszer nagyobb problémát örököl Európa, mint ami most van.

Tehát mi fogjuk kifizetni, de nem Ukrajna újjáépítését, hanem a fegyvergyártók és kereskedők hasznát, a bankok extraprofitját, az energiaszektor szereplőinek gazdagodást és az újjáépítési pénzekre lecsapó ukrán és orosz oligarchák új jachtjait is.

Hacsak valami csoda közbe nem jön.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.