Pesti Srácok

A "jó" angolok helyettünk térdelnek

null

A rasszista új jelentése: alacsonyabb rendű ember. Igen, jól érzékeli a kedves olvasó a logikai problémát, amit az angol szurkolók, a szigetországi sajtó és a brit elit láthatólag nem. A birodalmi tudatát a Brit Birodalommal együtt úgy látszik nem elvesztő ánglius ember továbbra is azt hiszi, hogy ő csücsül a világ tetején. A britek eleve azon vesztek össze a poroszokkal már bő száz éve is, hogy melyikük a világ vezető nemzete. A nyugat tele van ilyen hitekkel, Mussolini alatt az olaszok is álmodtak ilyet, a franciák máig ebben a hitben vannak, az amerikaiak meg mindenkinek az arcába is kiabálják ezt a fixa ideájukat.

Mindent elmond erről a szerencsétlen világról, hogy mostanában legalább az oroszok nem üldöznek bennünket a hülyeségeikkel és még a kínaiak sem nyaggatják a kínai kultúra felsőbbségével azokat, akiket csak gazdaságilag akarnak bekebelezni.

A nyugat egyik legkellemetlenebb tulajdonsága mostanában az, hogy folyamatosan azzal zaklatják a világot, mennyire jó fej, rasszizmus mentes, szinte tökéletes emberek is ők.

A térdelős hisztériát egy közepesen tehetséges és sikeres, eléggé meg nem gazdagodó, félfehér, fehér nevelőszülők által felnevelt baromnak köszönhetjük, aki haldokló amerikaifoci karrierjét akarta megtámogatni némi politizálással. Amerikában a feketék afrikai buzgalommal gyilkolják egymást és ennek kapcsán a rendőrök is rendszeresen lelövődnek és nem mellesleg lelőnek vagy más módon elrekkentenek mindenféle fekete bűnözőket (magyarul négereket).

Valamilyen ismeretlen okból a fekete rendőrök bűnözők általi meggyilkolása pont annyira nem érdekli az amerikai fősodratú propagandát, mint az eltünedező néger vagy indián gyerekek.

De a bűncselekmény elkövetése közben elhalálozott néger bűnözőktől pont annyira beindul az elmúlt tíz évben az amerikai propagandagépezet, mint amennyire a régi szép időben az eltűnt fehér, szőke kékszemű kislányokra gerjedt. Az eltűnt fekete kislányokat továbbra is leszarják, azok általában csak szimpla áldozatok, nem bűnöztek előtte.
PestiSracok facebook image

Az átlag angol, aki megveti az íreket és a kelet-európaiakat, meg a pakikat, meg mindenki mást, örömmel értesült róla az elmúlt pár évben az angol sajtóból, hogy ő már megjavult, nem rasszista, sőt ezzel a nem rasszistával példát is mutathatna az egész világnak, különösen nekünk, magyaroknak, akik az ángliusok emlékezete szerint négerek és indiaiak millióit nyomtuk el, akiket ők szabadítottak fel az elnyomás alól.

Sőt az is kiderült, hogy nekik meg sem kellett javulniuk, hiszen ők már eleve nem voltak rasszisták, talán még túlkapások se voltak, mindenki más, de különösen mi, magyarok voltunk mindig is rasszisták. Tulajdonképpen ők helyettünk térdelnek.

És rohadtul ki vannak akadva, hogy nem ismerjük el, ők mennyire kiváló emberek. A liberális logika szerint az rasszista, aki nem ismeri el, hogy rasszista. A módszer Tuskó Hopkins megoldásán alapul, ők írják, birtokolják a rasszisták univerzális listáját, ők is olvassák fel, tehát valahogy sose kerülnek rá, akkor sem, ha azt üvöltik állat módjára mások arcába, hogy

"rasszista szörnyetegek".

A rasszista szót manapság új értelemben használják, pont úgy, mint régebben a niggert, a másik általuk történő lealacsonyítását fejezik ki vele.

Tudom, hogy a liberálisoknak bonyolult az ilyesmi, de a magyar nyelvben korábban nem is volt becsmérlő szó a feketékre, teljesen ellenkezően az angollal, ahol meg gyakorlatilag csak lealacsonyító kifejezések léteztek rájuk, amíg a politikai korrektség rájuk nem tört.

Minden nemzetnek vannak dehonesztáló kifejezései a szomszédaira, hiszen mindenki a másik rossz tulajdonságaira reflektál, de mi azért például nem tartottunk szlovák rabszolgákat és nem daraboltuk fel a gyerekeiket, ha nem volt szabályszerű a terménybeszolgáltatás. Ilyet például az antirasszizmusban jeleskedő belgák csináltak, még él olyan belga, akinek a nagypapija csinálta.

Koncentrációs tábort megsemmisítési célzattal meg pont az angolok csináltak először.

Ha valakit érdekel ennek a pszichológiája, Dobrev Klára megtekintésével szerezhet némi tapasztalatot. Gyurcsány Ferenc felesége is milyen remekül tette túl magát a nagypapája tömeggyilkos mivoltán. Sőt még neki áll feljebb, ha az áldozatok unokái szólni mernek. Az csak a náci vezetők némely leszármazottaira igaz, hogy szembe tudtak és mertek nézni a felmenőik bűneivel. A komcsik és úgy tűnik a gyarmattartók is csak formailag hajlandóak ilyesmire, végül valaki másra kenik az egész trutymót. Szóval az angol szurkolók, az angol propaganda is másra karja kenni a pottyantós budijának a tartalmát.

Helyettünk térdelnek, mert mi nem vagyunk hajlandók térdelni. A rasszista szó artikulálatlan üvöltözése esetében pedig a szó jelentése szinte semmiben sem tér el a "nyüves nigger" kifejezéstől. Amit mondjuk lincseléseken és látványosságként megrendezett kivégzéseken üvöltözött a cizellált publikum.

Aki manapság rasszistázik, az a saját felsőbbrendűségi téveszméit csomagolja ebbe a kifejezésbe.

Mi például pontosan tudjuk, hogy a nyugatiak rasszisták. Mégsem üvöltözünk nekik ilyesmiket sporteseményeken, mert itt Közép-Európában ennél mi kulturáltabbak vagyunk.

Kivéve persze a románokat.

És nekünk még öniróniánk is van. Na, ami az angoloknak végképp nincs.

Térdeljenek csak a nagyon jól fizetett ánglius négerek is, de már sohasem lesz annyi eszük, hogy megértsék mekkora marhák is ők.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.