Elásni jött a Jobbikot, élve temetni és sikerrel járt
A Jobbiknak már mindegy, de ha a maradék egy ezred százaléknyi esélyt is el akarják tüntetni, akkor biztos az a legjobb megoldás, hogy Pétert meghagyják frakcióvezetőnek. De miután a frakcióvezetőket jól fizetik, ezzel a veszéllyel valószínűleg nem kell számolnia a Jobbik maradék 127 tagjának és a politika iránt érdeklődő magyar közvéleménynek.
Már amennyiben politikának lehet nevezni azt a valamit, amit Jakab a mamuszos rém irányításával előadott.
A pártszociológia egyik legszebb része a pártok megszűnésének elemzése, különösen az olyanoké, amelyek több választáson is a legerősebb ellenzéki pártként futottak be. A Jobbik tulajdonképpen a liberális sajtó teremtménye, az aktív szavazók 15–20 százalékával el tudták ugyanis hitetni, hogy Orbán annyira szörnyű, hogy a Jobbikra kell szavazni helyette. Gyakorlatilag 1991-től kezdve az ellenzéki sajtó Orbán Viktor kicsinálását tekintette a fő feladatának, amikor leesett nekik, hogy Orbán mennyivel tehetségesebb bármelyik liberális vagy baloldali politikusnál. Aztán 2002 után a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok hatalmas munkával elérték, hogy a balliberális oldal szavazóinak a fele megundorodjon a magyarországi baloldaltól és ne legyen hajlandó azokra szavazni.
A beültetett Orbán-fóbia működött, a korábbi MSZP-szavazók tömegei csináltak nagy pártot a Jobbikból. Nem tartották lehetségesnek azt, hogy a Fideszre szavazzanak, de a liberálisokra és a kommunistákra sem voltak hajlandók többé.A nagy részük fejében meg eleve olyan zavaros gondolatok voltak, amelyek nem engedték meglátni a nyilasok és a kommunisták közötti árnyalatnyi különbségeket.
A Jobbik mindent megtett a nemzeti minimum elemésztése érdekében, ebben mindig is hű társa volt a kommunista-liberális tömbnek; tervbe volt véve Magyarország weimarizálása is, ha a Jobbik képes destabilizálni a választási rendszert vagy az országot.
A Jobbik azonban csak addig létezett 20 százalékos pártként, amíg a rá adott szavazat nagy valószínűséggel nemcsak a Fideszre, hanem a liberálisokra is nemet jelentett. 2018 után kiderült, hogy az új Jobbik gyakorlatilag nem létezik, mert szavazói nagy részének tud vonzóbb ajánlatot tenni másik párt.
Azok, akik megbocsájtottak a liberálisoknak, visszamentek a DK-hoz vagy egy másik baloldali törpepárthoz, esetleg feloldódtak az "összefogásban", akik meg nem felejtettek és kellően szélsőségesek voltak, azoknak ott volt a Mi Hazánk. A Fidesz is felszívott egy csomó volt Jobbik-szavazót. Ráadásul a Jobbik bekeveredése a baloldalba 3 százaléknyi szavazót nyomott bele a Kutyapártba, azokat, akiknek a Gyurcsány-undora az Orbán elleni gyűlöleténél is erősebb.
Az egész Jobbik-kaland végül is nem gyakorolt érezhető hatást a magyar pártstruktúrára és a választási eredményekre, hiszen mind a négy, a Jobbikkal terhelt választáson kétharmados többséget szerzett a Fidesz. Ez a politikai stratégia csak pakolgatta ide és oda a szavazókat, de végül nem vezetett egyetlen esetben sem a baloldal megerősödéséhez. 2014-ben és 2018-ban, amikor külön indultak formálisan, együtt sokkal erősebbek voltak, mint 2022-ben, amikor összefogtak. Ebben nemcsak MZP elmebaja, a háború és a többi politikusuk satnyasága játszott szerepet, hanem az is, hogy a Jobbik eredeti szavazóinak jelentős része soha nem volt hajlandó egy az egyben a liberálisokra szavazni. Erre még akkor sem volt hajlandó, amikor az MSZP ereje teljében volt.
Az SZDSZ-t, minden ördög öreganyját nemcsak az MSZP politikusainak nagy része gyűlölte, hanem a párt szavazói is.
Ezt az undort vitték magukkal a Jobbikra szavazva is, több választásra előre kijelölve azok eredményét.
Az egy külön bravúr az ellenzék részéről, hogy ezt az érzést fenn tudták tartani nemcsak a Fidesz szavazóiban, hanem a Jobbikéban is, még 12 évvel a kormányzásuk dicstelen vége után is.
A szavazókat néhány választási cikluson keresztül benne lehet tartani bizonyos jól sikerült kommunikációs csapdákban. Ilyen volt a "harmadik út" egy rövid ideig, ilyen a radikális rendszerkritikusság különböző változatai vagy az SZDSZ által preferált ultraliberális mucsaizós magyarellenesség. Ahogy az MSZP "visszahozhatók még a kádári békeévek" hangulati kampánya is elvolt 2006-ig.
De ezekhez a kommunikációs bravúrokhoz sohasem társult kormányzati teljesítmény, az ellenzéki pártként elhasználódó próbálkozások sem voltak képesek értékelhető produkciót felmutatni.
A magyar pártrendszer és politikai élet páratlan stabilitása pedig nemlétező pártoknak is megadja a lehetőséget, hogy akár két cikluson keresztül a parlamentben tartsanak magukat komolyan vevő viccpártokat. Látványosan tudja mindenki, hogy sem az LMP, sem a Párbeszéd, sem a Jobbik, sem az MSZP nem lett volna képes 2022-ben egyedül elindulni minden választókerületben komolyan vehető jelöltekkel és önállóan értelmezhető kampánnyal. A Momentum esetében is így van ez, de az összefogás mégis öt, gyakorlatilag nemlétező pártot is bent tartott, illetve bevitt az Országgyűlésbe.
Jelenleg egy szélsőjobbos (Mi Hazánk) és egy ultraliberális (DK) valódi ellenzéki párt van bent a Tisztelt Házban, a másik öt csak egy gyenge vicc egyenként. Némelyiknek még egy Potocskánéja sincs.
Jakab annyira jelentéktelen egyén, hogy a politikai hullává válásáról szóló cikkekbe sem képes bekerülni.A Jobbiknak sohasem volt jövője, mert eleve lehetetlen küldetés volt a Fideszt
jobbról
kiszorítani a jobboldalról és onnan legyőzni.
A néppártosodás fedőnevű öngyilkossági kísérlet során, talán Török Gábor inspirációjára Vona Gábor középről akarta a Fideszt kiszorítani. Olyan politikai elittel, amely tele volt virtigli nyilasokkal.
A Jobbik zavaros ideológiája pedig teljesen hatástalannak bizonyult a közepet preferáló Fidesz-szavazókra.
Komoly ember Jakab után nem vállalhatja el a Jobbik elnöki tisztét, hiszen az diszkreditálja egy életre. Nem tudom, mennyi lehet a pártelnöki fizu, de biztos nem annyi, hogy bármilyen, kicsit is komoly egzisztencia elvállalja.
És most jön a hír, hogy a tisztújításig Potocskáné vezeti a pártot. Lehet röhögni.
