És az amerikai ejtőernyősök nem jöttek

A viccnek 1956-os változata is van, amelyben megkérdezik Kohn bácsit, mit csinált november 4-én? Kohn bácsi válasza szerint tulajdonképpen pont ugyanazt, mint 1945 februárjában: vártam az angolszászokat és bujkáltam az oroszok elől. A vicc némelyik változatában kendőzetlenül utaltak arra is, hogy az amerikai megszállás sem mindig fenékig tejfel. De ezt már csak tényleg a vájtfülűeknek. 1956 persze nemcsak a mi forradalmunk miatt érdekes, hanem azért is, mert a szuezi válság kapcsán az angolok és a franciák végleg elintézték a maradék nagyhatalmi renoméjukat is.

Nem mellesleg a Szovjetunió és az USA nem is leplezett együttműködése következtében, ugyanis a két szuperhatalom semmiféle katonai konkurenciát nem akart magának a Földközi-tenger medencéjében.

Boris Johnson ámokfutása is annak köszönhető, hogy egyrészt Churchillnek képzeli magát, másrészt meg katonai tényezőnek az Egyesült Királyságot. Ez az ország katonailag és politikailag is már annyira jelentéktelen, hogy a vége felé sem az oroszok, sem az amerikaiak ingerküszöbét nem érte el, hogy mit művel ez a szerencsétlen.

De a fontos kérdés persze továbbra is az – mind az ukránok, mind a közép-európaiak számára –, hogy akkor jönnek-e majd az amerikaiak (a francia és az angol segédcsapataikkal), ha ideérnek az oroszok. Mert ideérnek, ezek olyanok, legalábbis rajtuk nem fog múlni.

Az ukránokon sem, jelen állás szerint ugyanis nem fogják megállítani az oroszokat, bármennyi orosz lőszerraktárt is semmisítenek meg képzeletben és hány Angliában kiképzett hadosztályuk is lesz jövőre.

Ne feledjük, az ukránok bizonyosan nem gondolták, hogy olyan háborúba keverednek az oroszokkal, mint amilyenbe keveredtek.

A katonai vezetőik annyira bizonyosan nem hülyék, hogy akár abban reménykedjenek, nyugati fegyverekkel majd jól megverik az oroszokat. Sok tízezer halottal és sok százmilliárd dollárnyi kárral később sem látszik semmiféle kibontakozásra esély.

Az EU és az ukránok is úgy mentek bele ebbe a konfliktusba, hogy elfogadták azt a kimenetet, az oroszok szépen araszolnak majd nyugat felé?

Vagy tényleg az volt a haditerv, hogy az ukránok elérnek Moszkváig?

Mivel vigasztalhatja ma magát egy ukrán átlagember? Ki menti meg majd őket? Ők biztos tudják, hogy az oroszok kemény gyerekek, az ukrán hadsereg biztos nem veri ki őket az elfoglalt területekről. Akkor csak a Nyugatban, az EU-ban, a NATO-ban reménykedhetnek. Mennyi alapja van egy ilyen reménykedésnek? Jöhet-e annyi fegyver, ami megfordítja az erőviszonyokat?

Európa már kiadakozta magát, ennyike fegyvere volt, ez a földrész nem készült háborúra, az angoloknak és a franciáknak sincsenek komoly fegyvertartalékai.

A modern, az igazán modern fegyverek háborús tömeggyártására csak az amerikaiak (és persze az oroszok) képesek, de az amerikaiak nem akarják átfegyverezni az egyébként kiképzetlen ukránokat. Több száz milliárd dollár lenne és nem garantálna semmiféle sikert, arról nem is beszélve, hogy évekig tartana és az oroszok nem várnák meg a végét. Ukrajnát úgy lehetne talán politikailag megmenteni, hogy a maradékát azonnal beveszik az EU-ba és a NATO-ba, annyi pénzt tesznek bele, hogy jobb legyen ott élni, mint az orosz oldalon, és akkor továbbra is lehet szigorúan átnézni a Dnyeperen túlra. De ilyesmi senkinek nincs az esze ágában sem.

A jelenleginél acélosabb nyugati segítség nem lesz, különösen azért nem, mert a Nyugat éppen most süllyed brutális gazdasági válságba és évekig az alapvető nyersanyagok hiányával fog küzdeni. Sem pénze, sem eszköze nem lesz semmiféle háborúzáshoz.

A jelenlegi szándékok mentén Ukrajna a végtelenségig frontország marad, Európa pedig örökre elvágja magát Oroszországtól. Mennyire hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki itt és most higgyen az áttörést hozó amerikai segítségben?

Az amerikaiak egyetlen dolgot nem akarnak: békét és stabilitást Európában. Mondjuk sehol máshol sem. Ez a történelmi tapasztalatunk, ez következik az erőviszonyokból és az orosz-amerikai kölcsönös elrettentésből.