Pesti Srácok

Ellenzéki álláspont: Orbán Viktor a lélegzésével kivonja az oxigént a levegőből

Ellenzéki álláspont: Orbán Viktor a lélegzésével kivonja az oxigént a levegőből

Minden nyáron, a politikai uborkaszezon alatt, amikor úgyis szabadságon van az ember, megélheti azt a csodát, hogy nem kerül a tudatába, mit is csinál az ellenzék. Azok az ellenzéki politikusok, nem lévén saját életük, örömeik, hobbijuk, olyan szeretteik, akiket egy kicsit is boldogabbá akarnak tenni, viszont már sok-sok éve nyáron is nyomják fullba a kretént. Ezért is gyűlöljük őket, de idén nyáron különösen hülyék.

Félreértések elkerülése végett szeretném kijelenteni, hogy eleve nem ellenzem egy kompetens parlamenti, esetleg parlamenten kívüli ellenzék létezését. A demokrácia egyik bájos szokása lehetne, hogy az átlag szavazó számára nem eleve kizárt, hogy egy másik pártra szavazzon.

Nem normális az, ha akkora a világnézeti különbség a kormánypártok és az ellenzék között, hogy csak az választ el minket a polgárháborútól, hogy mi jobberek nem vagyunk elmebeteg gyilkosok, míg az ellenzékiek külföldi csapatok támogatása nélkül gyávák, mint a fene.

A magyar politikai helyzet ellenzéki szemszögből olyan, mintha a nagy nevekből álló matematika tanszék dyscalculiás takarítója arról álmodozna, hogy majd ő lesz a tanszékvezető főprofesszor. Mondjuk a nevezett csávó, pont ismertem, simán összeadta a jelenlétemben a hat feles és négy sör árát, mert titokzatos módon elmúlt ez az állapota, ha nem számokról, hanem forintokról és alkoholtartalmú italokról volt szó.

Sajnos az ellenzéki politikus esetében bizonyosan nem fedezhetünk fel ilyen rejtett képességeket.

Sőt, egy olyan dadogós csávót is ismertem, akinek jó nők társaságában múlott el a dadogása. De az ellenzéki politikusok számára nincs remény. Ők szerintem akkor sem szexelnek, ha lenne kivel. De térjünk vissza az ellenzék politikai életéhez, ha már másféle életük nincs nekik. Július elejétől augusztus húszig csak a teljesen zakkant 1683 fős pesti 743 fős vidéki törzsközönségük várja el tőlük, hogy bomoljanak, továbbá az a pár tízezer kormánypárti röhög rajtuk, akik sajnos ellenzékfüggőnek tekinthetők orvosilag.

Mint érintett kijelenthetem, nem egy kellemes betegség ez, napi pár perc ellenzéki tevékenység fogyasztás is képes azt az érzetet kelteni, hogy a pusztulásba rohan a világ.

PestiSracok facebook image

Az ellenzéki politikus személyiségzavara abban gyökeredzik, hogy a következő előfeltevések egyikét sem merészeli kétségbe vonni a tevékenysége során.

  • Az USA-nak mindig mindenben igaza van (kivéve Trump-adminisztráció), beleértve bármely amerikai nagykövetség harmadügyvivőjének Twitter-posztját is.
  • Brüsszelben mindig mindenkinek igaza van, kivéve akkor, ha a brüsszeli álláspont nem tér el a lehető legkevésbé sem bármely amerikai nagykövetségi harmadügyvivő twitjének betű szerinti értelmezésétől.
  • Orbán Viktornak sohasem lehet igaza.
  • A szankciók működnek.
  • Strukturális rasszizmus és elnyomás van.
  • Az LMBTQ (az aktuális plusz betűkkel) emberek rettenetesen el vannak nyomva a ciszheterók által.
  • A gyerekeket az óvoda elejétől meg kell ismertetni az összes létező szexuális perverzióval és hozzá kell szoktatni őket.

Ilyen axiómákat persze még korlátlan számban lehet előállítani, mindegyik jellemzője, hogy egy gyűlöletként létező ideológia kiszolgálására jött létre.

A magyar ellenzék is egy ilyen axióma: "nem gondolkozom, mert én magyar ellenzéki vagyok". Fontos kiegészítés még, hogy a "magyar" ellenzéki "politikus" sosem a valóságra reflektál, hanem mindig kizárólag csak Orbán Viktor létezésére, szavaira, még csak nem is mondataira vagy tetteire. Az ellenzék nem igényel valóságot, kontextusokat, lehetőségeket, jövőt, csak ki akarja fejezni, hogy gyűlöli a jobboldalt, mindent, ami kívül esik az ellenzéki liberálisság primitív ideologizmusán.

Nem véletlen, hogy nyugaton a liberalizmus már nem is jelent mást, mint a leggonoszabb elmebajok és perverziók legalizálásának programját. A kérdés az, hogy észrevennénk-e, ha egy ellenzéki politikus véletlenül igazat, relevánsat mond? Szinte bizonyosan nem, mert nem is tekintjük őket már olyan lényeknek, akikben ez a lehetőség benne rejlik. A címben lévő mondat formailag igaz, az embernek oxigént kell belélegeznie és felhasználnia ahhoz, hogy életben maradjon. De egy ellenzéki ezt, ha az "eszébe" jutna ilyesmi, akkor azért mondaná, mert azt akarná kifejezni, hogy Orbán Viktor nyilván mások elől veszi el az oxigént. Ők ennyit tudnak hozzátenni a világhoz. Még szerencse, hogy kevés dologban lehetünk biztosabbak, mint abban, hogy teljesen felesleges figyelnünk az ellenzékre.

A következő hónapok és évek a túlélésről, minimum a teljesen új megoldásokról fognak szólni, ehhez az ország minden erejére szükségünk lesz.

Nincs ötletem miként tehetnénk hasznossá az ellenzéket, persze nekik sincs ötletük és a szavazóiknak sem. De arra nagyon kell ügyelnünk majd, hogy ne miattuk bukjunk el. A rosszindulat és az árulás mindig bennük van.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.