Minden igaz volt, amit az amerikaiak mondtak a szovjetekre, de sajnos az is, amit a szovjetek mondtak az amerikaiakra
Sajnos egyértelműen kiderült, hogy az amerikaiakra túl nagy volt a szuperhatalmi kabát, amit a sors rájuk adott 1991-ben a Szovjetunió szétesése idején. A hidegháború öröknek tűnt, az USA-nak nem is volt terve arra a valószínűtlen esetre, ha megnyeri. Így utólag visszatekintve egyetlen releváns választ sikerült összehozniuk, a Függetlenség napja című filmet, amelyben még kvótanégerek és LMBTQ karakterek nélkül harcoltak az egyetlen hozzájuk méltó ellenséggel, egy, az emberiségnél sokkal fejlettebb fajjal.
Sajnos a valóságban néztek, mint a lukinyúl, hogy most akkor mi is lesz a világgal.
Teljesen komolyan azt gondolták, hogy a CCCP az ő zseniális aknamunkájuknak hála krepált be és nem a saját hülyesége miatt.
Sajnos az sem volt meg és most sem az USA politikai, kulturális és gazdasági elitjének nagy része számára, hogy az országuk magányos szuperhatalmi státusza örök és megingathatatlan, SZU "legyőzése" után nekik már csak tisztogatási és rendfenntartási feladataik maradnak a bolygón, hiszen például az idegeneket is milyen faszán lenyomták.
Amerika teljesen a saját hatása alá került és sürgősen elfelejtett mindent, amit az erőegyensúlyról, a politikai játékelméletről, a történelemről valaha is megtanult. Azt különösen, amit az oroszokról nagy nehezen összeszedtek a bő negyven hidegháborús év alatt. Az meg, hogy Kínából és hosszabb távon Indiából, esetleg Pakisztánból, Törökországból komoly katonai hatalom és számukra is kezelhetetlen lokális játékos lehet, az eszükbe sem jutott.Azt a csodafegyvert dolgozták ki, hogy a demokráciát, mint know-how-t exportálni fogják, módszertanilag úgy, hogy repülőgépekről, bombákra szerelve szórják le őket a lakott területekre.
Szegény Vietnám a Föld legbombázottabb országa, lám ott is milyen szép demokrácia virul már majdnem ötven éve.
Régen imádtuk Amerikát, a szabadság hazájának tűnt, a formás autóival, a jótestű nőivel és az izmos medencetakarító fiúival együtt (kinek kinek ízlése szerint).
Tényleg jó volt mindkét kóla és ahogy például Harry Callahan felügyelő, Clint Eastwood előadásában egy nagykaliberű stukkerrel le- és agyon lövöldözte az etnikailag vegyes bűnözői csoportok tagjait, az maga volt az igazságosztás revelációja.
Jelezném még, minden hozzáadott érték nélkül, hogy ebben a kontextusban a nő is mindig meg lett mentve, továbbá a nő magától értetődően hálás volt megmentőjének.
A híresen öntevékeny, például a forró levest ötletesen használó magyar nőknek hála, még azt a változást is üdvözöltük nálunk, amikor az amerikaiak felhagytak azzal, hogy a nőket vészhelyzetben kontraproduktívan sikoltozó hülyéknek ábrázolják.
A szovjeteknél már sokkal hamarabb felbukkant egyébként az ügybuzgó és sikeres partizánlány figurája.
De ez a kegyelmi pillanat nagyon gyorsan elmúlt, a kompetens nőket szinte egy évtized alatt kiszorították a pszichopata férfiak személyiségével rendelkező olyan karakterek, akiket nőnemű színészekkel játszattak el, és akiket a producerek akkoriban még egyébként a szexuális zaklathatóságuk alapján válogattak. Ez a korszak (a szexuális zaklatás haha) egészen addig tartott, amíg az állítólag már húsz éve szarszagú Harvey Weinstein sikereit valaki meg nem elégelte és a világra nem szabadította a metoo mozgalmat.Ha addig valakinek nem lett volna világos, a kisvárosi Amerika értékrendjének kipusztítása után kiderült, hogy az amerikai "társadalom" semmiféle állandó értékrendszerrel, világszemlélettel, kulturális identitással nem rendelkezik.
A BLM azért lett ideológiailag még az LMBTQ-nál is erősebb zászlóshajója az amerikai kulturális imperializmusnak, mert a feketeség látszik egy emberen és ennél bonyolultabb identitással és nem mellesleg észleléssel az amerikai ""társadalomtudományos" és "kulturális elit"" (az idézőjelek szükséges számához nincs elég hely az univerzumban) nem birkózik meg.
Rohadtul nem fogják fel, hogy pont feketék nincsenek mindenütt másutt és az etnikai kitolások soknemzetiségű rendszere például sokkal komplexebb Közép-Európában, mint hogy azt egy sima bőrszín problémára le lehetne fordítani. Arról nem beszélve, hogy mi magyarok például nem is akarjuk lefordítani.
A magyarországi amerikai nagykövetség például most a roma holokauszt kapcsán ünnepli a sokszínűséget és szólogat be nem csak a magyar többségi társadalomnak, hanem a társadalom jelentős többségének is. Az egy dolog, hogy az amerikai nagykövetség megnyilvánulásaira itt pont annyira figyel bárki is, mint Kabulban, ahol tavaly augusztusban, az összeomlás előtt még a helyi Pride-ról posztolgattak az idióták. A másik dolog viszont sajnos az, hogy az évtizedek óta a demokraták kezében lévő amerikai külügy jelenleg ezen a szinten áll.
A magát szuperhatalomnak képzelő USA nem arra hajt világszerte, hogy stabilitás és béke legyen, esetleg rend, hanem azért, hogy az élet a bármiféle "sokszínűség" folyamatos ünnepléséből álljon, miközben az amerikai cégek mindent ellopnak, amit lehet.
Az USA szerint Kína csinál éppen balhét a saját határainál és nem ők, pont, ahogy az oroszok is. És biztosak lehetünk benne, hogyha a kínaiak csendben lennének, akkor az amerikaiak most azon vergődnének, hogy Sanghajban nem engedélyezték a színesek felvonulását.
A szovjetek azt gondolták egyébként, hogy minden erényük ellenére az amerikaiak hülyék. Attól tartok ezt pont jól tudták. Mi csak drukkolhatunk, hogy a republikánusok, a konzervatívok, az igazi amerikaiak visszafoglalják Amerikát.
