Pesti Srácok

A Momentum Bukarestben alakít száműzött kormányt, az MSZP pedig Szegeden hozza létre a forradalmi munkás-paraszt kormányt!

A Momentum Bukarestben alakít száműzött kormányt, az MSZP pedig Szegeden hozza létre a forradalmi munkás-paraszt kormányt!

Az LMP–Párbeszéd tandem valami erdőben teremti meg az ökopolitika ellenkormányát. A Jobbik sem cicózik, ők teljesen rendes kormányt alakítanak, mert kicsire nem adnak, majd csak engedelmeskedik nekik valaki. Az ellenzéki kormányok egyetlen dologban értenek egyet: a románokat azonnal be kellene hívni Magyarországra, hogy végre valaki demokráciát csináljon itt. Feri okkal gondolja, hogy az általa favorizált amerikai csapatokat még a saját szavazói is szívesebben fogadnák, mint a románokat.

MZP sértődötten Hódmezővásárhelyen hoz létre elnöki rendszert, nyilván az amerikai tanácsadók hatására. Idegrohamot akkor kap először, amikor kiderül, hogy Ferenc nem veszi vissza az Elnökök nevű újraélesztett Signal-csoportba. Jakab Pétert egy mamuszos nő kíséri be az ügyeletre, a zavarodott férfi valami anyacsászárnőt keres.

A jó lelkű asszony kénytelen mezítláb hazamenni, mert Péter zokogni kezd, ha a mamuszok másfél méternél messzebb kerülnek tőle.

A Momentum Donáth Annát jelöli száműzött-miniszterelnöknek (a továbbiakban "száme"), mert Gelencsér Ferencet a románok ismeretlen helyre vitték. Donáth taktikusan csak Fekete-Győr András sportminiszterségét (szintén űzött) jelenti be, hogy pacifikálja erős ellenfelét.

Donáth körül lassan gyülekeznek a momentumos politikusok, akik azt hiszik, afterpartin vannak, mert néhányan még emlékeznek: az elnyomás-, diktatúra- és hibridrezsim-érzésük végül is a gombázás után kezdődött. Igaz, a gombát Feritől kapták, de nem gyanakodtak.

Tóth Bertalan (aki az MSZP inkognitóban, bocsánat, illegalitásban élő elnöke) Szegeden tudja meg, hogy egyetlen munkással és paraszttal sem találkoztak menekülés közben. Ahogy azt is, hogy nem a Fidesz üldözte őket, hanem néhány DK-s nyugger.

Alapminisztereit azért bejelenti ő is: behajtási miniszter Tóth Csaba, az Államvédelmi Hatóságot felügyelő miniszter pedig Biszku Béla, akit elhunyta nem akadályozhat meg az osztályellenséggel történő leszámolásban.
PestiSracok facebook image

A természetbe visszamenekülő LMP–P-s csapat a vegán–vegetáriánus ellentét lemeccselése után szembesül a rút valósággal, hogy az erdőben nyáron is hideg van éjjel és nem jön ki az ételfutár.

Karácsony Gergely arra kénytelen rádöbbenni, hogy ülő alkalmatosság nélkül képtelen székelni, mert a combizmai egyszerűen nem tartják meg.

Az ügyeletes bögöly pedig megrészegülve a szemei elé táruló fehér folttól abba a tévedésbe esett, hogy a Napba repül, és csalódottságát élete legjobban sikerült harapásával fejezte ki. A másnapra meghirdetett nemzetközi sajtótájékoztatóra megérkező külföldiek hiába kiabálták az erdő szélén, hogy

Mister prime minister!

Csak csontokat találtak. Nem mintha a célszemély megértette volna, hogy őt keresik.

A románok a tőlük szokásos gerincességgel nem az őrizetükben lévő momentumos száműzött, hanem az LMP–P-s ellenkormányt ismerték el Magyarország törvényes kormányának, és Karácsony, valamint kíséretének tragikus halála után a román uralkodócsalád valamelyik hercegét gondolják a magyar trónra helyezni.

Az USA bejelentette, hogy MZP-t tekinti a törvényes magyar miniszterelnöknek, mert mégis ő kapott ki Orbán Viktortól húsz százalékkal, és ilyen csekély különbségnél tulajdonképpen mindegy is, ki alakít kormányt, különösen annak fényében, hogy MZP is nagycsaládos, konzervatív ember.

Így is teljesül a magyar nép akarata. De azért felkérték MZP-t, hogy a momentumosokat vegye be a kormányba, ha a románok esetleg kiadják őket. Az EU vezetése nagy buzgalmában összekeverte MZP-t az MSZP-vel, és nagy dérrel-dúrral jelentette be, hogy Brüsszel a forradalmi munkás-paraszt kormányt támogatja.

Ujhelyinek sikerült elintéznie, hogy a Bizottság őt nevezze meg magyar miniszterelnöknek, mert Tóth Bertalanról még soha senki nem hallott az EU központjában.

Jó taktikai érzékkel mindenki a románoktól próbált meg tankokat bérelni, hogy a csapatai élén bevonulhasson Budapestre. A tele tankkal kialkudott tankokban a románok természetesen csak 5 kilométerre való üzemanyagot hagytak. MZP és az általa vezetett migráns hadak támadását a benzinkúttól való irreálisan nagy távolság és Orsós Vendelék akadályozták meg, mert ők – MZP stábjától eltérően – benzin nélkül is képesek viszonylag gyorsan mozgatni egy negyven tonnás vasdarabot.

Tóth Bertalan élete döntésével, miután valamelyik élelmes embere megnézte az üzemanyagmérőt, inkább az ura által magára hagyott Hódmezővásárhelyet vette be – hiába, ha nincs ló, akkor a szamár is jó.

Ráadásul MZP csalódott népe felszabadítóként üdvözölte a szocialistákat is. Így esett, hogy a szégyenszemre hazakullogó MZP Tóth Bertalan parancsára házi őrizetbe került, amíg a magyar rendőrség le nem tartoztatta az egész díszes társaságot. Ujhelyi Brüsszelben nagy örömében tévedésből a Bukarestbe induló gépre szállt fel. A még reménykedő románok Gelencsér mellé csukták, hátha kaphatnak érte valamit.

Elvégre két miniszterelnök is náluk van, az egyik csak ér valamit.

Még a Telex is kénytelen volt megállapítani, hogy Gyurcsány Ferenc a maradék ellenzék vezetője és egyetlen politikai túlélője. És tényleg felesleges bármiféle előválasztás.

Kép forrása: Origó

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.