Pesti Srácok

Egy baloldali politikus fogalmilag képtelen a korrupcióra! Szabadságot Eva Kailinak!

null

Először is meg kell védenünk a korrupciót. Nem olyan rossz dolog az, ha mi húzunk hasznot belőle. Na persze nem a haszon miatt, az járulékos veszteség, hiszen a hivatkozott pénzösszeget olyasminek az elősegítése miatt kaptuk, amit egyébként is jónak tartunk, és ezért is választottak meg bennünket európai parlamenti képviselőnek. Annak pedig semmi köze semmihez, hogy Dobrev Klára is az EP alelnöke volt két és fél évig, egyébként minden komolyabb politikai tapasztalat nélkül, helyből.

Hálásnak kellene lenniük, hogy elfogadtuk, hiszen csak buzgóbbak leszünk tőle az igaz, az egyetlen igaz ügy érdekében, például az európai szocialisták céljainak megvalósításában, amelyekkel a Néppárt, a liberálisok, meg mindenki egyetért, aki szarik a hazájára.

Rendőr felebarátaim szerint egyébként az mindennek az alja bűnözésileg, amikor valaki otthon, használt, kis címletű euróbankjegyekből tart százezreket. A dologban az az egyetlen emberi, hogy (talán) legalább nem emberrablásból származik. Nem is sokat kell vergődnünk az illetők jellemrajzával, hiszen az ilyen ember nem retteg igazán a lebukástól, nem bízik a bankokban és szereti otthon esténként számolgatni a bankókat. Édes mosollyal hajtja álomra a fejecskéjét, ha tudja, hogy a vagyonkája a közelben van.

Csalódtunk az európai baloldalban. Na persze nem azért, mert mindenféle ajándékokat, meg pénzt (legalább nem dollárt) fogadott el egynehány választott pozícióban lévő tagjuk, hanem azért, mert a mozgalom fundamentumaitól elszakadva nem segítették a lebukottakat. Hiába már, a Vörös Segély sem a régi.

Persze lehet, hogy Eva Kaili kisasszony a saját szakállára dolgozott és nem járult hozzá a többiek jólétéhez. Viszont jót akart Katarnak.

Ezt ne felejtsük el. Pedig Eva Kaili nagyon igyekezett politikai karrierje rövidke 20 éve alatt, pár tucat lényegtelen dolog mellett a következő dolgokat cselekedni, sorrendben saját maga szerint:

PestiSracok facebook image

továbbá a recli:

2011-ben a Der Spiegel az év emberei közé választotta.

Nekem a mesterséges intelligenciához kapcsolódó tevékenysége tetszik, ami így elsőre leginkább arra irányulhatott, hogy a természetes intelligenciája helyett egy jobban sikerült mesterségest szerezzen be. Azt sajnos már tudjuk, hogy az európai szintű politikai karrierhez nem szükséges szépnek és ápoltnak lenni, de amilyen rosszindulatúak vagyunk még felrémlik bennünk, hogy a hölgy nem egy Sargentini. Ez bizonyosan nem játszott szerepet a karrierjében, mert az EP nem olyan. Van akit a szépségéért, van akit az eszéért szeretnek. De hogy is lehetne másképp, hiszen közöttük egy sem akad, aki a nemek közötti egyenlőséggel (lásd még patriarchátus) ne foglalkozott volna hivatásszerűen.

A probléma persze alapvetően az, hogy az EP olyan szinten befolyásolható eurószázezres szinten, hogy felettébb költséghatékony megvenni valakit a nagyon számos pozícióban lévő senkiházi közül, hogy legyen valami EP-s határozat és így hivatkozási alap bármire.

Az EP ma Európa befolyásolásának második legfőbb eszköze, hiszen az Európai Bizottság tagjait azért eurómilliós szinten kell vesztegetni.

Soros György csak az egyik, aki hálózatot épített ki itt, sok száz másik entitás költ arra, hogy az EP neki kedvező "döntéseket" hozzon.

Na és persze arra még többet, hogy ez a remekül befolyásolható szervezet minél nagyobb befolyást szerezzen az Unióban.

A magyar ellenzék dollárelszámolásban van, de ugyanennek a szociológiai eseménysornak a résztvevője.

Elég az utalás közlemény rovatába beleírnia a megrendelőnek, hogy mit szeretne és már sínen is van a dolog. Még magasabb rendűek is, mint az EP, mert legalább számlán tartják a pénzt.

Mondjuk volt persze olyan, hogy másnak a számláján és másnak a pénzét, de az élet bonyolult. És különben is jót akarnak.

Vezető kép: 2022. október 10-én, a marokkói parlament rabati épületében készített kép EvaKaili görög szocialista képviselőről, az Európai Parlament alelnökéről, akit korrupció gyanújával vizsgálati fogságba helyeztek Belgiumban 2022. december 11-én.

MTI/EPA/Dzsalal Morsidi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.