Pesti Srácok

Sosem fognak ideérni az oroszok!

null

A brit felderítés adatai világosan megmutatják, hogy a beharangozott tél végi, tavasz eleji nagy orosz támadás a katonatörténelem legnagyobb blöffje. Az új, modern nyugati fegyverekkel az ukránok nemcsak tartani tudják majd a frontot, hanem döntő áttörés kivitelezésére is képesek lesznek. Ukrajna egy csodás katonanemzet, amely az elmúlt egy évben bizonyította, hogy rugalmasan képes alkalmazkodni a nyugati igényekhez és felülmúlja a keleti despotizmusban tespedő Oroszország katonai erejét.

A szakzsargonban ezt hívjuk "brüsszeli faroknak", a "vörös farok" mintájára, amikor a dicső szocializmusban minden tudományos munka végére (a társadalomtudományokban még a nyolcvanas években is) oda kellett rittyenteni. A "vörös farok" általában arról szólt, hogy Marx, esetleg Engels munkáiban miként lehet fellelni a szerző gondolatainak előzményeit. Nehezebb időkben Sztálinra volt muszáj hivatkozni, mert különben Gulagra kerültél.

Boldog és szabad korunkban aktuálpolitikailag az ukrán győzelem kétségtelensége az, aminek kétségtelenül ki kell világlania a szerző költeményéből.

Mi teljesen biztosak vagyunk benne, hogy a kedves olvasó is lelkes híve az ukrán győzelemnek, mint az egyetlen reális lehetőségnek, és hozzánk hasonlóan nem kívánja mérlegre tenni a győzelem másik oldalára a végső diadalmas és teljes győzelem árát. (Majdnem lefelejtettem az eposzi jelzőket. Bocsánat.)

Az ukrán demokrácia, amely nagy harcot folytat saját magán belül is bizonyos jelentéktelen, az ellenség által hatalmasra nagyított korrupciós jelenségek ellen, az utolsó döntő erőfeszítésre készül, hogy tavasszal szétzúzza az agresszort.

Csakis ennek az erőfeszítésnek a fényében szabad értelmezni az első látásra harcképesnek tűnő férfiak utcai összefogdosását és kényszersorozását.

PestiSracok facebook image

Mi ugyan nagyon ellenezzük a sorkatonaságot, sőt, a katonáskodást is – a német szerződéses katonák például annyira, hogy a háború hírére tömegesen lépnek ki a Bundeswehrből –, de a szükség törvényt bont, megértjük, hogy az ukrán demokrácia megér ennyi áldozatot az ukrán nép részéről, sőt, azt is, hogy a kárpátaljai magyarok részéről is.

A sok száz magyar származású ukrán katona halála bizonyosan erősíteni fogja a két nép közötti barátságot, amelyet a jelenlegi magyar kormány tönkretett.

Na de térjünk vissza a hadihelyzethez.

Az elmúlt hetek jelentéktelen orosz részsikerei az azokat megelőző hatalmas ukrán győzelmek utóhatásai. A frontvonalat közismerten ki kell igazítani, és némely helyen az ukrán csapatok a győzelem euforikus hatása alatt túlságosan előreszaladtak.

Putyin egyébként is kényszerhelyzetben van, még a nyugati fegyverek tömeges beérkezése előtt támadnia kell, mert különben csalódott népe, reszkető oligarchái és hataloméhes utódjelöltjei elkergetik, és a végén még Észak-Koreában köt majd ki. De ez a támadás kudarcba fog fulladni!

A szabadság és a demokrácia erői egyszerűen nem törhetnek meg egy ilyen embertelen diktatúra támadásaitól!

És amit végül, a lehető leghatározottabban ki kell mondanunk: ha véletlenül, a körülmények végtelenül gonosz összejátszása folytán az ukránok mégsem lesznek képesek döntő, azaz végső győzelmet aratni, az egyes-egyedül csak azért lesz, mert a jelenlegi magyar kormány nem támogatta őket eléggé elkötelezetten.

Azok a magyar fegyverek hiányoznak majd az ukránoknak, amelyeket Magyarország rövidlátóan megtartott magának, az az ukrán hadsereg napi lőszerigényének 0,02 százalékát kitevő lőszer, amit mi önös érdekből nem szállítottunk nekik. És ez akkor is igaz, ha a kaliber sem stimmel. Mert a fegyvereinket is oda kellett volna adnunk, az áramunkat, a benzinünket, a pénzünket, mindent.

Sőt, hadat kellett volna üzennünk Oroszországnak, ha egy pillanatig is komolyan vettük volna azt a magasabb rendű etikai meggyőződést, amelyet Ukrajna és az Európai Unió megtestesít. De mi a történelem rossz oldalára álltunk, nem álltunk a végső győzelem mellé. Hát mikor lett nekünk abból bajunk, ha németek mellé álltunk?

Megerősítené valaki, hogy a Leopárdokat a végtelen orosz (bocsánat ukrán) hómezőkre tervezték, a Párduc és a Tigris tervezési hibáiból okulva? Ebből is látszik, miből másból, hogy az oktalan oroszoknak semmi okuk nem volt félni a németektől, vagy a NATO-tól.

Szóval meg tudom erősíteni a Momentum teljes vezetősége nevében, hogy az oroszok sohasem fognak ideérni! Rajtunk bizonyosan nem fog múlni, ha kell, hetente meglátogatja valaki közülünk az ukránokat Lvivben (korábban Lvov, még korábban Lemberg, közben meg Lwów). És ha kell, kétszer, nem, háromszor többet posztolunk a Facebookon az ukrán győzelmekről, mint eddig!

(Véletlenül benne felejtett megjegyzés)

Enbik, nézzen már valaki utána, hogy lehet megúszni a behívót, ha az oroszok ideérnek és az a nyüves Orbán bevezeti a hadiállapotot. Védjék meg az országot az idemenekült kárpátaljaiak, ha már állampolgárságot kaptak Orbántól! Igaz?

Vezető kép: Vlagyimir Putyin orosz államfő videókapcsolaton keresztül tárgyal kormánytagokkal Moszkva melletti vidéki rezidenciáján, Novo-Ogarjovóban 2023. január 24-én. MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Pool/Mihail Klimentyev

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.