Szabad-e élvezni az olyan videókat, amelyeken dühös német autósok a forgalmat akadályozó klímaaktivistákat ütlegelik?

Én magam alapvetően békeszerető ember vagyok, az együttműködés híve, a leghülyébbeket is csak bőrpírt és szégyenérzetet okozó felpofozással büntetném. Döbbenten tapasztaltam tehát magamon, hogy elkezdtem helyesnek találni azokat a jeleneteket, amikor dühös úrvezetők és kamionosok vegzálják a magukat a betonhoz ragasztó zakkantakat. Eleve segítő volnék, nekem szakmai alapon részvétet kellene éreznem az elmebetegek iránt. De a részvét elmúlt. A szocializmusban nevelkedve pedig a rászorulók iránti lelkes részvétet kellett volna elsajátítanom, amit valamelyest sikerült is. Lélekben támogattam a vietnámi nép harcát az amerikai imperialisták ellen és felháborított, hogy "Amerikában verik a négereket!" Esküszöm még az is zavart, amikor a buzikat gúnyolták általában, mindig úgy éreztem, hogy van elég baja annak nélkülünk is, aki a saját nemével kíván szexelni. Segítőként persze hamar megtanulja az ember, hogy a szolidaritásunkat helyes az idősödő felmenőinkre, egyéb éltes rokonainkra, meg a szomszéd nénire irányítani, az általános emberszeretet semmit sem ér. A saját kutyánkkal kell jól bánni, és azokkal az állatokkal is, akiket majd később megesz az ember, nem az ég madaraival. Ez nem is valamiféle etika megnyilvánulása, hanem így természetes, ha normális az ember. A buzik és a négerek jelentős része is rendes ember, ha hagyják neki, de amikor a magyar társadalom rákfenéje, a liberális értelmiség kijött a "te is más vagy, te sem vagy más" felütésű toleranciakampányával, már az volt az első gondolatom, hogy a buzik meg a zsidók hogy a fenébe kerülnek egy kontextusba, a második meg az, hogy nem látom azt az embertípust, aki egy ilyen reklámtól megszereti őket. Valahová azt is ide kell írnom, hogy az ukránokat sem sikerült megszeretnem, pedig a haladó sajtó azért is megtett mindent.

Az ember ilyen fura szerzet, ha nagyon le akarnak valamit nyomni a torkán, egy jelentős részük megmakacsolja magát, sőt épp az ellenkezőjére fordul benne a dolog.

Iszonyúan rühellem például a november elejétől kikerülő karácsonyi dekorációkat, már volt, hogy kifordultam egy boltból ilyet látva, hiszen az én lelkem még a nyárias szeptember végi bikinis lányainál tartott. Eredetileg meleg szeptember véget írtam, de ez a rohadt tudják-kik miatt már áthallásos. Aztán amióta a reklámokban és minden nyugati kultúrszemétben az arcomba tolják a toleranciát, elkezdtem a fehér zsaruval szimpatizálni, aki profilozás alapján a drága autóban furikázó négert igazoltatja. Döbbenten vettem észre magamon a változást. Mi a faszt keres itt ez a köcsög? Tettem fel magamnak a kérdést, amikor a családi filmben felbukkant egy agresszív buzi. Régebben a szegény homárral megértő voltam, amikor el kellett vegyülnie a családi karácsony unokabemutatóján, de ma egy sorozatepizódban több van belőlük, mint amennyivel én egész életemben találkoztam. Mondjuk a normális emberek nem traktálják a problémáikkal a többi embert állandóan. A valóságban ezért nem ismersz annyi fura embert (a szokásos önreflexióra még kevésbé hajlamos elmebeteg kivételével), mert ők a nyugati liberális művészekkel és értelmiségiekkel ellentétben tiszteletben tartják a határokat. Életemben nem találkoztam olyan négerrel, aki panaszkodott volna, hogy a bőrszíne miatt elnyomják, csak amerikai meg német filmben látni ilyet. Cigánnyal se nagyon, az ilyet a cigányok is kiröhögik, a cigók sem vevők a liberalizmusra; látjátok, milyen toleráns vagyok, még bennük is tudok jó tulajdonságot találni. (Na, így beszél egy lebukott rasszista ugyebár?) A feminizmus volt az egyetlen, ahol nem fordult át a dolog ilyen tragikusba, a nőket túlságosan szeretem ahhoz, hogy megutáljam őket néhány megelevenedett tábori fapina miatt, akik a saját életképtelenségük miatt a férfiakat okolják. Lehet, hogy a nők egy része száz éve a férfiak vagy egy-két-három férfi miatt volt boldogtalan, de egy másik része pont a férfiak miatt volt boldog. De ez is elmúlt, a nők már több évtizede kivívták a jogot, hogy saját jogukon, önkezűleg legyenek boldogtalanok, a férfiak segítsége nélkül. Ez persze nem akadályozza meg őket abban, hogy továbbra is a férfiakat okolják mindenért, például azért, mert túl gyorsan kimerül a tartós elem. A feministákat tulajdonképpen sajnálom, ők egész közel vannak ahhoz, hogy kezdjenek magukkal valamit, például megpróbálhatnának kedvesek lenni. De azért ők is nagyon veszélyesek, a boldog nőket és a boldog férfiakat engesztelhetetlenül gyűlölik. Nehogy már jól érezze magát valaki. A migránssimogatók is ebből a körből kerülnek ki zömmel, mert az arab férfiak egy darabig olyan kedvesek tudnak lenni a nőkhöz egy darabig. Aztán nem, de érdekes módon sok ilyen helyzetbe kerülő autonóm nő azért a végén egy agresszív állat mellett is kibírja valahogy, és jól titkolja, hogy élvezi. És persze vannak azok a fogyik, akik szerint az iszlám jobb, mint a kereszténység, illetve a saria simán összehangolható az európai joggal. Jogállam, jogállam.

És persze vannak az általános forradalmárok, akik bármilyen forradalommal járó felfordulásban lennének képesek csak felizgulni. Az ő lelkesedésüket már csak fenyegetőnek látom, elmúlt a forradalmi romantika.

Talán a transzoknál fordult át a dolog végleg. A Napóleonok és a Sherlock Holmes-ok megelégedtek egy sapkával, és az előbbiek nem akartak bennünket rohamra vezényelni az oroszok borogyinói állásai ellen. Világos lett, hogy be akarnak költöztetni valaki másnak az elmebajába, amikor én a sajátomban akarok és szeretek is lakni. Aztán jöttek a vegánok, akik a húsevésről akarnak leszoktatni mindenkit, legújabban meg a klímaőrültek. Amikor az embernek dolga van és megy valahová, akkor igen célorientált, nem szereti, ha akadályozzák. Ebből a szempontból jó ötlet, hogy a dilisek a forgalom elé ragasztják magukat. Most tekintsünk el attól, hogy nagy részük fizetett bűnöző, akiknek az a dolga, hogy ingyenes elmebetegeket toborozzanak a mozgalom számára. Persze második gondolat már nem volt, így a következményekkel nem számoltak. Olyan jó látni, amikor a német autósok rámennek a klímásokra. Olyan is volt, hogy az agresszív klímakretén vitt kalapácsot magával, hogy az agresszív autósok autóját megrongálja, míg azok elrángatják a bűntársait. Agyonverés lesz ebből, akárki meglátja. Nem szeretem ezt érezni, de nem tudom megígérni, ha egy nyomi elém fekszik az úton, hogy nem találom meg magamban az egy tizenhatodnyi standartenführert. Sőt, erősödik bennem a vágy, hogy több tizenhatodnyit is találjak még. A társadalmunk szigorú szabályai részben azért jöttek létre, hogy az elmebetegeket korlátok közé szorítsuk valahogy. Más elmebaját csak akkor szabad tiszteletben tartani, ha az nem szivárog ki a fejéből. Jelen állás szerint az a veszély fenyeget, hogy arra a következtetésre kényszerülünk jutni, a softball ütő serény használata nem lyukakat üt a zakkantak fején, hanem éppen eltömedékeli a már ott lévőket. Bármennyire is vonzó gondolat, az illem, amit nagyra tartunk, azt kívánja, hogy ők kezdjék. Tehát még egyszer, ha nem volna világos, az útraragasztódással szerintem elkezdték. És akkor el sem tudnak szaladni. Jól emlékszem, a softball ütő szivacsból van ugye? (Nevetés)

Vezető kép: Vésővel próbálja kiszabadítani egy rendőr az Utolsógeneráció (Last Generation) nevű környezetvédő csoport egyik tagjának aszfalthoz ragasztott kezét Berlinben 2023. május 22-én. Az aktivisták klímatanácsokat, a német autópályákon sebességkorlátozások bevezetését és megfizethető tömegközlekedést követeltek. MTI/EPA/Hannibal Hanschke