Miként lett a bunkóság érték?
Az a különleges helyzet állt elő, hogy a tisztelet és a bunkóság, mint emberi viselkedést leíró fogalmak, az elmúlt bő harminc évben egy skála két végére kerültek. A bunkóság a kimértség, a távolságtartás, a formális, hideg udvariasság helyére került, és a hagyományosan tiszteletnek örvendő szakmák, pozíciók iránti megbecsülés pedig teljesen elfogyott.
Sőt, tömegek nem csak nem adják meg a tiszteletet, hanem ki is élvezik, hogy bunkók lehetnek és sztárnak tartják azokat, istenítik őket, akik náluk is magasabb színvonalon, ordenárébban, agresszívebben mernek és tudnak bunkók lenni. Nem kell udvariasnak, kedvesnek lenni az orvossal, nővérrel, rendőrrel, tanárral, kalauzzal buszsofőrrel, portással, pincérrel. A ma átlagembere nem ismer el más átlagembert (még egyértelmű szituációkban sem) maga fölött állnak, helyből tisztelendőnek, sőt még egyenlőnek sem. Mindenki alatta van, kivéve rajongásának tárgyait, a különböző sztárokat és celebeket, a bunkóság meg menő.
A celebek védjegye a hatékony és szórakoztató bunkóság
Amikor a celebség, mint jelenség feltűnt Magyarországon egy darabig csak “cölöpöknek” hívtuk őket, és biztosra vettük, hogy ez a szörnyűség nem honosodik meg nálunk. Velük kezdődött meg ugyanis a bunkóság beszivárgása az úgynevezett “szerkesztett tartalmakba”, vagyis abba a nyilvánosságba, amely addig a társadalmi kommunikáció mércéje volt. A kommunista diktatúra természetesen teljesen ellenőrizte a tömegkommunikációt, de népnevelési eszközként is tekintett rá, a tévében-rádióban nyomtatott sajtóban csak kulturáltan lehetett beszélni és az alapvető udvariassági formáktól nem lehetett eltérni, a tiszteletet meg kellett adni, illetve csúnya szavakat sem lehetett használni.
Ezt lazította fel a kereskedelmi televíziózás, a kilencvenes évek közepén megjelenő RTL és TV2, amelyeknél a műsorszerkesztés alapvető szabálya volt, hogy minden nap alul kell múlni azt a kulturális színvonalat ami tegnap még sikeres volt. Állítólag van egy olyan amerikai mondás, producer még azon nem bukott meg, hogy alábecsülte az amerikai közönség ízlését. Az USA-ban a teljes összeomláshoz azért kellett egy nemzedéknyi idő, nálunk 5-6 év alatt sikerült belefúródnia a népszórakoztatásnak a trágyató aljába.
Ennek a folyamatnak egy mintapéldája volt a Heti Hetes (1999-2017) című műsor, amely a bunkóság dicsőítése mellett az első Orbán-kormány gyalázására koncentrált. Több, korábban szerkesztői, rendezői felügyelet alatt kultúrembernek tűnő “művészről” derült ki a műsorban, hogy a vidéki munkástalponállók szintjén is kirívóan primitív bunkó. A közönség addig úgy tudta, hogy ő ugyan néha bunkó, de az baj, mert nem helyes ilyennek lenni. Ezekben a műsorokban azonban azt láthatta, hogy bálványai gátlástalan, gonosz paréjok, akik egymást is lenézik, ha kell, és nem ismernek semmiféle határt. A kereskedelmi televíziózás és a celebvilág totalizálódása azzal lett végtelenül sikeres, hogy mélyen a magyar közönség eredeti kulturális szintje alá ment. A budapesti művészelit pedig úgy lekövette ezt a trendet, hogy a szobaszínházak és a standuposok közönsége szinte már csak a bunkó poénokon nevet. “Értelmiségiek” nézik a Mi kis falunk című förmedvényt.
A Heti Hetes beárazásához egy kis adalék: az első adások egyikében azon poénkodtak, hogy a korszak egyik kebelcsodája (természetesen szilikon) elhunyt, és az volt a bemondás, hogy “nagy űrt hagyott maga után”.
Mindez azért lényeges, mert a negyven alattiak már ebben a közegben nőttek fel, amelyben az “alámenés”, a lenézés, a kinevetés, a megalázás, a gátlástalanság, vagyis a bunkóság egy személyiségérték. Az a menő, aki gátlástalan, aki agresszív, aki bunkó. A Fidesz kommunikációja és stílusa sok szempontból joggal kritizálható, de a Fideszt és Orbán Viktort nem az udvariasság és a kedvesség felől, hanem a bunkóság és az agresszivitás irányából győzték le, mert 2025-26-ban már az az új normalitás. Nem könnyű ezt megérteni, de egy 20 éves számára sokkal inkább Magyar Péter gátlástalan celebsége és agresszivitása, kivagyisága, beszólogatásai képviselik a normalitást és nem Orbán konzervatív paneljei. Orbán amiatt tűnik például agresszívnak, hogy a valóságba helyezi a fiatalokat, döntéseket kér rajtuk számon és döntési lehetőségeket kínál fel nekik. A mai világban ez minimum mikroagresszió.
Bármennyire hihetetlen, Magyar Péter nem tűnik agresszívnak a fiatalok számára például, mert beszólogatásai, bunkózásai “korszerűek”, lazaságot sugallnak, a fiatalok manapság ilyennek képzelik az ideális felnőttet. És a Tisza kommunikációja semmiféle terhet nem rakott a vállukra, Magyar Péter (ők úgy érzik!) tőlük semmit nem vár, csak be kell csekkolniuk a következő fesztiválra. És különben is a celeb viselkedés, a bunkóság “érték”.
