Szabad-e kiélvezni a pillanatot, amikor egy ostoba, agresszív, nagypofájú karrierista rápacsál?
Minden liberálist utolér a saját hülyesége. Bizonyára Önök is észrevették már, hogy a nárcisztikus pszichopaták megpróbálnak első közelítésben kedvesnek látszani. A rendes első kategóriás zakkantak rámennek arra aki szembejön, vagy aki zavarja a nünükéjüket, távol áll tőlük a mimikri. Még a náci és a kommunista tömeggyilkosok is igyekeztek kedvesnek látszani vagy úgy tenni, mintha a tömeggyilkosságokra vonatkozó döntéseiket nehéz szívvel hoznák meg, és csak a történelmi szükségszerűség előtt hajolnak meg ilyenkor. A liberálisokra azonban egyik sem igaz. A liberalizmus néven futó elmebaj még fejlődő ideológia, egy hosszabb mosdószünet alatt járhat úgy valaki, hogy a fősodor állandó "fejlődése" következtében üldözendő ellenséggé válik, mert például 16 évvel ezelőtt lánynevet adott a lányának. És a fősodor, hasonlatosan a Szovjetunió Kommunista Pártjának a múlt század húszas, harmincas években megrajzolt pályaívéhez, állandó ellenségkereséssel és ideológiai harccal van elfoglalva. A dühöngő elmebajra nézve nem újítottak semmit, de pszichológiai értelemben azért hoztak valami újat. A liberálisok, már a woke pszichopaták előképeiként sem akartak senkihez kedvesek lenni, a jelenkori fősodor, a szexuális pszichopaták, a pedofilok, a hisztérikus rasszisták egymáshoz sem kedvesek, még egy kávészünet erejéig sem. Bárhol másutt pedig látványosan igyekeznek éreztetni mindenki mással, hogy ők már elérték a fejlődés legmagasabb fokát és mindenki más szellemi fogyatékos. És az állapotukat persze súlyosbítja az állandó félelemérzet, elég egy rossz mondat, egy áldozati csoportot ért aktuális bántalom alul- vagy túlértékelése, és máris "cancelelnek" (milyen szép szó) az elvtársaid. Ma jött az az örvendetes hír, hogy Claudine Gay, a Harvard Egyetem rektora (igen az a Harvard) kedden levélben jelentette be lemondását, miután az utóbbi időszakban nyomás nehezedett rá az intézményében történő antiszemita atrocitások miatt, no meg mert maga is minimum lelkes antiszemitának mutatkozott egy kongresszusi meghallgatás során. Ja, és számolatlanul záporoztak rá
, ami igen szép teljesítmény a csupáncsak egy doktori dolgozatot és 11 folyóiratcikket felmutató tudományos pályafutás (26 év) mellett. Nemrég,
decemberben fel is hívtam erre a figyelmet
, a három amerikai csúcsegyetemet vezető három rohamnémber kongresszusi meghallgatásáról szóló videó kapcsán. Az egy dolog, hogy újra meg kell ismertetnünk magunkat a kontraszelekció fogalmával, amelyet olyan rendesen körüljártunk már a szociológiában a rendszerváltás tájékán, de arra is emlékeztetnünk kell magunkat, hogy a woke, ahogy a kommunista ideológia, korábban bármilyen régi és jól működő intézményt képes tönkretenni. És a tönkretenni nem üres szó, hanem pontos helyzetleírás, évszázados tudományos tradíció enyészik el pár év alatt az ilyen elmebetegek keze alatt. Ezek nem a szokásos opportunista karrieristák, hanem igazi destruktív zakkantak, akik pont emiatt kerültek a pozíciójukba. Tulajdonképpen rendes első kategóriás dilisek, akik azért csinálhattak karriert, mert aktuálisan egyéb tulajdonságaikban több áldozati csoportba is befértek és az elmúlt bő negyedszázadban, főleg Amerikában már nem volt elvárás egy elnyomott kisebbségi esetében, hogy ne legyen látványosan elmebeteg és buta. Az elmúlt 50 év első négy évtizedében afroamerikaiak (magyarul négerek) tízezrei, százezrei csináltak érdem és tehetség és szorgalom alapján karriert az USA-ban. Az elmúlt 10 évben rohamtempóban alázták meg őket azzal, hogy érdem, tehetség és szorgalom nélküli álkisebbségi senkik tömegei nyomakodtak be, részben az ő helyükre is, a mindenféle diverzitási kvótákon. Claudine Gay saját jogán 40 évvel ezelőtt akkor sem kerülhetett volna a Harvardra, ha egy gazdag fehér család fiúgyermeke. Ugyanis alkalmatlan még valószínűleg diplomásnak is, nem hogy egyetemi oktatónak. A woke hullám azonban egy világhírű egyetem élére repítette, csak azért, mert ronda, fekete a bőre és bizonyára látványosan volt képes eljátszani az elnyomottat. Amúgy természetesen politikából doktorált, és természetesen a faji kérdés valamelyik facsarulatával foglalkozott. A kényelmetlen az, hogy az első fő áldozati csoport a "nők" voltak, pontosabban a "boldogtalan" nők, akik a saját látványos örömképtelenségüket a társadalomnak, a boldog nőknek és általában a férfiaknak rótták fel. Ez a szűk, egyébként csak a nők egy jelentéktelen kisebbségét kitevő csoport mostanában ért az akadémiai szférában a csúcsra. Az áldozati csoportok burjánzásának hála mindegyiknek volt egy rakás egyéb olyan tulajdonsága még amivel kvótajogosult lett és a sokszínűség jegyében már mindig az ilyeneket nevezik ki. Ha nem vette volna észre a kedves olvasó, az elmebaj és a képzeletbeli elnyomottság megélése, és az abból következő agresszió is legitim része a "sokszínűségnek". És persze olyan jó nekik megélni, hogy milyen is gyűlölni egy olyan csoportot, aminek most éppen ártani is lehet. Mert mindig is elitisták, rasszisták voltak és persze a saját személyük fontosságának kérlelhetetlen képviselői. A társadalomtudományokban amúgy is általában már az az ember érzése, hogy a "tudósok" 90 százaléka már helyből kókler, imposztor vagy karrierista, aki az ideológiai elköteleződésével vásárolta meg már a diplomáját is, nemhogy a tudományos fokozatát. De a saját hülyesége mindenkit utolér. Ezeknek a csökevényeknek az elméjében csak két szélsőérték létezik, az elnyomott és az elnyomó. Ez ebben az esetben a jó és a rossz, a tökéletes jó és tökéletes rossz szinonimája. Valahol valakik eldöntötték, hogy ki éppen mi és ahhoz alkalmazkodik a világ, kész passz. A zsidók eddig áldozatok voltak, mostantól tettesek, elnyomók. Ezeknek a nyomiknak a környezete is nyomikból áll, miután személyiségük sincs, nemhogy gondolataik vagy bármilyen értelemben vehető kritikai gondolkodásuk, semmiféle kétségük sincs afelől, hogy ők tudják jól, arra meg, hogy mi volt pár hónapja még, nem is emlékeznek. De most rápacsáltak. Az egyik rémlényt már lemondatták korábban, mert az egyetem többi hülyéje rádöbbent, hogy ezen az antiszemitizmus dolgon eszetlen sok pénzt buknak, százmillió dollárokat. Egy okkal több gyűlölni a zsidókat, antiszemitáknak nem adományoznak. Claudine Gay is persze az adományok csökkenésébe bukott bele elsősorban, mert a százmillió dollárok még a woke-nál és a néger nőknél is fontosabbak. Jól kell ellenséget választani, a fehér, ciszheteró nem zsidó férfiak becsicskultak már ennek a bandának, de a zsidók nem, különösen most lettek valahogy érzékenyek az antiszemitizmusra, mert Izraelben éppen az életükért küzdenek. Biztos vagyok benne, hogy ebben a heves ellentámadásban rendesen benne van az, hogy ez a három zombi mennyire arcátlan volt, menyire nem igyekeztek úgy tenni, mintha nem néznének le mindenkit. Bicskanyitogatóan viselkedtek, minden negatív sztereotípiát felvonultatva, amitől egy liberális értelmiségi ellenszenvessé válik. Ráadásul teljesen biztonságban érezték magukat, látszott a pofájukon, hogy ők érinthetetlenek. És tulajdonképpen a legutóbbi időkig azok is voltak. Reméljük ez már tényleg az ellentámadás a liberálisok és a woke ellen, és a sok agresszív sokszínű megkapja végre a magáét. A címben feltett kérdésre persze igen, "Hogyne, nagyon is!" a válasz, a józan ész kicsike győzelme is ritkaság manapság, megérdemli az ünneplést.
