Utaljátok át a milliárdot, majd felvesszük automatából!

Azt szeretem az ellenzékben, hogy meg sem próbál úgy tenni, mintha érdekelné a látszat. Külföldi pénz a kampányban? Jöhet! Kb. egymilliárdot kell kivenni egy nap alatt egy fővárosi projektből? Utaljuk el a milliárdot egy cégnek, amelynek egy vezető poziban lévő emberünk testvére a tulaja, aztán felvesszük automatából még aznap. Ha csak így nem... Mindezt persze csak kérdezem, mert elhinni nem vagyok képes, ennyire senki nem lehet hülye.
Mert ha jól értem, akkor nemes egyszerűséggel ez történt. Azért aznap, mert a haverjuk tesójában azért annyira nem bíznak meg az előzmények alapján. Gondolom azt a pillanatot, amikor pittyent a telója, meg a következő néhány órát, amíg rendesen leterhelték a fővárosi bankautomata hálózatot, olyan emberek társaságában töltötte, akik ügyeltek a lelki egyensúlyára, nehogy megrészegedve a lehetőségtől maga is utalgatni kezdjen mindenfelé. Amikor 2019-ben az ellenzék megszerezte Budapestet, két lehetőség között választhattak: visszatérnek a Demszky-éra legszebb pillanataihoz vagy megpróbálják normálisan vezetni a várost. Hát nem akartak kísérletezni. Szerintem arról még csak nem is egyeztettek, hogy nem fognak lopni, az meg az első héten kiderült, hogy a jelenlévők közül senki semmit nem ért egy ilyen nagyváros működtetéséből, tehát azonnal minden döntéshozatal lecsúszott és a homályba veszett valahol a kabinetek és az apparátusok ködében. Már a Városháza-ügy körüli matatás során kiderült, hogy kétes egzisztenciák tömege rendezkedik Budapest pénze, ingatlanai, vagyona ügyében, és ezek az emberek némelykor formális felhatalmazással is rendelkeznek a várost formailag vezető politikusoktól. Még ha azok lapítanak is, ha valami kellemetlen kiderül. Az is kiderült, hogy ezek a rendezkedők teljesen érdektelenek a főváros politikai vezetésének sorsa iránt. A kiderülő baklövéseik általában nem vezetnek pozícióvesztéshez, a politikai kár pedig rutinszerűen Karácsonyé. Hiszen ezek az emberek nem Karácsony emberei, hanem mindenki másé, akinek befolyása van valahol, valahogy az ellenzékre. Jelen ügy a lehető legrosszabbkor jön a főpolgármester számára, sőt az egész budapesti ellenzéki összefogás minden tagja aggódhat. Leginkább azért, mert az egész ügyből süt a gátlástalanság, a pofátlanság és persze a bizonyosság a következménynélküliségben. Ez annyira nyilvánvalóan korrupció, amennyire egy korrupció csak nyilvánvaló lehet. Nincs ugyanis olyan gazdasági esemény, amelynek során automatákból százmillás összegeket kellene felvenni, illetve egy van, az illegális pénzmozgatás, mert hát sajnos az is gazdasági esemény. Mondjuk ez a Karácsony környéki csapat amúgy is felettébb csipázza a készpénzt, mint emlékezetes, ők gyűjtötték be a legtöbb mikroadományt is, egy dobozba, egy alkalommal. Így belegondolva akkor sem a látszat volt a legnagyobb problémájuk. Hát még az mekkora poén, hogy az Amnesty International volt megbízva többek közt a főváros korrupciómentességének igazolásával, tudják, átláthatóság, meg ilyesmik, akkor ez az egyik legnagyobb poén, amit Karácsonyék valaha is összehoztak. Vagy rosszul emlékeznék? Jelen esetben az elkövetők meg sem próbálták szétporlasztani több cégbe és álfeladatba a pénzmozgást, gyorsan túl akartak lenni rajta, hogy nehogy valaki beleköpjön a levesükbe. Vagyis az érintetteknek nagyon kellett a pénz, a jövendőbeli következményektől függetlenül. Ugye nem is kell feltennünk azt a kérdést, hogy kik is azok, akiket rohadtul nem érdekel Karácsony sorsa? Feriéknek sok mindenre van szükségük, például rengeteg pénzre, de mindenféle törmelékpártokra, és főleg Karácsonyra nincs. A pénz már rég eltűnt a semmibe, a fővárosi pénzeknek ez a szokása, nem ez az első fővárosi milliárd, amiről fogalma sincs senkinek, hogy hová lett. Ha a fővárosi vezetés kompetensnek tűnne, akkor ez azért nem lenne végzetesen kellemetlen, a budapesti szavazók elképesztően megengedőek a baloldallal szemben, nem teljesítményorientáltak, hogy finoman fogalmazzunk. De a korrupciós ügyekről Karácsonyék olyan zseniális taktikával terelik el a figyelmet, amelyre mi halandók nem is számíthattunk: más hasonló nagyságrendű hülyeségeket is csinálnak, amelyek során tömegekkel tolnak ki, majd még bunkók is a fővárosi lakosokkal. Az a külföldről importált, repatriált, elvileg magyar származású, követeléskezelő mentalitású hölgy is sokat tett Karácsony politikai karrierjének beárazásáért, aki egy amerikai kultúrkörből származó szokás emlegetésébe csomagolva vágóállatozta le a budapesti tömegközlekedőket. Hiába, ezek a világpolgárok ilyenek, hiába beszélnek tökéletesen magyarul, annyi helyi kötődésük van, hogy felsőbbrendűségük és gazdasági szakértelmük teljes tudatában vezényelnek le bármilyen megszorítást az őslakosság kárára, ha arra parancsot kapnak. Karigeri kommunikációs tanácsadói is más megbízókra figyelnek már, mert különben a főpolgi nem csinált volna komplett hülyét magából, teljesen önszorgalomból. Választások előtt csak olyan járatritkít, akinek már van új állásajánlata idén őszre, valami melegebb éghajlatú helyre. Ugye jól tudom a történetet? Ha nem, szóljatok.
Vezető kép: (MTI/EPA/Katia Hrisztodulu) *** Local Caption *** 50408545
