Fekete-Győr András a lemondásával jelentősen növelné a Momentum frakciójának szellemi színvonalát!

Tehát nem fog lemondani a parlamenti mandátumáról. Hiszen ez lenne az ellenzék érdeke, az ellenzéki szavazók érdeke, Fekete-Győr András érdeke is, hogy egy kevesebb idegfeszültséggel járó, kevesebb intellektuálisabb, a képességeinek megfelelő munkahelyen folytathassa a karrierjét. Ilyen hirtelen nem jut az eszembe, mármint olyan, amit a képességeivel összeegyeztethetőnek tartok, de ez nem is az én dolgom, hanem kábé a feleségé. Esetleg a Momentum elnökségé, de ők nem érzékelik ezt a problémát, ahol András után a Feri, illetve most az Anna a legokosabb, ott András el tud vegyülni a tömegben. A Momentummal és az ellenzékkel kapcsolatban persze teljesen irreleváns, de érdemes lenne azért a dolog erkölcsi részét is megzörgetni, ha már az ellenzék felfedezte, persze csak mindenki másban, hogy van ilyen is, és az erkölcsi szabályoknak is meg kellene felelni valahogy., persze csak mindenki másnak. András, rövid, de velős követeléskezelői karrierje után a foglalkozásszerű forradalmárságot választotta, mint élethivatást. Illetve persze nem választott ő semmit, hanem őt választották, olyan emberek, akik olyan szervezeteket képviselnek, amelyek olyan embereket keresnek, akikkel el lehet hitetni, hogy ők lesznek azok, akik megváltják a világot. Ez utóbbi ugyebár egy keresztény hagyományból eredő kifejezés, amely jelen esetben és szinte mindig is, egybeesik azzal a jellemes életérzéssel, aminek folyományaként a jó fizetés és a kényelmes életmód meggyőzi a delikvenst, hogy ő tökéletes és teljesen a helyén van, amikor meg akarja mondani a többieknek, hogy azoknak miként kellene élnie, a jó fizetés és a kényelmes életmód híján. Régebben a haladó forradalmárok maguktól voltak hülyék, manapság a kívánt mélységhez már komoly képzés kell. András ezen már túl van, de a rövid felívelő szakasz után a karrierje stagnálni látszik, sőt a múlt árnyai utolérik az igazságszolgáltatás képében. András ugyanis korábban egy balhé során azt hitte, hogy vagy forradalom van, amelynek győzelme után úgyis elfelejtik az események során elkövetett atrocitásokat, vagy azt vélelmezte (a szó nem írja le az agyműködését, de kerülném a szóismétlést), hogy a rendőrök mindenféle pirotechnikai eszközökkel történő dobálása beletartozik a az engedélyezett állampolgári szórakozások körébe. Teljesen megértem, hogy András mérhetetlenül megsebezve érezte magát, amikor a hatóságok vegzálni kezdték ezért, hiszen még azt sem dolgozta fel, hogy elbukott a forradalom, Orbánt már számtalan választáson nem verték meg és nem ő lett a miniszterelnök, még Jakab Péter is előtte végzett az előválasztáson (ezért egyébként nem dicsérhetjük meg eléggé az ellenzéki előválasztókat, voltak azért helyes döntéseik is). Az egészet az árazza be a leginkább, hogy András még azt gondolja, hogy még lehet, és a hatalom, mint veszélyes embert, esetleg "nagyvadat" jogi úton akarja kizárni a legmagasabbra vezető karrierből. Ellenáll tehát, kitart és remél, hogy van még út felfelé. Egészen elképesztő, hogy egy jól megválasztott ember távozása az ellenzékből, már önmagában milyen előnyökkel járna a számukra. Azt csak nem gondolhatják, hogy András elítélése a rendőrök dobálásáért nem helyes és törvényes, mint ahogy azt sem, hogy András polgári életbe távozásával valamiféle veszteség éri őket. De ugyebár egy forradalmár nem mond le, hiszen ő egy magasabb, a legmagasabb erkölcsi piedesztálról tekint le reánk, egyszerű halandókra. Ráadásul András családilag is az elithez tartozik, rendszertől függetlenül, arról ugyebár le se lehet mondani. A rohadt jogrendszer nem tudja, hogy vannak egyenlőbbek? Adjunk hálát tehát a mindenhatónak, hogy András nem távozik a magánéletbe, ebből nekünk nem lesz bajunk, létével minden nap emlékeztet bennünket arra, hogy az agresszív ostobaság milyen képviselőitől kell megvédenünk az országot, magunkat, Európát, a bolygót. András tarts ki!

Vezető kép: 20230612 Parlament, plenáris ülés, Fekete-Győr András // fotó: Hatlaczki Balázs