Bakács Tibor is Orbán Viktort okolja az elrontott életéért
Bakács valamikor menő értelmiségi volt a Gyurcsány idején, de lehet, hogy még annál is korábban. Aztán lecsúszott. Valami kereskedelmi televízióban zsűrizett valami énekeseket talán, azt csinálta, amit ma harmadosztályú celebek adnak elő. Innen nem volt megállás a lejtőn, pedig akkor valameddig úgy tűnhetett neki, hogy megy a szekér, a csúcson van, elérte a liberális megmondóemberi státuszt.
Ez utóbbi örökös stallum, ha Bakács Tibor "settenkedő" (mert ez volt a fenomenális saját tapasztású ragadványneve) nem lenne, mi is így tudnánk. De valami miatt kiesett a pikszisből, talán még liberálisnak is bunkó volt, vagy túl nagyképű, mert ez utóbbi kevesebbek joga azon a térfélen, mint sokan gondolják. Igazi értelmiségi tragédia az övé, igazából soha nem dolgozott és a karrierjében eljött az a pillanat, amikor bizony el kellett volna mennie. A munka büdös, most is ezért sztrájkol éhen, egyszerűen nem fért bele neki, hogy valami rendes kétkezi szakmát kitanuljon és türelemmel, a hasznosság tudatában műveljen. Ő, aki valaha az ÉS-be publikált. Neki az átlagember munkás élete maga a rémszínház, a végpusztulás, a pokol. Aztán most a parlament előtt éhségsztrájkol, mert Orbán, a jobboldal, a kereszténység a hibás. Miután valaha sztár volt, nem süllyedt a jól megérdemelt ismeretlenségbe, hanem időről időre felbukkan, mint tragédia. Lopáson érték, szalámit csent, mert éhezett. El is hiszem, aki nem dolgozik, az ne is egyék ugyebár. Másoknak van szerető családja, esetleg néhány barátja, aki nem bírja nézni.
Bizony egyszer mindannyiunk élete tönkremegy, mert meghalunk, ki hirtelen-váratlan, ki drámaian, de azért megfigyelhetően, de akinek nincs szerencséje az nagyon lassan lesz por és hamu újra. Van akit a teste öl meg, és van akit a lelke. Egyiket sem nézzük szívesen, különösen, ha érezzük, sem ember, sem az Isten nem tehet érte semmit. Nem akarok én már rúgni ebbe a szerencsétlenbe. Segítő kezet a harapásveszély miatt mi nem nyújthatunk neki, a bandája pedig nem kegyelmez annak, aki gyengének bizonyul. Pedig Bakács, ha jól emlékszem, soha nem árulta el őket, nála sok ocsmányabbat is megtűrnek maguk között, de ehhez a nyomorulthoz nincs egy jó szavuk sem. Bizony bibliai történet ez, amelynek az a tanulsága, hogy a tehetségkutatók nem csak a "tehetségek" és a nézők lelkét ölik meg, hanem a lelketlenekét is. Biztos lesznek majd olyanok, akik visznek neki mindenféle előrecsomagolt szalámit, finom utalásféleképpen, meg hogy megnehezítsék neki az önmegtartóztatást, néhány ellenzéki politikus is meglátogatja majd, MZP-re tippelek, de nincs megváltás. Hiszen annyi ilyet tárol ez a csodás Magyarország. Ezrek gondolják azt, hogy Orbán miatt nem lehettek miniszterelnökök, vezető értelmiségiek, miniszterek, váteszek, szentek, a végső igazság tudói, tábornokok, bezárólag a bukott kisvárosi polgármesterjelöltek garmadájáig. Szobaszínházakból is kikopott színészek, megye kettőből vélelmezett bírói hiba miatt megye háromba kieső csapat erőcsatárai, bezárólag a válás után a hajléktalanszállón kikötő alkeszekig, mind minőségi bakácsok, csak azért nekik több eszük van, nekik azért néha még összejön egy-egy jó pillanat. Örök segítői tapasztalat, hogy nem lehet mindenkit megmenteni. A menthetetlenség aurája lengi körbe és a feledésé. Egyetlen gondolatára sem emlékszem, csak a nagy arcára, remélem a Puzsér megnézi majd, mert neki még könnyen releváns lehet a bakácsi tapasztalat.
