Pesti Srácok

Isten és Darwin egyszerre csodálkozik

Isten és Darwin egyszerre csodálkozik

Amióta Richard Dawkins lelkes ateista, egyébként okkal híres lelkes evolucionista tudós rácsodálkozott, hogy ő tulajdonképpen kulturális keresztény, megtekinthetjük újra, immár sokadszor, hogy milyen is az, amikor a forradalom felfalja saját gyermekeit.

Dawkins persze nem a saját eszéből jött rá, hogy akcionista ateizmusa, amelyet számtalan tehetséges tudós és művész kortársával együtt művelt, csak szimpla keresztényellenességnek bizonyult, hanem abból, hogy öreg fehér férfiként mit remélhet a woke-tól és a muszlimoktól. Nem az zavarja, hogy Isten helyére nem a tudomány, a ráció került, hanem Allah, a drog, illetve a határtalan szabadság mindennél károsabb illúziója, hanem az a még halvány felismerés, a világ még sokkal szarabb hely lett, mint volt.

J.K. Rowling a Harry Potter könyvek írója is rendesen szembesül az általa képviselt ideológia elszabadulásával. Az írónő nagyon feminista ugyanis, aki pár éve döbbent rá, hogy korábbi eszmetársai éppen lelkesen dekonstruálják a Nőt!, pont ugyanazzal az irracionális gátlástalansággal, ahogy azt a feminácik korábban a nők és a férfiak közötti széttéphetetlen biológiai kapcsolattal tették. Hiszen biztos, hogy a nők és a férfiak egymás nélkül jól elboldogulnak majd. Mondjuk persze a feminizmus eredeti felvetései biztos nem voltak rendesen végiggondolva, ha a jelenlegi eredményeit le lehet belőlük vezetni. Mondjuk tényleg, a Kedves Olvasó valaha is el tudta képzelni azt, hogy nők megerőszakolásával üzemszerűen foglalatoskodó pszichopatát női börtönbe zárnak pusztán azért, mert az azt mondja magáról, hogy ő nő? Mennyire kell ehhez hülyének lenni?

Hiába, ha nincsenek isteni törvények, akkor az ember bármit megtehet, hiszen az értelmünk használatának kötelessége is eredetileg isteni törvény. A butaság a legeslegnagyobb bűn.

PestiSracok facebook image
Charles Robert Darwin angol természettudós, 1809. február 12-én született Shrewsbury-ben.
Meghalt 1882. április 19-én Downe-ben (Kent). MTI Fotó

Istenre az embereknek akkor is szükségük van, ha Isten nem létezik. Allah például bizonyosan létezik, amennyiben megtaláljuk az iróniát abban a kétes értékű istenbizonyítékban, hogy Londonban például simán agyonvernek az utcán, ha kétségbe vonod ezt. A liberalizmus világméretű győzelmének ékes bizonyítéka, hogy egy nyilvánvalóan zsidó embert azért csesztettek a rendőrök, és fenyegettek letartóztatással (természetesen csak a védelme érdekében) Londonban, mert balszerencséjére egy palesztinpárti tüntetés mellett vitt az útja. Ezzel pedig veszélyeztette a köznyugalmat, hiszen látványával a helyi közel-keleti lakosságot a helyben szokásos lincselés élvezetére emlékeztette. És miután tudjuk, milyen nehezen állnak ellen a kísértésnek, nyilván a létezésével kísértő hibája a bűn, amit ellene elkövetnek. A nyugati civilizáció isten tudja hányszor kísérelte meg már ezt a gondolatot elhessegetni magától, sajnos mindig elbukunk, legutoljára a két baloldali ideológia a nácizmus és a kommunizmus mondta fel ezt a kereszténységen alapuló közmegegyezést. Most a liberalizmus teszi ugyanezt. Sajnos mindhárom "egyhülyeség".

Énekelte a Sexepil a nyolcvanas években, felismerve a lényeget, hogy a kapitalizmus és a szocializmus is felmondta a kereszténység minimálprogramját. Most a liberalizmus teszi ugyanezt, ideje észrevenni.

Minden ideológia működik egy kicsit, a normalitás titka mindig az, hogy nem szabad bigottá válni és részletkérdéseket ügydöntő főszabállyá emelni. Azt azért agyon lehet verni, aki minket akar megölni, de nem kötelező. Minden döntésképes felnőtt azzal a másik döntésképes felnőttel szexel, aki hajlandó vele. Viszont felnőttek nem traktálhatják a gyerekeket elfogadás és érzékenyítés címén a szexuális vágyaikkal. Az elmebaj magánügy, a tünetei mindenkinek saját magára tartoznak. Más elmebaja semmiféle módon nem ró kötelezettségeket rám, akik szerint igen, azokat kell először zárt osztályra vinni. Vannak területi joghatósággal rendelkező országok és minden ember valamelyiknek az állampolgára. Stb. És ezek nem jogok, hanem elemi racionális döntések, mert ha nem így cselekszünk, akkor pillanatok alatt mindennek vége.

Ne feledjük őrültből mindig van elég!

A keresztények Istenének egyik legfőbb parancsa, az egyház másra koncentráló tanításai ellenére, hogy pont olyan elszántsággal nem kell mártírrá válni, ahogy agyonverni sem szabad senkit kétes nekibuzdulásokból. És ez a parancs mindenkire érvényes, az összes többi hülyére is. Aki meg hagyja magát agyonverni rendszerszerűen a saját hazája utcáin az nem érdemel saját hazát, ebben Isten és Darwin bizonyosan egyetért.

Vezető kép: London, 2024. március 9. A palesztinokat támogató tüntetõk vonulnak Londonban 2024. március 9-én. MTI/EPA/Tayfun Salci

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.