Pesti Srácok

Az amerikai külügyben van magyar ellenzéket váltó hangulat

null

Semmiféle új nincs a nap alatt. Szeretett szövetségeseinknek és távolról tisztelt ellenségeinknek rendesen van hajlama ki- és be járkálni a magyar belpolitikába. És ha valaki azt hinné, hogy az impexes pénzeken és kapcsolatrendszereken alapuló hálózatok már elmúltak, akkor most szólok, hogy a pénz és ezekben a családokban a "kulturális tőke" is szigorúan öröklődik. A Magyar Jelen, egészséges pánikban a Magyar Péter jelenségtől, igen szépen összeszedte, hogy ki is áll az ismeretei szerint a kistérségi animátor mögött. Hiszen ők aztán tudják, hogy ki nyuvasztotta meg szeretett korábbi pártjukat, a Jobbikot.

A Jobbiknak azért kellett eltűnnie, ez most már tisztán látszik, mert egymillió szavazónál, tehát 20 százaléknál több egyszerűen nem volt benne. Nemcsak a választási rendszer akadályozta tehát az alapvetően az MSZP bázisára épülő pártot a győzelemben, hanem a magyar választók viselkedése is. Egy darabig egy pártba lehetett vonzani a zavaros jobbosokat és a kádárnosztalgiás ballereket, meg azokat a zavaros fejű alakokat, aki mindig arra szavaznak, aki a legvadabbakat mondja. Egyébként a Jobbiknak köszönhetjük, hogy végül szinte teljes egészében a Fideszre nyomta az egykori MIÉP-tábort, holdudvarostól, hiszen ők azért mégis egy koherens gondolkozáshoz voltak szoktatva. De attól, hogy valaki nem szavaz a Fideszre, nem lesz elvakult ellenzéki szavazó. A magyar progressziónak nincs húsz százaléka eleve, Gyurcsányra nem a progresszív ígéretei miatt szavaznak. A progresszió eleve egy annyira zavaros marhaság, hogy a viszonylag normális Magyarországon tényleg ennyi párt kell ahhoz, hogy a vonatkozó 10-15 százalékot begyűjtse. Momentum, MKKP, Párbeszéd, LMP, ahogy a Vona-pillanat elmúlása után a Jobbik is Jakab Péterre, Vona Gáborra, a Gyöngyösire, és még egy csomó egyéb pártcsökevényre bomlott. Ebből a csapatból értelemszerűen csak a Mi Hazánk képes a létezésre. Ez utóbbi azért, mert ők érezték meg leginkább, hogy mi is az igazi Jobbik életérzés. Bizonyos értelemben erre veszélyes a Magyar Péter. A Jobbik megerősödése mögött is komoly külföldi titkosszolgálati munka volt, ne legyenek illúzióink, a Béla csak a felszín. A Kedves Olvasó jegyezze meg örökre, hogy a szélsőséges pártokat mindig tervezi és belöki valaki vagy valakik. Mindig megy a befolyásolási bunyó, hogy ki húzza majd a politikai felfutásból az anyagi hasznot. Közép-Európai méretekben egy ilyen buli egy közepes multi ilyen célra szánt költségvetésének sem látható része. Persze leginkább akkor van meg az ár-értékarány, ha sikerül éppen ráülni egy hullámra.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy hány viszonylag potens hazai gazdasági (bűnözői) hálózat szeretné megszerezni a politikai hatalmat is.

Szegény hülye idealisták, mennyi ilyen van, tényleg azt hiszik, hogy majd jön egy csomó rendes ember, aki korábban bérből és fizetésből élt, csinál egy demokratikus pártot, és soha többet senki nem lop majd, és minden jó lesz, de tényleg minden. Ezeknek nem lesz sem gazdasági, sem szakértői holdudvaruk, mindenki "független" lesz körülöttük.

Aki ezt elhiszi, az nem hogy az értelmes lény névre nem érdemes, hanem kreténnek is hülye. Itt jut eszembe Ervin, a színész.

És akkor tekintsük meg azokat a független és jóakaratú embereket, akik eddig felbukkantak Magyar Péter körül. Kezdjük az anyósjelöltjével, akinek a tevékenységét nehéz erős szavak nélkül minősíteni. Ő gyenge akaratú, becsapható emberektől csalta ki az életük alatt összehozott vagyonkájukat. Szemtől szembe, valószínűleg még élvezte is, ahogy folytatólagosan hitegeti a szerencsétleneket, ahogy hamis papírokkal becsapja őket. Mert azt valahogy nem hiszem el, hogy ettől lelki problémái voltak és még pszichológushoz is járt közben a lelkiismeret-furdalása miatt. Ja, és hétmilliárd forint máig nincs meg. Annak persze semmi esélye sincs természetesen, hogy ilyen pénzek a "legesélyesebb ellenzéki jelölt" mögött jelenjenek meg.

Szeressük azt az eufemizmust, hogy "adózás alól kivont, készpénz jellegű állományok".

PestiSracok facebook image

Aztán ott van ugye az a politikai végrehajtó szervezet, amely a Jobbikba beépülve gyakorlatilag mind emberileg, mind anyagilag, mind politikailag felszámolta a pártot. A Jobbik már hónapokkal Magyar Péter előtt felhagyott a politizálással, sajtóközleményekre korlátozva az életjeleit és azt kereste a számlák feletti jogosultságokkal rendelkező pár ember, hogy mibe fektesse az állami támogatást. Az amcsik is lehajolnak az apróért, nyilván politikai túlélést és örök lazacos szendvicset ajánlottak Mártonnak és a haverjainak, ha beszállnak a Péter bulijába.

Érdemes egyébként

a Magyar Jelen fotóit is megtekinteni

, nyilván valaki magától volt ennyire élelmes, hogy jókor legyen jó helyen, (paparazzivér ugyebár). Tehát akkor van ugye az a szimpatikus közösségi média szakember az egykori Jobbikból, aki kezeli a messiás közösségi oldalait, azt a benyomást keltve, hogy a Péter sosem alszik, illetve a kilencedik érzékével nem csak a róla szóló negatív posztokat érzékeli a begépelés pillanatában, hanem a kommenteket is. A csávó fekete maszkkal és napszemcsivel álcázta magát a közterületi rendezvényeken eleinte.

Vagy tényleg ennyire, esetleg ez egy duplafenekű álcázás része, hiszen ki hinné el egy komolyan képzett ügynökről, hogy tényleg ennyire.

Nyilván az illető komolyan vehetőségének megerősítésére szolgál az is, hogy a nagydarab emberekkel látótávolságra az eseménytől ő egyeztet. Ez nem erősít meg és nem cáfol semmit, mert ez az egész nem a 100 IQ feletti lakossági szegmensnek szól (mínusz a belpesti értelmiség), hanem azoknak, akik elhiszik azt, hogy beveszik őket egy hónapok alatt 20-30, 50-100 százalékot hozó befektetésbe. És itt rögtön a két halmaz metszeni is méltóztatik egymást. Aztán ott van ugye az apa (akinek az útja az SZDSZ-en keresztül vezetett el a "szélsőjobbhoz", a Jobbikhoz) és fia (Csurka István most bólogat), ahol apuci még a nyolcvanas évek impexes világából hozta a kulturális tőkét és az amerikai kapcsolatait, amelyet nem mulasztott el átadni a fiának sem. Apuka az ész és a tapasztalat, ez minden ilyenhez kell, na és persze a hozzáférés mindahhoz a földi jóhoz, információhoz, amit földi halandó megvásárolni sem tud a techóriásoktól, mert azt valaki másnak adják át azok rutinszerűen. A fiú színész és rendező főleg tévésorozatoknál, akkora nagy tehetség, hogy mindkét kereskedelmi csatorna (főleg a független) volt szíves az elmúlt pár évben foglalkoztatni (a diktatúra hétköznapjai ugyebár). Tessék büszkének lenni rá, hogy a Kedves Olvasó egyikből sem látott egy epizódot sem. És persze ő is a látható sertepertélők közé tartozik Magyar Péter körül. Végül is mi baj lehet belőle? És persze egy független impexes mellé kell mindig egy független kommunista is, jelen esetben a fiú körül felbukkanó egyik cég fő tulajdonosa egy olyan család, amelynek egyik tagja még a kommunista időkben volt az egyik nagy bank vezetője. Ezt hívják a független sajtóban véletlen egybeesésnek. Még csak nem is többesszámban.

Vajon a pénz honnan jöhet? A "családi kölcsönön" gondolkozom Vágó úr!

Hát ezek alapján, így elsőre nekem nem az jön le, hogy a Peti csak a NER-be volt beépülve. Ha egyáltalán. Inkább úgy tűnik, hogy a Jobbik feelingre alapozva a korábbi látványosan impotens ellenzéket akarják kicsinálni és nem a leszerepelt korábbi, a hatékonyság helyett a pénzszivattyúzásra koncentráló, már kockáztatni nem akaró, B. G. -féle társasággal dolgoztatnak, hanem gründoltak egy újabb konzorciumot.

Van abban valami nagyon vicces, hogy szeretett szövetségeseink, oltalmazóink, csak kommunistákat ismernek Magyarországról és csak azokban bíznak meg.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.