Pesti Srácok

A férfi, aki egyetért azzal, hogy a férfiak feleslegesek

A férfi, aki egyetért azzal, hogy a férfiak feleslegesek

Semmiféle észszerű indokot nem tudok arra felhozni, hogy miért is olvasok el egy, a HVG-n megjelent sorozatkritikát. Talán azért, mert egy, a Star Wars univerzumában játszódó sorozatról van szó. Nem kellene facebookozni, ez a tanulság, mert az tolta elém.

Az első két rész még mindig megmozgatja a gyermekkori érzelmeimet, a Jedi visszatért elviselem, a többi meg valami nagyon más. A jelen téma szempontjából nem mellékes, hogy a hetvenes évek végén legalább két olyan ikonikus erős nőalakot hozott létre az amerikai filmipar, akikkel még a férfisovinisztáknak sem volt semmi bajuk. Leia hercegnő és Ripley hadnagy úgy voltak erősek, hogy nem volt férfiasak, az erejük egyértelműen a nőiességükben rejlett, nem valamiféle feminizmusban. Üdítő váltás volt ez a vészhelyzetben sikítozó nőkhöz képest, akik addig uralták általában a filmvásznat. Ezután azonban például a Cynthia Rothrock-filmek (vájt fülűeknek) is ezt a hullámot lovagolták meg, teljesen kilépve a valódi lehetőségek világából, ő ugyanis magánál 20–30 kilóval nehezebb férfiakat aprított szakmányba.

Nem tudom, feltűnt-e, de sem Leia hercegnő, sem Ripley hadnagy nem volt valóságtól elrugaszkodott szereplő, mindkettő az adott fantasztikus univerzumban ugyan, de egy erős és okos valódi, emberi nő lehetőségein belül küzdött a túlélésért.

A megkritizált sorozat persze szar a HVG szerzője, Kovács Bálint szerint. Természetesen igaza is van, biztos az, mi nem szar manapság az amerikai filmiparban? Innen azonban szürreálisba fordul a cikk, szó szerint beidézem, mert ez maga a woke elmebaj.

PestiSracok facebook image

A sorozat:

A LÉNYEG UGYE AZ, hogy nem látott konkrét bűncselekményt! És ezeket a sorokat is neki köszönhetjük:

  • egy nő a főszereplő,
  • aki fekete,
  • egy, csak nőkből álló kommunában nőtt fel,
  • lényegében két anyja volt,
  • akik vélhetően leszbikusok.

Mi van? Mi van? Mi van? A fekete leszbikus nő még az amerikai televíziózásban is nagyon gáz toposz. A West Wing (Az elnök emberei, 1999–2006) című, egyébként jó, de nagyon liberális sorozatban az egyik nagyon liberális főszereplő arról panaszkodik (az 1990-es évekre utalva), hogy az apja minden álma az volt, hogy kerületi tanigazgató (vagy mifene) lehessen, de mindig volt egy leszbikus fekete nő, akit ki lehetett, ki kellett nevezni helyette. Mondjuk persze ma már nem merne senki ilyet mondani.

Szóval nem tudom, hogy ki hogy van vele, de engem férfiként némileg zavar, ha a nősoviniszták kihagynak az emberiségből. Rohadtul nem érdekelnek a csak nőkből álló csoportok problémái, ahogy a csak férfiakból álló csoportokat is betegesnek tartom. A csak nőkből álló közösségek is csak addig életképesek, amíg vannak valahol férfiak, akik kívülről bekavarnak. Persze a tudomány majd megoldja, vagy már persze meg is oldotta, de jó. Ja, és a kommunák! Mennyire jól bejöttek a hatvanas–hetvenes években! Az azokban nyominger felnőtté felnevelt gyerekek cseszik szét részben a világot azóta is. De biztos az is a férfiak miatt volt pocsék.

Nem vagyok hajlandó – még a szar szórakoztatóipari szemetekben sem – nemhogy ünnepelni, hanem tudomásul sem venni azt, hogy bármilyen formában programot csinálnak a férfiak kitaszításából, megszüntetéséből. A Star Wars-univerzum "woke-osítása" persze már régen megkezdődött. Egyetlen részt sem láttam azóta se, de pont azt a részletet az egyikből igen, amelyben valami felkelők megjegyzik, hogy szörnyű, vállalhatatlan dolgokat tettek a felkelés (a lázadók) sikeréért. Ez ugyebár pont az, amit bármelyik kommunista elmondhatott és elmondhat magáról.

A nősovinizmus pont annyira ocsmány és kontraproduktív, mint a férfi párja. És most kiélvezem a demagógiát én is: a kommunák előtt minden barom férfit az anyukája nevelt olyanná – na jó, a középosztályban a szobalányával vagy a dajkájával közösen. Úgyhogy az anyukához kellene visszamenni reklamálni. Aztán ugyanilyen típusú anyukák a lányaikat (mert akkor még voltak testvérei az embereknek) – na jó, esetleg egy generációval később – férfigyűlölő libákká nevelték. Egyrészt, mert azt hitték, férfinak lenni csodás, másrészt teljesen komolyan azt gondolták, hogy a férfiak "szabadok".

Na de mindegy. Szóval szerintem feleslegesek azok a férfiak, akik nem ismerik fel azt az ideológiát, amely szerint a férfiak feleslegesek. Ja, és ebből egyenes ágon következik, hogy azok a nők is feleslegesek, akik szerint a férfiak feleslegesek. De ezzel kapcsolatban igazából nincs teendőnk, mert szegények már jóval előbb feleslegesnek érezték magukat, mielőtt tőlünk hallották volna ezt.

A félreértések elkerülése végett: semmi kifogásom nincs a szubkultúrák belterjes "irodalma", "művészete" ellen. Olvassák egymást, írjanak drámai történeteket arról például, hogy mennyire szörnyű egy leszbikusnak a mesterséges megtermékenyítéskor egy "férfi" genetikai anyagával érintkezni, még ennyire minimális módon is. Azt ellenzem, hogy az arcomba tolják.

Azt ellenzem, hogy ezt a fősodorként belekeverjék a mesékbe, a tankönyvekbe, a tévésorozatokba, mindenbe, és persze azt különösen, hogy visszamenőleg is minden, már kész műbe is (lásd Harry Potter például).

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.