Pesti Srácok

Felháborító, hogy azt csinálod velem, amit én csinálok veled

null

Felháborító, hogy olyanokat mondasz rólam, amilyeneket én rólad. 1988 óta minden alkalom megvan nekem, amikor a politikai közbeszéd átlépett egy határt. Amikor emberek és pártok pont az ellenkezőjét tették annak, amit a választások előtt ígértek. Az SZDSZ például kormányra ment az MSZP-vel 1994-ben. Mégis még 12 évig volt öt százaléknyi olyan szabad, demokrata és liberális szavazó, akiket a híres "apák és fiúk" összefüggés nem zavart különösebben. És hogy fel voltak háborodva, amikor lekommunistáztuk őket!

A politika soha, sehol nem koherens és konzisztens, egyéb körülmények határozzák meg, hogy mekkora a hazugságtér. Egész könnyen el lehet jutni oda, hogy semmi nem függ össze semmivel. Sosem felejtem el kellemetlen osztálytársam arckifejezését, amikor visszaütöttem: látszott az értelmet nélkülöző, könnytől párás szemeiben, hogy ez a lehetőség nem jutott az eszébe. A Fidesz sikerességének egyik nem lényegtelen feltétele, ha nem is oka, hogy 2006 után gátlástalanul alkalmazza mindazokat a média- és propagandaeszközöket, amelyeket a 2010-ig tartó 95 százalékos liberális–balos sajtófölényben elszenvedni kényszerült. Mi mást tehetne? 1992-től korlátlan mennyiségű hazai és külföldi eredetű pénzt fordítottak a jobboldal, majd a Fidesz lejáratására. A tények senkit nem érdekelnek, például az, hogy az MSZP–SZDSZ-kormányok reálértékben jóval többet fordítottak "kormányzati propagandára", mint a Fidesz kormányai.

Ja, hogy kevésbé látszott és rohadtul nem hasznosult választási eredményekben 2006 után?

Hát istenem, talán megkockáztathatjuk azt a feltevést, hogy a jelentős részüket eleve ellopták. És mennyi külföldi pénz van azóta is a magyar ellenzéki sajtóban! Azt hová számoljuk?

A Fidesz ellenzékének nemcsak a költés fáj, hanem igazából az, hogy a Fidesz ezeket a pénzeket jól költi el.

Hogy milyen gondolkodási struktúrák állnak emögött a "logika" mögött, jól szemlélteti az ellenzéki sajtó viselkedése a mostani választás után. A propaganda-hadjáratuk egyik fő mondanivalója az volt, hogy a Fidesz csak 15 százalékkal nyerte meg a választásokat és nem 20–30 százalékkal, mint szokta.

A fejük belsejében ők is lényegében természeti törvénynek tekintik tehát azt, hogy a Fidesz 50 százalék környékén szerepel általában bármilyen választásokon.

PestiSracok facebook image

És hogy fel vannak háborodva, hogy a Fidesz az abszolút szavazatszám növekedését emeli ki az eredményből. Annyira csak nem vagyunk hülyék, mint a szocik 1998-ban, amikor 33 százalék körüli eredménnyel (alig visszaesve 1994-hez képest) kb. 5 százalék előnnyel nyerték az első fordulót, majd vereségként kommunikálták az eredményüket. Jó, persze az SZDSZ, a koalíciós párt vesztett vagy 13 százalékot, de az az ő bajuk ugyebár. Tényleg, egy 15 százalékos előny győzelemkénti kommunikálása csak nem gáz? Persze, a "független" sajtó dolga ennek az ellenkezője, de hogy komolyan is veszik, na, az már gáz.

Az óbaloldal bő 35 százalékkal kapott ki, az új meg 15-tel.

Végezetül pedig ott van az a rendkívül tanulságos interjú, amit Rogán Antal adott a 444 nevű, saját maga szerint független valaminek. Méltatlanul hanyagoltuk ezt az élményt, én még a meghallgatása után is beleborzongok, hogy mennyi ésszel kénytelenek élni egyes sajtómunkások. Nem is tudok felidézni olyan alkalmat, amikor "független" (hahaha) "újságíró" (ide még hosszabb hahaha kellene) bármi olyat kérdezett jobboldali és/vagy kormányzati politikustól, amely nem a közvetlen ballib propaganda céljait szolgálta. Ez akkor is pont így volt, amikor ők voltak kormányon.

A 444 főszerkesztője biztos megfontolta, hogy kinek delegálja ezt az egyedülálló lehetőséget, hogy a kormány egy nagyon fontos minisztere interjút ad nekik. Nem tudom, hogy miért a leghülyébbet választotta. Illetve remélem, hogy a leghülyébbet választotta, mert ha ez a csávó a legokosabb versenyző a 444-nél, akkor nagyon hamar a kettővel ezelőtti ChatGPT-re fogják őket cserélni őket és annak az avatarjaiként fognak majd flangálni a kormányinfókon.

Vagy mondták szegénynek, hogy ne bonyolítsa túl a dolgot, mert az ellenzéki szavazók akkor úgysem értik meg. Milyen megengedő vagyok, nem? De ettől még a kormányinfó ellenzéki újságíróinak a szintjén ment a dolog. Tényleg nem bántani akarom, de nehogy már azt gondolja, hogy ez teljesítmény. Kétféle kérdést nem tett fel a 444 "újságírója" Rogán Antalnak. (Egyébként időtlen darab, a strandon is érdemes meghallgatni.) Egyrészt semmi olyat nem kérdezett, amivel tényleg érdemben bővülhetett volna a tudásunk Rogán Antalról, a világlátásáról, a kormányzati elképzeléseiről. Másrészt semmi olyat nem kérdezett, amivel valójában érdemi kontextusba lehetett volna helyezni a Fidesz azon kormányzati intézkedéseit, amelyet jogos polémia övez. Korábbi botrányokat idézgetett fel, olyanokat, amelyekben nem nagyon vannak érdemi bizonyítékok, csak sejtetések, értelmezgetett félmondatok, feltevések. És azt is szarul, új részletek, új sejtetések nélkül. Erőtlenek voltak a nyomulásai, mint Gulyás Marci közbekérdezései Magyar Péter emlékezetes első interjújában. Egészen elképesztő korlátoltságról tett tanúbizonyságot ez az ember, a 2010 utáni woke őrület leegyszerűsített változatán és a saját újságja csökött "univerzumán" kívül semmit nem tud arról a világról, amelyben újságot ír.

Ezek a nyomik két dolgot gondolnak egyszerre: a világon minden rossz a Fidesz hatalomra jutásával kezdődött 2010-ben, illetve azután meg mindenért a Fidesz a felelős, beleértve a naptevékenységet, a háborút, a nyugdíjrendszert és a kapitalizmust, mindenért is, azért is, ami 2010 előtt történt és már akkor is rossz volt. Meg bármiért.

Hát így könnyű gyűlölni és forradalmárnak képzelni magukat. Mondjuk ennél csak az nagyobb marhaság, amikor az eltartott kisujjú álkonzik, meg a liberális értelmiségiek az egybites kormányzati üzenetek miatt vergődnek. Pedig a két bit közül is csak az egyiket képesek befogadni, a nullát persze. Ezek azok, akik állítólag sosem szerették Gyurcsányt, de azért 20 éven keresztül kiszolgálták. Jó, a fiatalabbja már beleszületett ebbe. De azért tanulhatnának valamit a tapasztalatokból. Bár mi is jobban élveznénk, ha kifinomultabbak lehetnénk. De az új sturmführerjükön, a platós Péteren valahogy nem ülnek a kifinomult poénok, és a rajongói sem értenék meg a cizellált humort.

Ui.: És érdemes az interjú alatt a kommenteket is elolvasni. Vagy ugyanaz a mesterséges intelligencia írta a nagy részüket, vagy van egy ennyire gyakori betegségtípus. Viszont a riporter, a "Kaufmann Balázs", a kommentelőinél tényleg fejlettebbnek tűnik. Ez legaláb stimmel.

Vezető kép: Aljas képernyőfotó (elsőre sikerült így, esküszöm és nem volt szívem jobbat csinálni. Bocs.)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.