Pesti Srácok

Harácsolósnak tetszik lenni a polgármesterúrnak?

Harácsolósnak tetszik lenni a polgármesterúrnak?

Tragikus hirtelenséggel előzetes letartóztatásba került egy kerületi polgármester. Vagy őrizetbe vették vagy letartóztatták vagy mindegyik, valamilyen sorrendben egymás után. Még nem volt szerencsém, a sitten tényleg hűvös van? A vastag falak miatt?

Szóval volnának kérdéseim. A hivatali vesztegetés, a korrupció meg ilyesmik, a nagyon nehezen bizonyítható bűncselekmények közé tartoznak, ugyanis az érintettek, aki adja, kapja és marja egyformán elkövetők, és csak végső elkeseredésükben szoktak vallomást tenni egymásra. Persze manapság biztonsági okokból már az emberek azt is felveszik, ha éppen ők hallgatnak le valakit. Még a konyhapénz átadását is, hogy később például legalább az összegről ne legyen majd vita. Kitől láttak ilyesmit, nem is tudom. Az ügyészség manapság igen aktív budapesti ellenzéki körökben, de hasonló vádakkal sokan simán szaladgálnak szabadon (és járnak panelbeszélgetésekre:), el nem tudom képzelni, mi derülhetett ki, hogy szinte az egész kerületi vezetést bedobozolták. Vannak kétségeim a liberális jogrendszerrel kapcsolatban, de azt gondolom (remélem), hogy azért a bekasztlizáshoz alapos indokok kellenek. Azért aggódom, mert a szokásos végtelenül hosszú eljárások, beleértve a jogerős ítéletek végtelenben történő kitolódását is, habár rendkívül kellemetlenek a delikvens számára, valahogy nem bírnak elrettentő erővel a többiek számára. Persze mindenki ártatlannak tekintendő a jogerős ítéletig, de hát a haraszt zörgése azért jóserejű szokott lenni ilyen ügyekben. A H. Gyuri ugyan ártatlannak bizonyult később, lehallgatás ide, lehallgatás oda (hála a fejlett jogrendszernek), de a helyi lakosoknak legalább volt annyi esze, hogy nem szavazták vissza. Mert azért így sokadszorra már gyanús volt nekik. Manapság nagyon fura alakok bukkannak fel a helyi politikában, Budapesten különösen. Egy jófajta munkásember ismerősöm szokta kérdezni a gányolás megtekintésekor, hogy vajon mi is lehetett a "mester" elképzelése? Jelen esetben is azt tudjuk, hogy mit szeretett volna a hatókörébe vonni a közfeladatra ácsingózó, csak azt nem értjük, hogy a lakosok milyen összefüggés mentén adták át neki a szóban forgó javaikat? Valami nagyon nagy baj van az önkormányzatisággal. Mintha a lakosság a szavazással letudná ezt az önkormányzását és soha többé utána se nézne, hogy mi folyik arrafelé. Mintha a lakosság úgy gondolná, hogy ami gyanús az jó, mert akkor legalább náluk is olyan, mint másutt. Ki értette például, hogy Karácsony zuglói ténykedése miként alapozta meg a főpolgármesterségét és a főpolgármesterkedésének öt éve miként a következő ciklusát? Nem próbálom meg az egész problémahalmazt az ellenzékre kenni, az a részünkről is érdemelne némi áttekintést országosan, főleg az aktuális helyi erők részéről, hogy némely helyen ki és miért volt hülye. Az bárhol előfordulhat, hogy alkalmatlan embert választanak meg elsőre, na de a Pikó és a Niedermüller például hogy újrázhatott? Ebből a szempontból a jobboldali választók sokkal karakánabbak, úgy elhajtják a nem megfelelően dolgozó jobbos polgikat és többségeket, hogy csak úgy zörög. Ez néha fájdalmas, például Pakson, de benne van az az optimizmus, hogy csak tanulunk belőle. Az ellenzéki szavazók nem ilyen lelkületűek, kit érdekel a település, a kerület, ha az Orbán ellen harcolunk? Az olyan kirívóan jó hírű ellenzéki önkormányzatokat csipázom különösen, amelyek, mint jelen esetben is, tudtak "szakembert" adni máshová is. És ez egy érdekes stratégiai kérdést is felvet. Milyen belső elhárítással, öntisztítási mechanizmussal rendelkezik az ellenzék, illetve a DK? Persze semmilyennel, de tényleg az a legjobb stratégia, mint jelen esetben is, hogy a diktatúra önkényének minősítik a rendőrség és az ügyészség intézkedéseit? Az ellenzék árnyalt álláspontja az, hogy a jelenlegi kormányzat, úgy mindenestől a vele azonos pártállású önkormányzataival együtt, egyetlen fillért sem költ el jogszerűen, hanem mindent ellop, ellenben például a kötegelve, külföldi vadi új pénzben megjelenő, pár száz millió forintos, a Karácsony kampányához érkező "mikroadomány" például a jogállam megtestesülése maga. És jelen esetben is a Lacival vannak, akkor is vele lesznek, amikor esetleg elítélik majd évek múlva, ha akkor még lesz DK. Sokat segítene magukon is, meg a közérzületen is, ha esetleg legalább annyi távolságot tartanának ilyenkor, hogy első körben hisznek azoknak a hatóságoknak, amelyeknek már hittek akkor, amikor kormánypárti versenyző volt terítéken. Ebben az óbudai ügyben annyi gyanúsított van és annyi apró részlet vág össze valószínűleg, hogy úgy tűnik már egyszerűen lehetetlennek érzik a hatóságok, hogy tévedjenek. És ne reménykedjünk, ez sem valami bonyolult mesterterv alapján végrehajtott évszázad bűnügye jellegű elkövetés volt, egyszerűen a legprimitívebb módon rátenyereltek mindenre, ahol az aláírásuk elég volt az utaláshoz. És persze sokkal többet vittek, mint amennyi nem szúr szemet. Remélem a helyi ellenzéki szavazók most büszkék magukra. És még ők szerettek ki szegény Feriből.

Vezető kép: 2024 03 27, Fővárosi Közgyűlés, Kiss László // fotó: Hatlaczki Balázs

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.