Pesti Srácok

A Bosszú Népe

A Bosszú Népe

Ez nem egy párt neve, pedig lehetne, nem is Ákos állítólag filoszemita dala, hanem a szeretve tisztelt magyar nép, amely szeretné látványos külsőségek közepette megnyuvasztani azt a férget és feltehetőleg az utasait is, akik letaroltak, beösszesezve nyilván, az ilyen ügyekben szokásos nagyon jelentős sebességtúllépés segítségével egy másik autót.

Nyilván az összes többi szabályszegést is elkövette a csávó, amire lehetősége volt. A szeretve tisztelt magyar népnek sokszor nincs teljesen igaza, de most nagyon tudok azonosulni az álláspontjával. A baleset után pár nappal az autót vezető édesanya még mindig élet és halál között lebeg, 5 éves gyermeke pedig meghalt a kórházban. Ha minden igaz, a vétkes autó utasai szétszaladtak a baleset után, remélem ez minimum segítségnyújtás elmulasztása lesz, ha valami keményebbet nem vernek rá a csapatra, amelynek minden tagja nyilván egyébként igyekezett rávenni a sofőrt, hogy menjen lassabban. Ugyan miről is fantáziálok! Még a kitüntetést is eljönnének átvenni, amit a biztonságos közlekedés elősegítésért kapnak majd. Ha van kritikám a szeretve tisztelt magyar nép felé, az az, hogy minden bizonytalan kontúrú faszság miatt, minden pszichopata felhívására kimennek tüntetni, csak azért nem, ami konkrét és tényleg gyorsan és radikálisan meg lehetne oldani. Ezért minden szócséplés, illetve fantáziálás helyett (pedig volnának ötleteim, például arra, hogy az ilyen csávókat hogyan lehetne egy életre a vezetésre alkalmatlanná tenni egy kalapács segítségével) itt vannak a konkrét javaslataim, nem jogi, hanem emberi nyelven megfogalmazva.

  • Az extrém gyorshajtás (és a közlekedési szabályok ismételt /akár ha 1-2 másodpercnél tovább nyomja neki) élvezeti okokból történő megsértése/ legyen bűncselekmény.
  • Az extrém gyorshajtás minden esetben járjon az autó elkobzásával. Relatív gyorshajtás esetében is, például ha jeges az út, ha rosszak látási viszonyok.
  • Ha az autó nem a vezető tulajdona és a tulajdonos nem ül az autóban, akkor az helyből legyen autólopás is ilyen esetben.
  • A száguldozó autó utasai legyenek bűntársai az elkövetőnek, mert nem akadályozták meg az ámokfutást. Ha azt vallják az illető haverjai, hogy ők szóltak, sőt erőteljesen fel is szólították a havert, akkor a felszólításnak történő ellenszegülés legyen pénzbüntetésben milliókban és börtönévekben mérhető súlyosbító körülmény.
  • Legyen minimum a személyes szabadság korlátozása és az autó utasai kárára elkövetett emberölési kísérlet az, ha valaki az utasai felszólításra nem áll meg és nem enged kiszállni valakit ilyen helyzetben az általa vezetett autóból. Aki nem él a kiszállás lehetőségével az tettestárs az esetleg később előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésben. Nem, nem lehet nem felismerni a száguldozást.
  • Az extrém gyorshajtás közbeni balesetokozás legyen szándékos bűncselekmény, akár az előre megfontolt emberölés, súlyos testi sértés, azzal azonos büntetési tételekkel. Ez sorozatban elkövetett bűncselekmény, tehát ezt a büntetésnek is tükröznie kell. Indulhatna mondjuk 10 év szabadságvesztésről, a feltételes lehetősége nélkül. A gyilkosság büntetési tétele meg csak az után indul.
  • Ugyanez alkohol és drog hatása alatt pont ugyanaz a büntetési tétel, mert tényleges életfogytiglannál egyszerűen több nem szabható ki. De ha valaki igényli, tele vagyunk lelkes állampolgárokkal, akik készséggel bejárnak hetente a böribe megdádázni a csávót, hogy érezze a társadalom feléje áradó szeretetét.
  • Ilyen esetben mindig tartani lehet a bűnismétléstől, tehát a csávó marad letartóztatva a jogerős ítéletig.
  • Az egyszerűség és a gyorsaság érdekében a kártérítés összegét a büntetőbíróság (egy polgári kártérítési ügyekben jártas bíró segítségével) a büntetőper ítéletében állapítsa meg, mert az a bíróság ismeri az ügyet a legjobban.
  • A szándékos és élvezeti, élményszerzési okokból történő elkövetés miatt javaslom, hogy a törvény zárja ki a szokásos enyhítő körülmények figyelembevételét. (Nehéz gyermekkor, gazdag szülők, transzneműség, befolyásos rokonok, haha és társaik.)
  • Arra is volnának ötleteim, hogy kivel csukják egy cellába ezeket a csávókat.

Szerintem, ha ennek érdekében összeröffenünk 100 000-en (százezren) a Hősök terén, akkor arra az országgyűlés is rámozdulna. Várom a jelentkezőket, csináljunk végre valami hasznosat. Ez nem politika, ez a nemzeti minimum. Ez nem bosszú, hanem a jogos önvédelem. Kép forrása: TV2

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.