Pesti Srácok

És nálatok hány orosz van?

És nálatok hány orosz van?

Magyarországon viszonylag meglepően kevés orosz maradt vissza a megszállás elmúltával, néhány gazdag orosz családról lehet tudni, akiknek a magánéletét a liberális sajtó mindig is nagy tisztelettel védte. Vannak országok, ahol kicsivel több orosz maradt, például Ukrajnában, aki igen sikeresen egy háborúba is belemanőverezte magát, nem kis részben az orosz kisebbség vegzálása segítségével.

Mint értesülhettünk róla, Magyarországon körülbelül 7000 orosz dolgozik engedéllyel, törvényesen, amely ténykörülmény sokkolta az EU illetékeseit. Az, hogy Németországban például 300 000 tartózkodik hasonló célból, szintén jogtisztán, na az a tény nem verte fejbe őket. Talán a német közvélemény úgy tudja, hogy az illetők keleti kényszermunkások, akik már annyiszor segítették ki a birodalom iparát. Az ember ilyenkor elgondolkozik, hogy akik például Ursula és Manfréd és egyéb hasonló entitások beszédeit összeállítják, miért nem gondolkodtak el azon, hogy vajon erre a közismerten jó debatőr magyar miniszterelnök vajon mivel is fog replikázni. Ha a Patrióták Európáért frakció sajtósai írták volna ezeknek a nyomingereknek a beszédeit, akkor sem tehettek volna többet azért, hogy lejárassák magukat. Ekkor öngólt lőni! Ráadásul ezek az adatok már párszor körbementek a sajtóban, mindenki tudta, hogy az ilyen formájú oroszozás olyan lesz nekik, mint egy vödör híg trágya feldobása és a lezuhanó matéria alá kucorodás, felfelé fordított arccal és nyitott szájjal. És jön a vödör is. Minden európai nagyváros tele van etnikai alapú maffiákkal, mi is emlékezhetünk rá, hogy milyen nehéz volt kiszorítani a szovjet idők kapcsolatrendszereiből sarjadó ukrán és orosz maffiacsoportokat Magyarországról a kilencvenes évekbe és az ezredfordulón. De legalább nekünk szír, palesztin, nigériai, csádi, albán, bolgár, török, stb., és azok alatt szubidentitásokként létező törzsi bűnözői csoportokkal nem kell együtt élnünk, mint például a szerencsés (városi, kisvárosi és most már vidéki) németeknek, akik nyilván ez úton is élvezik a multikultit. Évszázados divat kigúnyolni az orosz akcentust, minden nyugati nyelven és kultúrában, de most szólok, hogy az orosz kémek mindig tökéletesen, minden "akcent" nélkül beszélik a fogadó ország nyelvét, nincs rajtuk cirill betűs tetkó. Egy orosz kém csak akkor beszél mondjuk akcentussal németül, ha szegény orosz menekültnek (ilyen ugye nincs, mert az oroszok ott dögöljenek meg Putyinnal együtt) vagyis "munkavállalónak" akarják álcázni magukat. A kémhisztéria is egyébként a háborús uszítás velejárója, az oroszok nyilván ragaszkodnak a saját embereikhez és nem vesznek meg senkit abból 15 milliónyi olyan "németből", akinek bevándorló háttere és állampolgársága is van Németországban. Végül is azt akartam megkérdezni, hogy mi lenne a német gazdasággal a 300 000 orosz nélkül? Miért nem utasítják ki őket? Szoba jöhet még a munkatábor és annak mindenféle továbbfejlesztett változatai, amelyek fejlesztésében a német leleményesség mindig is az élen járt. De a legegyszerűbb hallgatni róluk és minket vádolni mindenféle oroszbarátsággal. Ezek annyira hülyék, hogy még azokkal az elemi tényekkel sem foglalkoznak, amelyek eltitkolhatatlanok. Köszönjük meg Ursulának és a többi hülyének, hogy mindenki másnál hatékonyabban tették nevetségessé magukat. Mondjuk mind a németek, mind az oroszok rendkívül hatékonyan amortizálták le magukat az elmúlt bő száz évben, de azért a németek sokkal jobban. Komor világ az, ahol ennek örülni kell.

Orosz turisták Berlinben (1945)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.