Pesti Srácok

Szeretnéd a jelenlegi ukrán rezsim katonáit Magyarországon látni?

null

Most, hogy már elfelejtettük, milyen is megszállt országnak lenni, a lakosságot nem sokkolta kellőképpen annak a híre, miszerint az ukránok vállalják katonailag a végső győzelem után Közép-Európa rendjének és békéjének biztosítását.

Hát fasza. Ahogy egyszerűen mondjuk, amikor valami ordas baromság felbukkan a kertek alatt. Én speciel még a hazánkban ideiglenesen állomásozó amerikai csapatoknak és itt-ott felbukkanó NATO kötelékeknek sem örülök igazán. Az is abszurd valahol, hogy mi egy védelmi szövetségben vagyunk majdnem az összes olyan országgal, amelynek a XX. századi balsorsunkat köszönhetjük, de hogy még az ukránokkal is? Az ukrán kétségtelenül nehéz sorsú nép, már amennyiben Leninék merőben hatalomtechnikai döntését nemzet és állam alapító okozatnak tekintjük. Helyesebb úgy fogalmazni, hogy a XX. század az ukránokat talán a lengyelekhez, zsidókhoz hasonlóan meggyötörte, talán jobban mint minket. Az ukránokat az oroszok, de főleg a kommunisták pusztították, beleértve a gyilkosok közé a jelentős számú ukrán születésű, az orosz birodalmi törekvéseket vadul megvalósító, még egyszer mondom, ukrán főkommunistákat is. Arról nem is beszélve, hogy az ukránok milyen lelkesen vettek részt akár az orosz, akár a német oldalon a lengyelek és a zsidók legyilkolásában. Más népeknél ezt a pedigrét erősen figyelembe venné a nyugat, de a szükség nagy úr. Az ukránoknak már a háború előtt sem sikerült kedves embereknek látszani. A hatalmat 1991, a Szovjetunió megszűnése után a "független" Ukrajnában mindig is bűnözői csoportok birtokolták, és az állam is ennek megfelelően működött.

Ha valakinek nem lenne világos, a nyugati és a keleti bűnözői kultúra jelentősen különbözik egymástól, míg a nyugatiak inkább a pénzügyi rendszeren, meg a gazdaságon keresztül lopnak és csak szélsőséges esetben mennek át rablóba, addig a posztszovjet térség kelet-európai részén a rablás az alapvető viszony a gyenge és az erős között.

A Zelenszkij-féle rezsim realitásérzékének teljes hiányát mutatja az, hogy egy olyan milliós állandó ukrán haderőt vizionál, amelyet nyugati (illetve a közvetlenül fenyegetett országok) pénzen tartanak fenn és amely átveszi az amerikai csapatok helyét Közép-Európában az oroszokkal szemben.

A fene se tudná eldönteni így elsőre, hogy ez a haderő véd bennünket, vagy zsarol.

Még most sem tudjuk ezt eldönteni igazán, pedig most állítólag háborúznak az oroszokkal keleten, de úgy viselkednek velünk, mintha a csicskáik lennénk. Még a náluk nagyobb és erősebb lengyelekkel is. Kevés veszélyesebb dolgot tudok elképzelni, mint azt, hogy az amerikaiak kipucolnak Ukrajnából, ahogy mondjuk Afganisztánból és ott hagyják az összes fegyvert, amivel eddig támogatták az ukránokat. A hírszerzési-elemzési és műholdas támogatás nélkül ez persze sokkal kevesebbet ér, mint most, de mondjuk a félmillió harcedzett katona, illetve a frontot látott tisztikar stratégiailag életveszélyt jelent majd minden Ukrajnától nyugatra lévő országra. Az ukránok védelmi pénzt fognak szedni tőlünk, hogy ne járjanak ide rabolni. Főleg akkor, ha véletlenül baloldali, tehát minden külföldi erővel kollaboráns kormánya lesz éppen az országnak. És persze mindez az EU teljes támogatásával, hiszen Ukrajna demokratikus, mi meg mindig renitensek voltunk, már a szegény osztrák császárt is vegzáltuk annak idején. Ha a nyugat éppen nem az oroszoknak ad el bennünket, akkor majd az ukránoknak. Szerencsére a végső ukrán győzelem nagyon messze van éppen, de józan ember nem akarhat olyan történelmi helyzetbe kerülni, amelyben egy primitívebb és bunkóbb illetve agresszívebb rabló-középhatalom bukkan fel a határainknál, mint amilyen az orosz volt. Arról nem is beszélve, hogy milyen könnyű Ukrajnát úgy megdolgozni, hogy tokkal és vonóval átálljon, visszaálljon újra az oroszokhoz. Nagy érzelműek ezek a szlávok, tudnak együtt vodkázni azzal este, akivel délután még irtották egymást.

Vezető kép: A 24. ukrán gépesített dandár sajtószolgálata által készített képen az ukrán újoncok akadálypályán gyakorlatozva fejlesztik taktikai készségeiket a kelet-ukrajnai donyecki régióban 2024. október 14-én, az Ukrajna elleni orosz háború alatt. MTI/AP/24. gépesített dandár sajtószolgálata/Oleg Petraszjuk

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.