Pesti Srácok

Ha van ember, akinek mentelmi jogra van szüksége, az Magyar Péter

Ha van ember, akinek mentelmi jogra van szüksége, az Magyar Péter

És az ilyen jó embereknek, mint amilyen a Péter, mindig nyújt segítő kart valaki, például a Manfred, aki szintén nagyon jó ember, akárki megmondhatja. Láthatólag nagyon komoly jogállami fertőzöttség érhető tetten ebben a magyarisztáni diktatúrában, mindenféle mentelmi jogokat komolyan vesznek olyan forradalmárok esetében is, mint a Péter, akinek a vidéki rendezvényein bármikor kitörhet a forradalom a saját bevallása szerint. Ja, és a budapestieken különösen.

Ja, és a saját bevallása szerint. Péter nem egy rabiátus ember, tulajdonképpen maga a szelídség, kenyérre lehet kenni, amíg nem provokálják, vagyis amíg nem mondanak ellen neki. De hát a diktatúra már csak ilyen, nem engedik a Pétert kibontakozni, önmegvalósítani, ki róhatja fel neki, hogy néha morcos lesz? Szóval az úgy volt, hogy Péter szerint ott álltak a kormánytagokra váró kormánygépek Ferihegyen a kormányváró előtt, járó motorral, mert a kormányra kerülésre váró Péter hatalmas tömegrendezvényén Péter szerint éppen kitörésre várt a forradalom, de Rogán Antal ármánykodásai miatt nem tört ki, pedig már tényleg csak egy körmondat hiányzott hozzá. Péter ettől nagyon csalódott volt és elment a természetes közegébe a fiatalok közé kiengedni a gőzt. És szintén a diktatúra miatt, a bulihely őrei nem ismerték fel őt és nem tudták, hogy mentelmi jog nélküli érinthetetlen, ezért valami félreértés kapcsán kitették őt mint a macskát kaksizni és eközben valahogy nála maradt egy másik ember telefonja, ahogy mifelénk mondják, "a gazdája híre nélkül". Aztán a teló véletlenül beleesett a Dunába. Azért fontos erre emlékezni, hogy a diktatúra brutalitása soha ne essen ki az emlékezetünkből. És a rohadt hatóságok meg most vegzálják emiatt. És lám milyen jó dolog az Európai Parlament a Manfred bácsival, hogy nem engedi a jogállamtalan Magyarországon, hogy egy ilyen nagy embert, mint a Péter ilyen apróságokkal vegzáljanak, mint egy másik ember telefonja. Én csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez a telefonos fennforgás egy viszonylag jól dokumentált ügy, bármilyen tényellenőr nyöszörögne a gyönyörtől, ha egy jobboldali emberre lehetne ráhúzni egy ilyen ügyet. Annyira nagyon egyértelmű, hogy nem is próbálják kimagyarázni, letagadni, egyszerűen csak fogják és az EP jogi és adminisztratív útvesztőiben elveszejtik az ügyet addig, ameddig már teljesen okafogyott lesz. Úgy vannak ezzel, hogy egy ügynökük már ne bukjon meg ilyen piti ügy miatt, ha már annyi mindent fektettek bele. Hogy venné az ki magát? Nem csipázom az összeesküvés elméleteket, de nagyon úgy néz ki, hogy a brüsszeli felebarátaink még egy utolsó rohammal bepróbálkoznak, mielőtt a Trump hullám ideér. Rájuk nagyon jellemző módszert és magukhoz nagyon hasonlatos embert választottak, hátha lesz még valami, ami megrengeti a magyar kormányzat pozícióit. Egész elképesztően piti társaság ez, ha nem látnám, nem hinném el, hogy ezen a szinten lehet ennyire primitívnek és átlátszóan gazembernek lenni. Manfredot és Ursulát a jellemtelenségük és a gátlástalanságuk juttatta a jelenlegi helyükre és ezek miatt lehet annyi közös témájuk Péterrel is. Hasonló a hasonlónak örül. Az Európai Unió nem jogállam, hanem birodalom, már meg sem próbálnak úgy tenni, mintha nem az utóbbi lenne.

Vezető kép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselõje (b) és Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke sajtótájékoztatót tart Strasbourgban 2024. október 9-én. MTI/Bodnár Boglárka

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.