Pesti Srácok

Magyar Péter az elmúlt egy éve legrosszabb hetén van túl

Magyar Péter az elmúlt egy éve legrosszabb hetén van túl

Az elmúlt hét is Magyar Péterről szólt, persze ha eltekintünk attól, hogy Trump éppen átalakítja a világot és Orbán Viktor ebből kifolyólag nem igazán ér rá. Ettől persze még a miniszterelnök uralta a politikai híreket, csak a bulvár maradt a nehézsorsú Márki-Zay epigonnak. A hét tehát még a bulvárban sem pont úgy szólt Magyar Péterről, ahogy ő szerette volna, de ez már hónapok óta így van. Ezért talán már megszokta ő is, és a szerelmetes rajongótábora is.

Van abban valami, hogy meg vagyunk ijedve Magyar Péter miatt, csak az sem pont úgy van, ahogy az ellenzéki hírmagyarázók szeretnék. Nem a hatalomra jutásától félünk, hanem attól vagyunk megijedve, hogy valaki ilyen diagnózissal és ilyen prognózissal közel másfél millió ellenzéki törzsszavazó hormonjait fel tudta tornászni az egekbe, pusztán a bosszú ígéretével. Helyesen mondta néhány elemző, hogy minden Péterre nézve horrorisztikusan kellemetlen részlete ellenére a szekta tagsága és sajnos az “emberek” is pont olyan lendületesen fogják elfelejteni, mint az egy évvel ezelőtti bemutatkozását. Ha ugyanis a baloldali-liberális értelmiség és szavazótábor, plusz az egykori Jobbik törzstábor az aranyhal memóriájánál nagyobb terjedelmű emlékezettel bírna, akkor tudná, hogy a zsenijük minden egyes mondatát, amit akkor mondott saját maga cáfolta meg az elmúlt egy évben. Mindegyiket. Gyakorlatilag a teljes inkoherencia jellemzi a fickót, hol nagyágyú átállókat vár a Fideszből, hol pedig kizárja, hogy a “régi rendszerből” (Orbán+Gyurcsány) bárkit is átvegyen. Aztán hétvégi fárasztásos buliján felbukkan a szónokok közt két, a Fidesz idején megbukott, jóindulattal is csak közepes méretű tüzérségi eszköz, akiknek a legjellemzőbb és legnyilvánvalóbb tulajdonsága a sértettség. A Manfred Weber védnöksége és áldása alatt megvalósult “párkongresszussal” kapcsolatban nem sok tartalmi emléke marad annak, akik végigszenvedte. De ez teljesen természetes is, hiszen Brüsszel csupa olyan dolgot akar Magyar Péterékkel megcsináltatni, amelyekből egyenként levezethető, hogy azon mennyit is fog egy átlagos magyar középosztálybeli, munkából élő család bukni minden hónapban. Ha csak az adó- és energiapolitikai követelések, illetve a nyugdíjrendszer átalakításának következményeit összeadjuk, még a legoptimistább számítás szerint is, bőven havi százezer forint feletti jövedelemcsökkenés jön ki helyből. A migrációs politikával kapcsolatos elvárások következményei is hasonlóak, csak annak a költségei nem közvetlenül jelentkeznek, viszont a közbiztonsági, a mindennapi életre gyakorolt hatásaik hasonlóan katasztrofálisak. Teljesen érthető, hogy ezt nem akarják megvitatni a választóikkal, elég, ha ezzel majd a remélt győzelem után a számlák és fizetési kimutatások áttekintéskor szembesülnek a számukra szomorú tényekkel, a többivel meg kint az utcán. De ennek az elhallgatásnak a folytatása az elmúlt hét egyetlen kommunikációs sikere a Tisza Párt bölcs vezére számára. Az ellenzék az elmúlt három választást azért veszítette el annyira látványosan, mert nem volt képes a középen álló, a szavazatával kalkuláló, a politikát a saját sorsukra racionális érvek alapján lefordító választókat megszólítani. Az ellenzék csak azokhoz az emberekhez beszélt, akik a saját kudarcaikat, a boldogtalanságukat, unalmukat mind-mind az éppen aktuális kormányzat tevékenységének tudják be. A Kárpát-medence géniusza is ezzel nőtt nagyra és vonzotta magához a Demokratikus Koalíción kívül minden más ellenzéki párt már rég apatikussá vált, és egykori rajongótáborát, illetve azon politikán kívüli csalódottakat, akiknek Gyurcsány is, Vona is, de még Jakab Péter és Márki-Zay Péter is túl normális volt. Csak sokkal pestiesebben üvöltözik, már-már puzséri magasságokba emelkedve, és olyan delejes hatása van (e sorok írója számára nyilván felfoghatatlanul) a boldogtalan feminizmuskárosult nőkre, amelyhez még a fiatal Gyurcsány szexepilje sem fogható (ugyanezen a mintán). Az a tény, hogy a megyegyűlési listákon, ahol a Tisza nem indult, ennek a rétegnek a menekülőpártja a Momentum volt, mindent elmond a potenciális Tisza-szavazók felé irányuló elvárásokról. A Tisza egy életérzés párt és ezt semmiféle konkrétummal, ténnyel, programmal, szakértelemmel nem akarják megzavarni. Magyar Péterék mostanra kétségtelenül belakták az ellenzéki buborékot. A vezér hardcore bunkóságával viszont, amely a faék egyszerűségéhez képest meglepően sikeresnek bizonyult, elidegenítettek jelentős számú ellenzéki szavazót azért, akik érzelmileg, ideológiailag kötődnek a régi ellenzék néhány politikusához és értelmiségéhez. Ezek a szimpátiák és persze szavazók nagyon fognak hiányozni, ha a régi ellenzék összeszedi magát (valószínűtlen), vagy bármi új, esetleg értelmes formáció felbukkan a színen (erre azért több esély van még). A Tisza Párt nem tart középre, mert a közép számára nincs semmiféle mondanivalója. Egyelőre úgy tűnik a Tisza az új Momentum, csak rövidebb életciklussal, viszont egy sokkal markánsabb vezérrel van felturbózva. A Tiszából azonban hiányzik az a báj, amit a momentumos fiatalokba az avatatlan szem azért bele tudott látni. A Momentumból is mi lett, a brutális tartalmatlansága vitte a sírba, és ez az agyhalottakra jellemző tartalmatlanság a legerősebb közös tulajdonága a két pártnak. fotó: Hatlaczki Balázs

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.