Pesti Srácok

Kijevbe utaznak az új tengelyhatalmak

Kijevbe utaznak az új tengelyhatalmak

Európa vezető ügynökei, bocsánat, vezető politikusai ma Kijevbe utaznak, hogy leróják hódolatukat az ukrán elnök előtt. Friedrich Merz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Tusk lengyel kormányfő is Zelenszkij elé járul, hogy biztosítsák feltétlen hűségükről. Egy kissé azonban hiányérzetünk van, hiszen furcsa módon egyetlen olyan ország sem képviselteti magát, melynek szuverenista kormánya van.

Az alábbiakban igyekszünk kiegészíteni az európai vezetők közös közleményét, melyben arról számolnak be, hogy mire kerül sor ma Kijevben. Lássuk miből élünk!

Kijevbe utazik szombaton Friedrich Merz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Tusk lengyel kormányfő (hogy feltétlen hódolatukról, továbbá pénzről, paripáról és fegyverről biztosítsák az ukrán államfőt, amit aztán nem adnak meg – a szerk.) – jelentették be az érintett kormányok közös nyilatkozatban péntek éjszaka.

A vezetők a tervek szerint találkoznak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel (aki előtt fejet hajtva felajánlják elsőszülött gyermekeiket és népeik minden javát – a szerk.), akinek a közlemény szerint megerősítik országaik további támogatását az Oroszország elleni háborúban. Jelezték egyúttal, hogy a látogatással nyomatékot kívánnak adni a 30 napos tűzszünetre vonatkozó felszólításuknak (amit egyébként az ukránok nem fogadtak el, de a három napos érvényben van, mivel az oroszok nem akartak a győzelem napján lövöldözni – a szerk.).

PestiSracok facebook image

A fegyvernyugvás fő célja az lenne, hogy a felek tárgyalásokat tarthassanak a tartós béke elérésének lehetőségeiről (de a Krím nélkül nincs béke, és egyébként is, Vlagyivosztok ukrán város – a szerk.) – emlékeztettek a közleményben. Zelenszkij már pénteken bejelentette, hogy a hétvégén Kijevben magas szintű találkozót tartanak az Ukrajnát támogató országok.

Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Ludovic Marin;
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.