Pesti Srácok

Kikaptunk, de így is lehet még szép a kézi-Eb vége

Kikaptunk, de így is lehet még szép a kézi-Eb vége

Vereséggel folytatta az Eb-t a kézilabda-válogatottunk, de sem az elődöntős, sem az olimpiai álom nem szállt el ezzel. A hazai pályán játszó svédek először tudtak villanni a középdöntőben; fájó, hogy éppen ellenünk, azonban ezúttal támadásban hiányzott a magyar csapatból az a lendület, amely korábban rendre megvolt.

Nekünk indult jobban a meccs, minimális előnyt tartottunk az első negyedórában, majd még egyszer a 20. percben tudtunk vezetni. Onnantól fogva nekünk kellett kapaszkodnunk, de rendre megvolt a gyors válaszunk a svéd találatokra. A félidőben eggyel vezettek, de a játék menetrendje ezután sem változott, folyamatosan orrhossznyi hátrányban voltunk. Mindkét kapus remekelt, és többször a kapufa is besegített nekik, azonban olykor-olykor már kettővel lépett el az ellenfél. Tizenkét perccel a vége előtt ismét megérkeztünk a svédek mellé, azonban 18:18-nál valami eltört a magyar csapatban. A svédek ismét vezetést szereztek, nálunk pedig elkezdtek jönni a hibák: vagy a bejátszás nem sikerült, vagy a kapufa mentette ki az ellenfél kapusát. Innentől fogva egyszer sem találtunk be, a svédeknek viszont továbbra sem volt gondjuk támadásban, így a teljes előnyüket, amivel végül győztek, a meccs végén építették fel.

A gólarány csalóka, mert ennél jóval szorosabb volt ez a derbi. Reméljük, hogy csak rövidzárlat volt ez a mieinknél, és nem a fáradtság kezdte el megtalálni őket így a hosszú torna vége felé közeledve! Holnap ugyanis, egy napnál is rövidebb pihenő után a portugálok várnak a csapatra. Ha ott győzünk, és a norvégok a szlovénok ellen sem engednek ki, akkor az elődöntőben folytathatjuk, vereség esetén viszont az olimpiai selejtezőről is lecsúszhatunk. Utóbbi szempontjából teljesen a saját kezünkben van a sorsunk.

Magyarország–Svédország 18:24 (9:10)
Gólszerzők: Szita 4, Bánhidi 3, Máthé 3, Balogh Zs. 2 (1), Győri 2, Bóka 1, Fekete 1, Ligetvári 1, Nagy B. 1, ill. Gottfridsson 5, Pellas 5, A. Nilsson 4, Lagergren 3, D. Pettersson 2, L. Nilsson 2, Arnesson 1, Chrintz 1, Ekdahl du Rietz 1

PestiSracok facebook image

lövések/gólok: 40/18, illetve 48/24
gólok hétméteresből: 1/1, illetve 1/1
kiállítások: 6, illetve 0 perc

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?