Pesti Srácok

Kilenc nappal a főszerkesztő kirúgása előtt megalapították az indexesek azt a céget, amely az új oldalukat létrehozza

Kilenc nappal a főszerkesztő kirúgása előtt megalapították az indexesek azt a céget, amely az új oldalukat létrehozza

Helyesbítés

Tekintettel arra, hogy a témában a Média1 tulajdonosa, Szalay Dániel az általa indított sajtóperek többségét jogerősen megnyerte (habár a bíróság az itt olvasható egyetlen esetben megállapította, hogy a rendelkezésre álló háttérinformációkból jogszerűen levonható ellentétes következtetés is), a PestiSrácok.hu közli Szalay Dániel hozzánk címzett helyesbítési kérelmének érdemi részét:

PestiSracok facebook image

Egy tarhálási akcióval vette kezdetét a távozó indexesek új honlapjának az indulása. Bár egyelőre semmi tartalmat nem osztottak meg az olvasókkal, de már rögtön pénzt kérnek. Mindez ismét bizonyítja, hogy az Indexet belülről, tudatosan verték szét, hiszen még le se járt mindegyikük felmondási ideje, de már készen áll az új oldal terve. Nem véletlenül: az oldalt létrehozó céget kilenc nappal Dull Szabolcs kirúgása előtt alapította az egyik főszerkesztő-helyettes testvére – vagyis akkor, amikor még nem is tudhatták volna, hogy szükség lesz rá. Csak akkor, ha ők maguk készültek az oldal felrobbantására – írta az Origo.

Egyetlen cikket sem olvashatunk még a távozó indexesek legújabb oldalán, sőt, az indulás időpontját sem jelentették be, de már pénzt követelnek; a tarhálásról a PestiSrácok.hu is írt pénteken. Az, hogy az új oldal terve ilyen gyorsan kész lett, megint bizonyítja, hogy tudatosan, belülről verték szét a lapot, már csak azért is, mert az oldalt egy olyan cég hozta létre, amelyet Dull Szabolcs kirúgása előtt kilenc nappal alapítottak. Ezt a 24.hu tulajdonosának, Varga Zoltánnak érdekeltségébe tartozó Media1 nevű oldal mulatságos módon azzal mentegeti, hogy biztos előre megérezték, mi vár rájuk. A szervezett akció tényét az is alátámasztja, hogy korábban a kirúgott főszerkesztő, Dull Szabolcs elismerte, hogy semmilyen politikai nyomást nem tapasztalt.

Az Index több, mint nyolcvan munkatársa még júliusban mondott fel, miután a lapnál kitört belső háború végén Bodolai László, a lapot tulajdonló kuratórium elnöke kirúgta Dull Szabolcsot. Bodolai döntésének oka az volt, hogy a főszerkesztő üzleti titkokat szivárogtatott ki a konkurenciának, de egy zárt Facebook-csoportban az elnök arról is írt, hogy Dull vezető baloldali pártpolitikusokkal tárgyalt folyamatosan az Index szétrobbantása közben.

Az Index és a Momentum tüntetést szervezett, amelyen arról beszéltek, hogy megengedhetetlen politikai nyomás érte az Indexet. A kirúgott főszerkesztő szavaiból kiderült, hogy ez nem volt igaz. A baloldalon – a politikusoknál és a sajtóban is – megszokott dolog a tarhálás, de arra még nem volt példa, hogy úgy kérjenek pénzt, hogy semmit nem árulnak el arról, cserébe mit adnak: még azt sem, mikor indul a lap. Vagyis akár az is lehetséges, hogy a tarhálás hónapokig vagy évekig tart, arra hivatkozva, hogy még nem gyűlt össze a megfelelő összeg – írta az Origo.

Forrás: Origo/PS; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?