Ők már a héten távoznak a polgármesteri hivatalból – tájékoztatott Márki-Zay Péter polgármester a szerdai sajtótájékoztatóján. Szabó Bálint jogvédő csütörtökön 72 órát adott Márki-Zay Péternek.
A városi aktualitásokról tartott sajtótájékoztatót szerdán a vásárhelyi polgármester. Márki-Zay Péter itt jelentette be:
a polgármesteri hivatalban a napokban kilenc munkavállaló mondott fel.
A politikus szerint ennek hátterében a vasárnapi választás eredménye áll. A Promenád azon kérdésére, hogy milyen posztok üresedtek meg, a jegyzői hatáskörben dolgozó Ambrus Norbert, a Jogi Iroda vezetője azt válaszolta: mivel a köztisztviselők nem közszereplők, így nem kapott arra felhatalmazást, hogy bármilyen tájékoztatást adjon a nyilvánosság részére.
Szabó Bálint 72 órát adott Márki-Zay Péternek
A Promenad egy másik cikkében arról ír, Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője csütörtökön sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen emlékeztetett: a K’Art-ügy Hódmezővásárhely legnagyobb gazdasági és közéleti bűnügye, ami során 60 vállalkozást megközelítőleg 800 millió forinttal károsítottak meg.
A K’Art-ügy Vásárhely Szeviép-ügye, egyben Márki-Zay Péter korrupciós és pártfinanszírozási ügye is.
A K’Art-károsultak képviselője elmondta, 35 napja várják a politikustól, hogy válaszoljon az alábbi kérdésekre: mikor, hány alkalommal és összesen mennyi pénzt kapott Kendi Imrétől, a K’Art-cégcsoport vezetőjétől a polgármesteri kampányára. Szabó Bálint megjegyezte: Márki-Zay ugyan nem válaszol a feltett kérdésekre, de nem is tagadja a tiltott pártfinanszírozás tényét.
Ezúton felszólítom a településvezetőt, hogy 72 órán belül hozza nyilvánosságra a bankszámlakivonatát, fizesse vissza a hozzá került, ellopott pénzeket az alvállalkozóknak, illetve kérjen bocsánatot mindazoktól, akiknek korrupciómentes politikusként tüntette fel magát”
– sorolta a követeléseket csütörtökön Szabó Bálint. Amennyiben Márki-Zay a három nap alatt nem tisztázza a helyzetet, akkor büntetőfeljelentést tesz ellene a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon, illetve a polgármester összes jövő heti nyilvános megjelenésére ellátogat a kifizetetlen alvállalkozókkal.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS