Egy rajongója azt javasolta Szanyi Tibornak a Facebook-on, hogy lépjen ki az MSZP-ből, és hozzon létre egy új mozgalmat. Erre Szanyi – ahelyett, hogy kategorikusan visszautasította volna az ötletet – azt felelte, hogy eljöhet ez az idő. Egyébként tényleg nagyszerű gondolat egy tizenhatodik (vagy hányadik) balliberális formációt létrehozni – nyilván, attól bukik majd meg a rezsim…
Az elmúlt napokban egyre Titanic-osabb a hangulat az MSZP-ben: Botka László miniszterelnök-jelöltségről, illetve Ujhelyi István alelnökségről való lemondása nyomán egyes elemzők már temetik a pártot. A Medián tíz százalék alatt mérte a szocialisták népszerűségét, ami történelmi mélypont, és nem kizárt, a zuhanás tovább folytatódik. A süllyedő hajón már csak a zenekar (Szanyi Tibor) játszik, ám úgy tűnik, az ő lelkesedése is némileg megcsappant. Egyik Facebook-os rajongója a hétfői, drámai nap után azt javasolta neki, lépjen ki, és csináljon egy új mozgalmat. Az ötlet komolynak tűnt, nem raktak szmájlit a mondat végére. Erre Szanyi „kapitány” úgy reagált: „Eljöhet ez az idő.”
Az MSZP európai parlamenti képviselője egy kacsintós szmájlit tett a válasza mögé. Ugyanakkor nehezen képzelhető el, hogy ilyesmivel, a saját kilépésével viccelne a máskülönben rendkívül tréfás (és olykor igen trágár) kedvű politikus. Kerestük őt, hogy tisztázza, mennyire gondolta komolyan a bejegyzését – amint válaszol, cikkünket frissítjük.
Szerinte Botkáék „összeszarták” magukat
Egyébként hétfőn nemcsak a szocialista párt ment nagyot, hanem Szanyi Tibor is. Mint arról a PestiSrácok.hu beszámolt, Szanyi Tibor kemény jelzőkkel illette a megfutamodó Botkát és Ujhelyit. Facebook-bejegyzésében (melyet később törölt) azt írta:
Megfutamodás. Számomra az árulás az, amit ez a két ‘szegedisrác’ művel(t). Harc helyett hazaköpni nem túl okos dolog.
Szanyi ezután a Tumblr-oldalán is közzétette véleményét:
RIP Botka. RIP MSZP. RIP Összefogás. Éljen a NER! Éljen az újabb Fidesz kétharmad! Éljen Magyarország örökös miniszterelnöke Orbán Viktor! Egy vezető nem attól vezető, hogy összeszarja magát, és harc helyett hazaköpköd.
Ujhelyi István a 24.hu-nak nyilatkozva úgy reagált Szanyi szavaira:
Nem vagyok rajongója Tibor alpári posztjainak, de akkor most a nyilvánosság előtt fölteszem a kérdést: kivel akarunk mi baloldalt építeni? Szanyi Tiborral vagy Botka Lászlóval?
A két szocialista politikus egyébként már korábban is összerúgta a port. 2015-ben Ujhelyi és két DK-s európai parlamenti képviselő (Niedermüller Péter és Molnár Csaba) jóvoltából leváltották Szanyit brüsszeli delegációvezetői posztjáról. Ezután Szanyi azt nyilatkozta: „három gyurcsányista” megpuccsolta őt. Ezzel tehát Ujhelyit is „gyurcsányistának” minősítette. Válaszul Ujhelyi azt írta a Facebook-on:
Miután a sokadik megkeresést kapom Szanyi Tibor mai, minősíthetetlen interjúja kapcsán, itt teszem világossá (és ezzel a pártom érdekében a kérdés nyilvános részét le is zárom): elhivatott szociáldemokrata vagyok, az MSZP egyik vezetője. Sajnálom, hogy Tibor alól kicsúszott a talaj. Volt idő, amikor felnéztem rá.
Akár a 2015-ös, akár a mostani MSZP-show-t vesszük, igazat kell adnunk Deutsch Tamásnak, aki hétfőn azt írta a Facebookon: „A demokratikus ellenzék felfalja saját gyermekeit. Hatalmas a bulika. Ennyi.”
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS