Pesti Srácok

Kim Basinger állatvédőkkel együtt tiltakozott Szöulban a kutyahúsevés ellen

Kim Basinger állatvédőkkel együtt tiltakozott Szöulban a kutyahúsevés ellen

Kim Basinger amerikai filmcsillag pénteken mintegy száz állatvédővel együtt tiltakozott a dél-koreai parlament előtt a kutyahúsevés ellen.

A tiltakozást azért szervezték július 12-re, mert ez a három legmelegebb nap közül az egyik a hagyományos koreai naptár szerint. Sokan azért fogyasztanak ezeken a napokon kutyahúst és csirkéből főzött levest, mert úgy tartják, hogy az segít a meleg elviselésében. A másik két kánikulai nap július 22-re és augusztus 11-re esik.

- mondta a színésznő. Basinger hangsúlyozta: "nem könnyekre, hanem cselekvésre van szükség", hogy véget vessenek ennek a kegyetlen szokásnak.

PestiSracok facebook image

- fűzte hozzá. A CARE állatvédő szervezet tüntetői számos olyan kutyát is magukkal vittek, amelyeket étkezési célra tenyésztettek, de kimenekítették őket a tenyésztőtelepekről.

Az állatvédők évek óta próbálják elfogadtatni a kutyahúsevést tiltó törvényt. A kutyahúsevés egyébként egyre ritkább, a fiatalok körében már nem népszerű Dél-Koreában. Egy felmérés szerint tavaly a lakosság 80 százaléka nem evett kutyahúst. A koreai kutyahússzövetség tagjai az állatvédők tüntetésének közelében egyidejűleg ellentüntetést tartottak, de nem történt atrocitás a két csoport között.

Forrás: MTI; Fotó: CNN.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.