Pesti Srácok

Kína "mélységesen aggódik" az ukrajnai háború eszkalációja miatt

Kína "mélységesen aggódik" az ukrajnai háború eszkalációja miatt

Kína "mélységesen aggódik" az ukrajnai háború eszkalációja miatt, és attól tart, a helyzet kicsúszhat az ellenőrzés alól, ezért a párbeszédet szorgalmazza – mondta Csin Kang kínai külügyminiszter kedden, egy pekingi biztonsági konferencia résztvevőinek. Az Egyesült Államok a hétvégén következményeket helyezett kilátásba arra az esetre, ha Kína katonai támogatást nyújtana Oroszországnak, amit Peking tagad.

– fogalmazott a kínai diplomácia vezetője.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

– szögezte le a kínai külügyi tárca vezetője. Ugyancsak kedden a kínai külügyminisztérium kiadott egy hosszú közleményt Hszi Csin-ping kínai elnök kiemelten fontos biztonsági javaslatáról, a Global Security Initiative (GSI) nevű globális biztonsági kezdeményezésről, amelynek célja a nemzetközi "oszthatatlan biztonság" elvének fenntartása.

Peking eddig tartózkodott attól, hogy elítélje a Moszkva szerint az orosz biztonsági érdekek védelmét célzó ukrajnai "különleges hadműveletet", és attól is, hogy "megszállásnak" nevezze Oroszország támadását Ukrajna ellen. Antony Blinken amerikai külügyminiszter azonban szombaton arra figyelmeztetett, hogy "nagyon aggódik" amiatt, hogy Kína azt fontolgatja, hogy "halálos jellegű támogatást" nyújtana Oroszország részére. Az amerikai diplomácia vezetője kínai partnere értésére adta: ennek "súlyos következményei lennének a kétoldalú kapcsolatrendszerünkre nézve".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Alekszej Druzsinyin

Ajánljuk még

Az MTA az utolsó sztálinista intézmény? - Az Öreg vendége Náray-Szabó Gábor akadémikus, egyetemi tanár

Az Öreg május 15.
Erről az általános véleményről beszélgettem Náray-Szabó Gáborral, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjával. Szerinte nem itt ragadt sztálinista intézmény az Akadémia, inkább feudális szemléletű. A kommunista hatalom 1949-ben maga alá rendelte a tudományos intézményt és Rákosi-Kádár korszakban, akik ezt az ideológiát nyíltan tagadták, azokat kizárták az akadémia soraiból. Ez történt például Hóman Bálint nagynevű történésszel, oktatás politikussal, Orsós Ferenc egyetemi tanárral, patológussal, aki feltárta a katyni szovjet mészárlást, ahol az erdőben több tízezer lengyel katonatisztet, értelmiségit végeztek ki, vagy Bay Zoltán világhírű magyar fizikust, Bibó István és hosszú a sor.