Pesti Srácok

Kisiklott egy vonat a Nyugati pályaudvaron, késésekre kell készülni több vonalon

Kisiklott egy vonat a Nyugati pályaudvaron, késésekre kell készülni több vonalon

A Nyugati pályaudvaron egy tengellyel lelépett a sínekről egy szerelvényvonat csütörtök reggel, emiatt a pályaudvar vonatforgalmában, valamint a nyíregyházi, lajosmizsei és szegedi vonalon korlátozások lesznek. A vasúti jegyeket és bérleteket elfogadják a 3-as metrón és a 3-as metrópótlón Újpest-városkapu és a Nyugati pályaudvar között, valamint a 14-es villamoson Angyalföld vasútállomás és a Lehel tér metróállomás között – közölte a Mávinform.

Azt írták, hogy a Budapest–Cegléd–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon 20-30 perccel megnő a menetidő. A monori helyi személyvonatok és a lajosmizsei vonatok Kőbánya-Kispesttől indulnak és oda is érkeznek. A nyíregyházi, debreceni InterCity és sebes vonatok kerülő útvonalon, Újszász–Szolnok érintésével közlekednek, menetidejük 20-30 perccel is meghosszabbodik. A szegedi vonatok Ceglédig közlekednek és onnan is indulnak vissza Szegedre. Az utasok a ceglédi és szolnoki elővárosi vonatokkal utazhatnak, Cegléden biztosított az átszállás mindkét irányba. Az S36 martonvásári, illetve a G43-as székesfehérvári vonatok Kelenföldről indulnak Kőbánya-Kispest helyett és oda is érkeznek. A közleményből kiderül, hogy az esztergomi vonalon a vonatok Angyalföld és Piliscsaba, illetve Angyalföld és Esztergom között közlekednek, onnan csak Angyalföldig jönnek a Nyugati pályaudvar helyett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Jászai Csaba

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?