A parlament alakuló ülésén ugyanazt a színjátékot adták elő a baloldali pártok, amelyet négy és nyolc esztendeje is – mondta a Magyar Hírlapnak Kiszelly Zoltán politológus, aki beszélt az ellenzék megosztottságáról és Gyurcsány Ferenc törekvéseiről is. Ezek a viták négyévente kiújulnak, négy éve és nyolc éve is ugyanerről vitatkoztak – emlékeztetett a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója.
Kiszelly Zoltán úgy látja, a Fidesz nagyon helyesen felhívta a figyelmet arra, hogy gyerekes viselkedés az emberek becsapása, amikor a baloldaliak arról beszélnek, hogy ők majd nem szavazzák meg a kormánypárti jelölteket a parlamenti tisztségekre, ellenben elvárják, hogy a saját jelöltjeiket megszavazzák a kormánypártok.
Könnyű úgy keménykedni, hogy alattad van egy háló. A Fidesz politikusai ezért hívták fel a figyelmet arra, hogy vagy komolyan veszik ezeket a szavazásokat, és akkor kölcsönösen támogatják egymás jelöltjeit, vagy nem lesz kölcsönösség. Ennek pedig meglett az eredménye, mert az ellenzék nagyrészt megszavazta a kormánypárt jelöltjeit, amit jól mutatnak a szavazási arányok
– tette hozzá az elemző. A tisztségviselők megválasztása során a DK, a Momentum és a Párbeszéd ki-be vonulgatott az ülésről. Gyurcsányék nevetséges akciója az elemző szerint csak a pártjuk keménymagjának szólt, amellyel a kormány kérlelhetetlen kritikusainak szerepében akartak tetszelegni, ami nem több egy szájkaraténál.
Eddig Jakab Péter volt a főszereplő, de ehhez komoly versenytársakat kapott. Hadházy egyedül maradt a fizikai távolságtartásban, de nyugodtak lehetünk, hogy később ő is leteszi majd az esküt, miként korábban is tette, mert a képviselői jogosítványokról és a rengeteg pénzről nem szívesen mondana le. A tartalom nélküli külsőségekre épülő szimbolikus politizálásból azonban a választók láthatóan nem kérnek, és ezt negyedszer is nyomatékosan kifejezték. A vereségek után ugyan nagy fogadkozásokat hallunk tőlük, de érdemben nem történik semmi, mert ugyanazok a pártok és ugyanazok a politikusok a szereplők, akik folyamatosan ismétlik saját hibáikat
– vonta le a tapasztalatot a politológus, aki úgy látja, a baloldalon egyre jobban látszanak a törésvonalak, amit az is mutat, hogy a baloldali sajtó úgy fogalmazott: Gyurcsány vezetésével vonultak ki, így az a látszat, hogy a DK volt a kezdeményező, amihez a Momentum csak csatlakozott. A DK kivételével minden baloldali párt az MSZP-s Hiller Istvánt szerette volna a parlament alelnökének, de Gyurcsány Ferenc ragaszkodott a saját emberéhez, Oláh Lajoshoz – akinek a kampány idején még a nevét sem tudta –, ezért mindenkinek őt kellett támogatnia.
Ezzel a szocialistáknak és közvetlenül az MSZP korábbi elnökének üzentek megint: ha pozíciókról vagy pénzekről van szó, akkor nem ismernek barátságot, Gyurcsány akarata kell érvényesüljön
– állapította meg Kiszelly Zoltán. A takarékosság persze csak akkor fontos a baloldal számára, ha másról van szó, így azon egyikük sem problémázott, hogy a korábbiaknál több frakció jelentősen növeli az Országgyűlés költségeit, és a következő négy esztendőben a baloldalon osztódó pártok miatt mintegy hárommilliárddal többe kerül az adófizetőknek a pártok működtetése. A politológus emlékeztetett, hogy a baloldal előszeretettel diktatúrázik, ám aprólékosan kihasználja a demokratikus rendszer lehetőségeit, a számára kedvező megközelítést alkalmazza a pénzosztás során.
A minél több frakcióval igyekeznek minden csöppjét kiélvezni a „diktatúrának”
– fogalmazott Kiszelly Zoltán, aki az eltérő ellenzéki kommunikációra is felhívta a figyelmet, hiszen a Mi Hazánk már be is terjesztett két javaslatot, amellyel alternatívákat javasol.
Forrás: Magyar Hírlap; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS