Gázriasztópisztollyal az anyósülésről lőtt rá a mellette haladó kocsiban ülő kisgyerekes családra egy bedrogozott 20 éves férfi a 4-es úton – számolt be a Tények.
Ahogy az az összeállításban is elhangzott, a fiatal barátjával együtt Nyíregyházáról Debrecenbe utazott, mikor a nagy forgalom miatt torlódás alakult ki, és csak 70 kilométer per órával lehetett haladni. A két férfi szorosan követte az előttük lévő kocsit, melynek sofőrjét arra próbálták kényszeríteni hogy gyorsabban menjen.
Valamivel később előzni kezdték a család kocsiját. Mikor egymás mellé értek, akkor az anyósülésen ülő gyanúsított a lehúzott ablakon keresztül – feltehetően egy gázriasztópisztollyal – szándékosan rálőtt a mellettük elhaladó kocsira.
A házaspár tagjai, akik 8 éves gyerekükkel és kutyájukkal utaztak, nagyon megijedtek, a lövés után lehúzódtak az útról. Később azonban az autós úgy döntött, hogy nem hagyja elmenekülni a lövöldözőt, követni kezdte a kocsit, leolvasta a rendszámát. Az esetről bejelentést tettek a 112-őn.
A lövöldözőt Debrecenben fogták el, pénteken pedig már bilincsben vitték a tárgyalóteremhez.
A Tények úgy értesült, hogy a fiatal kábítószer hatása alatt állt.
Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Naprózsa
2024-04-29 at 05:17
Gyerekkorunkban, még az átkosban sokáig úgy szólt a szöveg, hogy teszem föl Pityóka bácsi részegen agyonverte a feleségét, elítélték 15 évre, de enyhítő körülményként beszámították neki az alkoholos befolyásoltságát.
Sokan nem értettük, hogy ez mitől enyhítő körülmény.
Aztán jött egy épeszű rendelet alkotó, és megfordította: az alkoholivás súlyosbító körülménynek számított. Nyilván nem sokkal lett kevesebb a részeg bűnelkövető, de legalább hosszabb ideig nem eresztették rá a társadalomra.
Ugyanez vonatkozzon a kábszer fogyasztásra. Senkit sem kényszerítenek drogra, az az ő döntése, viselje következményeit a súlyosbító körülmény formájában, addig sem okoz több kárt míg kóterben van.
Theo
2024-04-28 at 23:33
Az legyen súlyosbító körülmény! Legyen ilyen törvény, a bíró ne tekinthessen el a drogossagtol. Ma ezek az őrültek a legveszélyesebbek az utakon.
Talpra magyar!
2024-04-28 at 20:25
Sajnos a drogozást a balliberális zöld dk-sok momentumosok mszp-sek párbeszédesek lmp-sek engedélyezni akarják és a németeknél a balliberális zöld kormány már szabaddá tette a drogfogyasztást.
Ungarn über alles !
2024-04-28 at 19:46
Rémusz
sajnos a firkászaink sorra olyan stílusban írják az ilyen tudósításokat, mintha a drogos kábaság bocsánatos bűn, és enyhítő körülmény lenne !
pedig nem az ! még utasként sem !
Rémusz.
2024-04-28 at 19:23
Drog hatása alatt!!!
Akkor háromszoros büntetést neki, hisz a drog fogyasztás nem enyhítő körülmény!!!
Ferenc mikor lesz már fegyenc?!
2024-04-28 at 19:16
Mit szemérmeskedtek, adjátok le a baromállat arcképét. Majd Rogán kifizeti a büntetést, mostanában úgy is sokat költ a sajtóra…