
Döntöttünk, ma este 18 órakor megszavazzuk Finnország csatlakozását a NATO-hoz – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebookon. Mint megjegyezte, voltak súlyos aggályok, de az ezekről szóló vitát már késő lefolytatni.
Kocsis Máté arról írt bejegyzésében, hogy rengeteg e-mailt kapott a hétvégén Finnországból politikusoktól és civilektől, akik kételyeiket fogalmazták meg hazájuk NATO-csatlakozásával kapcsolatban. Egyebek mellett hiányolták az erről szóló a népszavazást, tartottak attól, hogy Finnország elveszíti semlegességét, és hogy az USA „kizsákmányolja Finnországot”. A Fidesz frakcióvezetője kiemelte, bár ezekben a megkeresésekben azt kérték tőle, a frakció járuljon hozzá az ország NATO-csatlakozásához, mégis úgy fogalmazott,
ezek súlyos állítások, melyek joggal nyugtalanítanak sok finn polgárt. A mi fölfogásunk szerint az a helyes, ha minden fontos kérdésben megkérdezik az emberek véleményét. Az említett aggályokat ugyan megértjük, részben egyet is értünk velük, de már késő az ezekről szóló vitákat megnyitni.
Mint hozzátette,
mi magyarok Finnországgal különleges történelmi barátságot ápolunk, a szövetségeseink. Megerősítést kaptunk tőlük, hogy Magyarország a jövőben megkapja az ennek szellemiségéhez igazodó, neki járó tiszteletet.
Forrás/fotó: facebook.com
János
2023-03-28 at 15:48
Eddig még mindig támogattuk a kormány reálpolitikáját a nagyobb horderejü döntésekben, amikor konzultációkkal kikérték a véleményünket.
Nehogy már azt mondják, hogy az nem tartozik a magyarokra; kikkel leszünk egy “érdekközösségben”, kik védenek majd meg minket, kik tesznek majd ismét alánk?!?!
😠😡🤬
TalEle
2023-03-27 at 22:03
Orbánnak sem sikerült “fehérek között európainak” maradnia! Orbán cinkos „asszisztja” mellett Európa lassan, de biztosan araszol a III. Világháború felé! … Kezdődött, vala, a rohamsisakok küldésével, majd folytatódott a Leopárd 2-es tankokkal, most az F16-os vadászgépek, sőt, cinikusan, „szegényített urán tartalmú” lövedékek szállítása van soron… Mi meg szolgaian megszavazzuk az összes „elhibázott” brüsszeli szankciót, közös lőszer beszerzésben veszünk részt – reméljük nem olyan lesz, mint a Covid elleni vakcina beszerzés… – támogatjuk a finnek NATO tagságát! Mi ez, ha nem a III. Világháború felé tett lépések sora, amire, már meg is van az orosz válasz: taktikai atomfegyverek telepítése Belorussziába!
János
2023-03-27 at 20:45
Azért arra kíváncsi vagyok, milyen magyarázatot kapunk, hogy ez Hazánk érdekeit szolgálta. 🤔🥴☹️
Mert a kapkodás, hogy nincs idő a vitákat lefolytatni és biztosítékot kikövetelni, nem magyarázat ❗❗❗
Ungarn über alles !
2023-03-27 at 19:05
nehogy aztán majd a választók is lesz*ják a Fidesz aggályait, a rohadtul barátságosnak mondott, Finng barátainkkal szemben !
Kocsis Máté ! fele ennyi NATO+EU-s nyalizás is sokk már nekünk !
vélemény
2023-03-27 at 18:39
Ez a baráti, valójában harcias lépés ugyanúgy nem szolgálja a békét, mint az ágyúlövedékek közös, eu-s kufárok általi vásárlása. Újabban egyre több kétes értékű, az ország érdekeivel ellentétes akció részeseivé válunk.
Láthatóan nagy a nyomás, erőteljes a prés, hiába publikálják azokat a kedélyes hangulatot hírdető fotókat az eszmei- és nyelvzavarok bunkereiből.
Orientál
2023-03-27 at 18:21
Pedig a finn politikusok egy részük gátlástalanul hazudozott velünk kapcsolatban.
szevasz_tavasz
2023-03-27 at 17:48
A finnek ( a politikusok és a lakáj-média) nagy ívben tojnak erre a “történelmi barátságra”. A moszkvai pártközpontban is elismerően bólogattak arra a vörös diplomás hazudozásra, amivel lejáratták hazánkat. Bár ezzel magukról állítottak ki bizonyítványt, hogy mekkora feketeöves gazemberek is valójában. És most ezeket engedjük be a nato-ba, hogy ezekután már a nato üléseken is szarakodjanak velünk?