Pesti Srácok

Kocsis Máté nem kicsit olvasott be a DK-s Molnár Csabának

Kocsis Máté nem kicsit olvasott be a DK-s Molnár Csabának

A DK-s európai parlamenti (EP-) képviselők az első pillanatban megkezdték Brüsszelben az áskálódást saját hazájuk ellen - írta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Molnár Csabának, a DK EP-képviselőjének címzett csütörtöki levelében.

A fideszes politikus a Facebook-oldalán közzétett levélben emlékeztetett, hogy Molnár Csaba szerdán szintén levélben arról tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét, hogy a DK képviselőinek kezdeményezésére az EP szociáldemokrata frakciója úgy döntött, nem szavazza meg a Fidesz jelöltjeit az EP szakbizottsági tisztségeire. Kocsis Máté erre adott válaszában úgy fogalmazott:

Nem a politikusok egymás iránti udvariassága miatt van ez így - folytatta -, hanem azért, mert a mandátumok és a hozzájuk kötődő parlamenti tisztségek aránya a választók döntésén nyugszik.

PestiSracok facebook image

- reagált a frakcióvezető, aki szerint ismét bebizonyosodott, hogy a DK-nak a bevándorláspártiság jóval előbbre való, mint a magyar érdek.

- hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a Fidesz ezért is támogatja a magyar jelölteket bármely európai tisztségre, míg Gyurcsány Ferenc neje és Molnár Csaba minden követ megmozgat, hogy Magyarországot megfosszák ezektől a lehetőségektől. Kocsis Máté azt is megjegyezte, hogy a DK "veszélyes vizekre evezett", mert ha elfogadottá válik, hogy politikai nézetkülönbségek miatt a frakciók nem támogatják egymás jelöltjeit a mandátumok arányában megszerzett tisztségekre, "a magyar Országgyűlésben is döntési helyzetbe kerülhetünk".

- írta, jelezve, hogy ez esetben viszont Varju László nem lenne a költségvetési bizottság elnöke, Vadai Ágnes nem alelnökölhetné a honvédelmi és rendészeti bizottságot, Oláh Lajos pedig az európai ügyek bizottságában nem töltené be ezt a posztot. Levelét azzal zárta, hogy a Fidesz-KDNP európai képviselőcsoportja mindent meg fog tenni a bevándorlás megállításáért, a nemzetek Európájáért, a keresztény kultúra és a határok védelméért.

- írta Kocsis Máté Molnár Csabának.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.