A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kezdeményezi, hogy töröljék el a zuglói parkolási díjakat addig, amíg a rendszer ráfizetésesen működik és egy “új, alkalmas polgármester” nem rendezi a helyzetet a kerületben. Kocsis Máté a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában arról is beszámolt, hogy a kormánypártok szombatig több, mint félmillió támogató aláírást gyűjtöttek össze Orbán Viktor hétpontos programjához a bevándorlás megállítására.
A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: a XIV. kerületben az autósok és az önkormányzat is egy előnytelen szerződésbe dobálja a pénzt, a Párbeszéd társelnökének hibái pedig rengeteg pénzükbe kerülnek az ott lakóknak. Felszólította a polgármestert, hogy vállalja a felelősséget az elkövetett hibákért, a kifogásolt parkolási szerződést pedig mondja fel. Kifejtette: az új zuglói parkolási rendszer egymilliárd forintos kiesést okozott az önkormányzatnak, vagyis a zuglóiaknak naponta 1 millió forintjukba kerül Karácsony Gergely alkalmatlansága. Ráadásul korábban a Közbeszerzési Döntőbizottság is egymillió forintra büntette a XIV. kerületet a parkolási tender szabálytalanságai miatt – idézte fel. Kitért továbbá arra is, hogy a fővárosi kerületek Zugló kivételével nyereségesen tudják üzemeltetni a parkolást: a korábban általa vezetett Józsefvárosnak például évente 4-500 millió forintos bevétele származott abból, amit a közbiztonság javítására és fejlesztésekre tudtak fordítani.
A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője azt is közölte: a kormánypártok szombatig több, mint félmillió aláírást gyűjtöttek össze 20 ezer aktivista segítségével. Jelezte: a kormánypártok folytatják az ajánlások gyűjtését, hogy minél több támogatót sorakoztathassanak fel a miniszterelnök múlt héten meghirdetett hétpontos programja mögé. A Fidesz-frakcióvezető emlékeztetett: a program első pontja szerint a migráció kezelését el kell venni a brüsszeli bürokratáktól és azt vissza kell venniük a nemzeti kormányoknak.
Emellett egyetlen országot sem lehet kötelezni migránsok kötelező befogadására, senkit sem szabad Európába engedni érvényes dokumentumok nélkül, meg kell szüntetni a migránskártyát és a migránsvízumot, nem lehet uniós támogatást adni olyan Soros Györgyhöz kapcsolódó szervezeteknek, amelyek támogatják a bevándorlást, továbbá Európában senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés, mert kereszténynek vallja magát, valamint az uniónak bevándorlást ellenző vezetőkre van szüksége
– sorolta a programpontokat. A Fidesz politikusa borzasztónak nevezte, hogy a jelenlegi brüsszeli vezetők ellenőrizetlen tömegeknek adnak pénzt a migránskártyákon keresztül. Hangsúlyozta: a nagyobbik kormánypárt úgy látja, hogy Európa jelentős része elégedetlen, mert tisztában van azzal, hogy az ellenőrizetlen bevándorlás komoly terrorkockázatot rejt. Kocsis Máté ezúttal is nyomatékosította, hogy a májusi európai parlamenti választásnak – az eddigiekkel ellentétben – történelmi jelentősége van. Úgy fogalmazott: “Európa jövőt választ magának”; a választás tétje, hogy az uniónak bevándorlásellenes vagy bevándorláspárti vezetői lesznek-e.
A választóknak emellett arról is dönteniük kell, hogy Európa az európaiaké marad-e, vagy átengedik a helyet más kultúrából, civilizációból érkezőknek
– jelentette ki. Kocsis Máté szólt arról is, hogy a Fidesz-KDNP annál erősebben tudja képviselni bevándorlásellenes álláspontját, minél nagyobb demokratikus felhatalmazást kap május 26-án.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS