A Hír TV Bayer Show című műsorában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője volt Bayer Zsolt vendége. “Hétfőn volt szerencséd – már ha ezt szerencsének lehet nevezni – testközelből végigélvezni a nyitó ülésszakot, illetve mindazt, ami ott történt. Provokatív lesz az első kérdésem: hogy lehet ezt kibírni úgy, hogy az ember nem ragadtatja el magát, mondjuk akár a fizikai erőszakig – ezt nem tréfából kérdezem, hanem halálosan komolyan. Isteni szerencse, hogy én nagy vagyok parlamenti képviselő, valószínűleg nekem nem menne” – vetette fel a beszélgetés első témáját Bayer Zsolt műsorvezető, utalva Hadházy Ákos minősíthetetlen viselkedésére a parlamentben.
Kocsis Máté elmondta, hogy egyre nehezebb, a kérdést pedig nem provokatívnak, hanem életszerűnek tartja.
Önuralomra két dolog sarkallja őket: az egyik, hogy a Nemzet Templomát, az Országházat akkor is tiszteletben kell tartani, ha az ellenzék nem így tesz, a másik pedig politikai megfontolás okán fogalmazódik meg, hiszen pont ez az ellenzék célja az ilyen jellegű provokációkkal. Példátlan dolog, hogy a nép által választott miniszterelnök beszédét a pulpituson ilyen módon zavarja meg valaki; a feliratok is Hadházy Ákos fékevesztettségéről tanúskodnak
– mondta Kocsis Máté. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője képviselőtársairól elmondta: amint a felvételeken is látszik, nem vesztették el a fejüket. Kocsis Máté az üggyel kapcsolatban megjegyezte, hogy az RTL Klub megkereste őt olyan jellegű kérdésekkel, mint hogy egyetért-e azzal, amit a kormánypárti képviselők csináltak, számíthatnak-e szankciókra és belefér-e az Országgyűlés kereteibe, amit a képviselők tettek – és nem az atrocitás valódi mivoltját firtatták, a tisztelet hiányát Hadházy részéről.
A kérdés az RTL számára nem az, hogy belefér-e az, hogy a választott magyar miniszterelnököt a legalpáribb, legócskább módon provokálják, hanem az, hogy az a hat képviselő, akik ezt az állapotot megszüntetik, az belefér-e. Itt tart tehát az ellenzéki propagandasajtó, és nyilván nekünk is majd viszonyulnunk kell majd ehhez az új helyzethez; énszerintem véget ért az a kor, amikor szótlanul és némán, tettek nélkül tűrjük azt, hogy a legdurvább gyalázkodások menjenek – a tettek alatt nem fizikai tetteket értek; azt állítom, hogy az országgyűlési törvény fegyelmi szabályaira vonatkozó passzusokat durván szigorítani kell, mindennek van határa, nincs olyan politikai vita, amikor trágár szavakat írok ki az Országgyűlésben és nincs olyan politikai vita, amikor a pulpituson szónokló, megválasztott magyar miniszterelnököt ilyen gusztustalan helyzetbe lehet hozni
– mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.
Forrás, fotó: hirtv.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS