Anyázni fog, aki délután kocsival szeretne közlekedni Budapesten. Tekintettel az érettségizőkre a taxisok a reggeli helyett a délutáni csúcsban tartják meg a beígért második tüntetést. Nem csak szimplán felvonulnak és demonstrálnak, hanem két órára, két útvonalat, két sávban teljesen elfoglalnak majd a főváros frekventált részein, ahol egyébként nélkülük is elég nagy szívás a közlekedés. Mindezt azért, mert a tegnapi egyeztetés a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal nem volt elég konkrét, amely után Fónagy János államtitkár bejelentette a parlament tavaszi ülésszakán elfogadhatja a legkésőbb keddig benyújtandó törvénytervezetet. Nem beszélve arról, hogy már bejelentették, történjen bármi, ők tüntetnek.
Kezd hasonlítani a taxisok story-ja a tanárokéhoz. Nem akartam párhuzamot vonni közöttük – annak ellenére, hogy ők már kismilliószor megtették – de mégis kénytelen vagyok. Ez a „gyere cipó, hamm bekaplak” stílus a pedagógusok ügyét kihasználóknál sem jött be, és most sem. A baj nem ott van, hogy változást szeretnének, hanem az, hogy tegnapra kellett volna, és mivel nem teljesült akkor és úgy, ahogy elképzelték, máris a nyomásgyakorlás eszközéhez nyúlnak. Tovább megyek, hiszen mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, de az már sok hogy pár száz elégedetlen taxis húzza keresztbe egy város életét egész délutánra. Czifery Csaba a taxisdemonstráció főszervezője a PestiSrácok.hu-nak kijelentette, ha ma a Parlament elé kerül a kormány új törvényjavaslata, az sem változtat semmin, tüntetni fognak.
„Nem fogjuk és nem is akarjuk lemondani a tüntetést”
– hangzott el a főszervezőtől.
Czifery hangsúlyozta, addig tüntetnek, míg konkrét időpontot nem kapnak, hogy mikortól élnek a múlt héten beharangozott szigorítások. Azt akarják, hogy “érezze a kormány, velük nem lehet packázni” nem beszélve arról, hogy a „csomagtartójuk tele van ígéretekkel.”
Két óra, két útvonal, két sáv mínusz
A taxisok 13 órától gyűlnek a budapesti Hősök terén, mint a múltkor. Ami új, hogy most egy helyett 2 útvonalon vonalnak majd.
Az egyik útvonal: Dózsa György út–Thököly út–Rákóczi út–Kossuth Lajos utca–Erzsébet híd–Szent Gellért rakpart–Szabadság híd–Kiskörút–Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca.
A másik útvonal: Andrássy út–József Attila utca–Széchenyi István tér–Lánchíd–Fő utca–Bem rakpart–Margit híd–Szent István körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca.
Ezután több szakaszt lezárnak majd a taxisok 2 órára. A többi közt a Lánchidat Pestről Budára, a József Attila utca Széchenyi tér felé vezető oldalát, és a Szabadság hidat a Budáról Pestre tartó irányban.
A lezárásokról a rendőrség oldalán lehet informálódni.
Még a tavasszal hatályba léphet a szigorítás
A tavaszi ülésszakban elfogadhatja a Parlament a legkésőbb keddig benyújtandó törvénytervezetet, amely a korábbiaknál is szigorúbban szankcionálja az illegális taxis tevékenységet végzőket – jelentette be hétfőn Fónagy János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a taxisokkal folytatott egyeztetés után. A módosítás szerint 9 büntetőponttal sújtanák az engedély nélkül személyszállítást végző sofőröket, a visszaesőktől pedig a jogosítványt is elvennék. Fél évre a rendszámának is búcsút inthet, aki illegálisan taxizik, második alkalommal már 3 évre vonnák ki a járművet a forgalomból. Büntethető lenne a diszpécserszolgálat, még akkor is, ha van engedélye, viszont annak nincs, aki számára a szolgáltatást ellátja. Továbbá egy évre az illegális szolgáltatást végző cég honlapját is blokkolhatják.
Ez történt egy héttel korábban
Elégedetlenkedő taxisok bénították meg Budapest forgalmát kedd reggel. Kicsivel több, mint 500-an gyűltek össze a Hősök terénél, majd vonultak a Belügyminisztérium elé, hogy hangot adjanak véleményüknek, amely szerint a kormány semmit nem tesz az illegális taxis tevékenységet folytatókkal szemben. Akkor egyébként az Uber sem volt rest, és gyorsan visszavágott. Az ügyfelek 8:30 és 15 óra között fél áron utazhattak.
A vezetőkép az egy hete, április 20-i taxistüntetésen készült. Fotó: PestiSrácok.hu; Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS