Pesti Srácok

Kolhozokba kényszerülhetnek a lakástulajdonosok, ha a baloldal nyer az országgyűlési választáson

Kolhozokba kényszerülhetnek a lakástulajdonosok, ha a baloldal nyer az országgyűlési választáson

A Fővárosi Önkormányzat, az Utcáról Lakásba Egyesület és a Városkutatás Kft. márciusban jelentette be, hogy európai uniós támogatásból egy Fővárosi Szociális Lakásügynökség létrehozását tervezik. A hír nemrég az önkormányzat hivatalos weboldalán is megjelent „Szociális lakásügynökség: bérbeadók véleményét várja a főváros”címmel. Ha valaki felfigyelt a látszólag érdektelen tudósításra, és utánanézett az eredetének, azonnal átlát a szitán. A háttértanulmányokból kiolvasható, hogy Karácsony Gergely főpolgármester, ha 2022-ben miniszterelnöknek választják, államosítani akarja a lakáspiacot, kollektivizálni a magántulajdonban lévő lakásokat. Ez olyan extrém helyzeteket idézhetne elő, mint például az, hogy a magántulajdonban lévő ingatlanok bérleti díjait nem a tulajdonosaik határoznák meg, hanem az önkormányzat, vagy az állam. Ha a tulajdonosnak szüksége lenne a lakására, akkor neki kellene gondoskodnia a bérlő elhelyezéséről, sőt, még annak többletköltségeit is neki kellene állnia. A többnyire a piac mindenhatóságát hirdető baloldal nem véletlenül támadja minden fronton a lakásprivatizációt, mivel a valódi céljuk az államosítás, egy lakáskolhoz létrehozása.

A szociális lakásügynökség (SZOL) vagy nonprofit lakástársaság nem új gondolat, tíz éve már Szombathelyen és Nyíregyházán próbálkoztak vele, és talán nem véletlen, hogy hat esztendeje Zuglóban is előkerült egy hasonló javaslat Karácsony Gergely polgármestersége idején – írta az ujpestihirek.hu-n megjelent elemzésében Nagy István, a Fidesz IV. kerületi frakcióvezetője, önkormányzati képviselő, volt népjóléti alpolgármester. Tavaly az I. kerületben V. Naszályi Márta polgármester állt neki a SZOL szervezésének. A tudósítások szerint Budapesten elsőként hoztak létre szociális lakásügynökséget – ezek szerint Zuglóban korábban nem jött össze a dolog. A SZOL a koncepció szintjén jól működik, ám az interneten nem található nyoma annak, hogy élesben bárhol is beváltotta volna a reményeket. Nem lelhetők fel üzleti tervek, beszámolók, nincsenek ismeretek a tapasztalatokról, a problémákról és megoldásukról, hogy okulhassunk a sikerekből és a buktatókból is.

A baloldal megismételné a korábban bekamuzott „jóléti rendszerváltást”

A SZOL-modell lényege, hogy az ingatlantulajdonos – aki lehet magánszemély, vagy az önkormányzat – az ügynökségen keresztül adja bérbe lakását; utóbbi választja ki a bérlőket, akiknek a piaci árnál olcsóbban biztosítanák a lakhatását. A javaslat egyik buktatója a lakáshiány. A SZOL gazdaságos működéséhez nincs elegendő szabad rendelkezésű lakás. Azon a piacon, ahol a kereslet folyamatosan meghaladja a kínálatot, a magántulajdonos nem fog a bérleti díjból húsz-harminc százalékot engedni azért, hogy valaki levegye a bérbeadás gondjait a válláról. A javaslat másik gyenge pontja a lakáshiányból következő, úgynevezett méretgazdaságosság problémája. Ezek miatt a SZOL nem működtethető gazdaságosan, és ezért bukhattak el az eddigi kísérletek. A SZOL célja egy megfizethető bérlakás-állomány. A szervezet működéséhez, még akkor is, ha a SZOL az igények szintjéhez is csak nagyon alulról közelítő mértékben ad szociális alapon bérbe lakást, a magántulajdonosok által adott engedmény mellett szükség lesz állami és önkormányzati támogatások bevonására is. aminek az ára a családtámogatási rendszer elemeinek – családi adókedvezmények, lakáscélú támogatások – megszüntetése lesz. 2002-ben is ez történt, amikor „jóléti rendszerváltással” kampányolt a baloldal.

PestiSracok facebook image

Vajon mi járhat Karácsony Gergely és az I. kerületi polgármester fejében? És ne feledkezzünk el Kanász-Nagy Mátéról se, nem véletlen ugyanis, hogy a SZOL-ról az ujpest.hu is hírt adott. Lehet, hogy a népjóléti alpolgármester az újpesti önkormányzati bérlakásokat is bevinni tervezi a Fővárosi Szociális Lakásügynökségbe? Ha valami nem ment kicsiben, csináljuk meg nagyban? – tette fel kérdéseit a szerző.

Kolhozosítás vs. privatizáció

A SZOL receptje szerint a tulajdonosok a lakásukat „önként” – ahogy annak idején a parasztok a földet – beadják a „közösbe”. Mivel ennek a demokratikusnak látszó, de valójában lopakodó kollektivizálásnak keresztbe tesz a bérlakás-privatizáció, a baloldal most az önkormányzati lakások további értékesítése ellen hergel. Az még talán menne, hogy a baloldali vezetésű önkormányzatok a bérlakásaikat beadják a SZOL-ba. A lakások 95 százaléka már magántulajdonban van, ezért a SZOL lakásállományába is ilyen arányban kellene a piaci árnál olcsóbban bérelni magántulajdonú lakást. Aminek akadálya, hogy a magántulajdonosok a tulajdonukat az értékén akarják hasznosítani. A baloldali válasz a problémára: államosítás. Nagy István szerint a magántulajdonú lakások bérbeadásának kollektivizálása következik, egy nagy fővárosi lakáskolhoz létrehozása.

A Fővárosi Önkormányzat és Karácsony Gergely, valamint az Utcáról Lakásba Egyesület és a Városkutatás Kft. koncepciójából következik, hogy a SZOL kizárólagos joggal működne a lakáspiacon. Ha a baloldali ellenzék 2022-ben megnyeri a választást, a magántulajdonban lévő lakások bérbeadására csak szigorú állami, vagy fővárosi szabályozással, a magántulajdonhoz való alkotmányos jog korlátozásával kerülhet sor.

Ezek a következők lehetnek:

  • Lakás csak a SZOL vagy egy nyilvántartási rendszer közbeiktatásával adható bérbe.
  • A piaci lakbér megállapításának joga állami vagy fővárosi monopólium.
  • A Karácsony Gergely főpolgármesteri kampányából ismert vagyonadónak megfelelő bérbeadóra kényszerített engedmény bevezetése.
  • A bérbeadás feltételeinek – egy háztartásnak, a felnőttek és gyerekek számától függően mekkora alapterületű, szobaszámú és komfortfokozatú lakást lehet bérbe adni – meghatározása.
  • Ha a bérbeadó különösebb indok nélkül – például, mert szüksége van a lakásra – fel akarja bontani a bérleti szerződést, gondoskodnia kell a bérlő elhelyezéséről. A gondoskodásba beletartozhat az is, hogy a bérlő elhelyezése után felvetődő lakbér többletköltséget a bérbeadó állja.
  • A magántulajdonú lakásokban újra tömegesen jönnek létre kényszerbérletek.

Hasonló szabályokra az európai lakáspiaci modellekben találni példákat. Az ilyen „jó gyakorlatokat” pedig szívesen veszik át a baloldalon. Igaz, a legtöbbször rosszul – jegyezte meg a Fidesz újpesti frakcióvezetője.

Forrás: ujpestmedia.hu/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.