
A rezsicsökkentett szemétszállítási díjak nem fognak változni a lakosság számára a július elsején az egész országban induló új hulladékgazdálkodási rendszerben, a kormány a háborús időben is megvédi a lakosságot – hangsúlyozta Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára kedden, az M1 aktuális csatornán.
Kiemelte: a hulladékgazdálkodási rendszer átalakításával országosan egységes, takarékosabb, eredményesebb rendszert szeretnének kialakítani. A műsorban ismertették, hogy az új koncessziós modellben az állam helyett a Mol hulladékgazdálkodási vállalata veszi át, gyűjti, szállítja és előkezeli a hulladékot, a hulladékkezelési költséget pedig júliustól a szennyezőnek kell majd fizetnie. Koncz Zsófia elmondta: a kormány célja, hogy Magyarország minél előbb átálljon a körforgásos gazdaságra, hiszen az Európai Unió komoly célértékeket vár a tagországok hulladékgazdálkodásával szemben.
Magyarországon a települési hulladék újrafeldolgozási aránya jelenleg 32 százalék; ezt rövid idő alatt meg kell duplázni, a hosszú távú cél pedig, hogy a lerakókba kerülő lakossági hulladék jelenlegi 50 százalékos aránya 10 százalék legyen
– sorolta az államtitkár. Megjegyezte: ezeknek a céloknak az elérése tudatos döntések sorozatát igényli; azt várják, hogy ezt sikerül megvalósítani. Koncz Zsófia kifejtette: a körforgásos gazdaság célja, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen, az elhasznált termékre nyersanyagként tekintsenek, amelyet újból fel kell használni. Felidézte, hogy július elsejétől bevezetik “a szennyező fizet” elv alapján a kiterjesztett gyártói felelősséget. Vannak olyan szennyező termékek, amelyekért a gyártónak meg kell fizetnie a hulladék kezelését a teljes életciklusra. Koncz Zsófia szólt arról is, hogy egyre többen csatlakoznak az illegális hulladék felszámolására irányuló akciókhoz, a szelektív hulladékgyűjtést is egyre többen alkalmazzák.
Fontosak a környezettudatos felhívások, erre nyitottság van a lakosság körében
– tette hozzá az államtitkár.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila
Orientál
2023-06-06 at 14:01
Solaris Erőlködsz ,majdcsak sikerül összeszarnod magadat. hahahahahahaha………??
Solaris
2023-06-06 at 13:36
miafas@a gómagyar kedves Authentikush?
Orientál
2023-06-06 at 12:42
Sajnos az eu-s vezetés együtt az ottani balliberálisokkal zöldekkel és a hazai Gyurcsányékkal együtt az európai melósok nyugdíjasok gyerekek teljes elszegényítésüket tűzték ki ami ahhoz is vezethet hogy egyre kevesebb gómagyar gyermek születhessen aminek következtében az emberek időskorukra ne is számíthassanak az utódaiktól segítő gondozásra aminek következtében előbb halljanak meg.