Enyhítenek a szigorú zárlaton és a kijárási korlátozásokon vasárnaptól Izraelben – jelentette a helyi média.
A miniszterek éjszakai ülésükön megszavazták a lakosságra vonatkozó szigorú szabályok lazítását és a gazdasági termelés tizenötről húsz százalékra emelését. Továbbra is korlátozzák az otthonok elhagyását: ha nem munkába járás céljából távozik valaki, akkor csak száz méterre lehet eltávolodni a lakhelytől, de az enyhítések keretében több kivételt engedélyeztek.
Akár ötszáz méteres távolságon belül is lehet sportolni, akár párban is, valamint nyílt területen szabad csoportosan imádkozni, de csak legfeljebb tizenkilenc fős csoportokban, egymástól két méterre, vagy egymás mellett legfeljebb két csoportban, a zsidó hagyománynak megfelelő minjánban (a csoportos imádkozáshoz szükséges, legalább tíz felnőtt férfiból álló csoport). Emellett továbbra is engedélyezik a tüntetéseket a fizikai távolságtartás szabályainak betartásával. Vasárnaptól elkezdik ellenőrizni a nyilvános helyeken kötelező maszkviselés betartását, ennek elmulasztását első alkalommal csak figyelmeztetéssel, de a továbbiakban már kétszáz sékeles (mintegy tizennyolcezer forintos) bírsággal büntetik a rendőrök. A hatvanöt évesnél idősebbeknek és a krónikus betegségekben szenvedőknek továbbra sem javasolják lakóhelyük elhagyását, de ezt nem büntetik.
Egy “lila jelet” vezetnek be az új, koronavírusnak megfelelő higiéniai szabályokat biztosító munkahelyek számára. Ezeken a helyeken az állandóan együtt dolgozók egymástól legalább két méter távolságra, maszkban tartózkodhatnak. Naponta ellenőrizni kell az alkalmazottak testhőmérsékletét, és rendszeresen fertőtleníteni kell a szabad felületeket. E szabályok betartásával megnyithatják az informatikai szektorban az irodákat a foglalkoztatottak harminc százaléka számára, de a kormány továbbra is az otthoni munkavégzést javasolja minden lehetséges helyen. Kinyithatnak a nem zárt helyen, bevásárlóközpontokban lévő, elektronikai termékeket árusító boltok, a háztartási, optikai és egyéb olyan üzletek, ahol csekély a személyes érintkezés lehetősége. A textilboltok igen, de a felpróbálni való ruhákat árusító üzletek nem nyithatják meg kapuikat. Egyszerre csak két vevő tartózkodhat a boltokban, és távolságtartást biztosító eszközöket kell elhelyezni a kasszáknál. A bevásárlóközpontok, a piacok, valamint a fodrász-, a szépségszalonok és a sportközpontok továbbra is zárva maradnak. Legfeljebb három fős kis csoportokban megindulhat a különleges oktatást igénylők tanítása, de a bölcsődék, az óvodák és az iskolák még nem indulhatnak újra, csak a távoktatás kezdődött meg a pészahi szünet végeztével. Három család együtt összefogva állandó gondozót alkalmazhat gyermekeik mellé, hogy megkezdhessék a munkába járást.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök szombat este sajtótájékoztatón jelentette be a már korábban nyilvánosságra hozott könnyítéseket, és elmondta, hogyha nyomukban jelentősen megemelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, akkor visszatérnek a szigorúbb rendszabályokhoz.
Izraelben a járvány kitörése óta több, mint tizenháromezer fertőzöttet tartottak nyilván, akik közül százhetvenegyen vesztették életüket. Jelenleg százkilencen vannak lélegeztetőgépen, számuk az utóbbi napokban folyamatosan csökkent. Eddig több, mint három és félezren gyógyultak meg a betegségből.
Forrás: MTI; Kiemelt kép:MTI/AP/Sebastian Scheiner
Facebook
Twitter
YouTube
RSS