Pesti Srácok

Korán-iskolát nyitnak transzneműeknek Bangladesben

Korán-iskolát nyitnak transzneműeknek Bangladesben

Az iszlám és az LMBTQ különös találkozására került sor Bangladesben, ahol kifejezetten transzneműek számára nyitnak Korán-iskolát, úgynevezett madraszát. A szervezők a hátrányos megkülönböztetés sújtotta kisebbség beilleszkedését szeretnék elősegíteni.

A körülbelül százötven tanuló befogadására alkalmas iskola megnyitóján mintegy ötven transznemű jelent meg, az ünnepségen a Koránból olvastak fel. Többen örömüket fejezték ki az esemény alkalmából, és azt mondták, úgy érzik, hogy végre elismerték őket. Muszlimok vagyunk, de nem mehetünk a mecsetbe – panaszkodott ugyanakkor egyikőjük –, másokkal sem tudunk találkozni. Abdulrahmán Azad, a kezdeményezés mögött álló egyik vallástudós azt mondta: a Dakka külvárosában megnyílt iskola az első ilyen jellegű tanintézmény a transzneműek, hindusztáni nyelven hidzsrák számára, akiknek a nehézségeiért a társadalmat és az államot tette felelőssé.

– szögezte le. Becslések szerint a mintegy 168 milliós Bangladesben körülbelül 1,5 millió transznemű élhet. Vazed Haszina miniszterelnök kormánya 2013-ban fogadta el jogilag a harmadik nem létezését, ám egy, a gyarmati időkből fennmaradt – ritkán alkalmazott – törvény még mindig hat hónap börtönbüntetéssel sújtja az azonos neműek közti szexuális kapcsolatot.

PestiSracok facebook image

A térségben az LMBT-közösség tagjait, a leszbikusokat, melegeket, biszexuálisokat és transzszexuálisokat még mindig gyakran éri hátrányos megkülönböztetés, elsősorban a szélsőségesek, az iszlamisták részéről. Négy évvel ezelőtt megöltek két meleg aktivistát – az ország egyetlen, az LMBT-közösség tagjainak szóló újság szerkesztőit –, a gyilkosságok elkövetőjeként később az al-Kaida terrorszervezet egy helyi csoportja jelentkezett. Ezt követően sok aktivista elmenekült Bangladesből.

Forrás: MTI; Fotó: scmp.com

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.