Már a visszavonással fenyegeti a Facebook a PestiSrácok.hu közösségi oldalát, méghozzá “sorozatos szabályszegés” miatt. Vélhetően az ellenzéki trollseregnek köszönhető a kitüntetett figyelem, amivel oldalunkat a digitális karanténba zárná Zuckerbergék algoritmusa, a cenzor-szenzorok ugyanis gyűlöletbeszéd miatt szűrték ki több cikkünket is, majd törölte végleg csütörtökön este 20 és 21 óra között. Mivel korábban is volt tapasztaltunk már ehhez hasonló figyelmeztetéssel “a közösségi elveik megsértése miatt”, ezúttal nem úsztuk meg szankciók nélkül.
“Oldaladat a közzététel visszavonása fenyegeti” – érkezett a szigorú üzenet Zuckerberg árgus szemekkel figyelő kommandójától, akik szigorúan a szólásszabadság jegyében folyamatosan arra figyelmeztetnek bennünket, hogy húzogatjuk az oroszlán bajuszát, sértegetjük nemes és demokratikus közösségi elveiket. Persze a hetekkel, hónapokkal, sok esetben több évvel ezelőtt publikált tartalmak közzétételének visszavonása nem a véletlennek köszönhető, hiszen közösségi oldalunkat rendszeresen ellepi az ellenzéki “fotelharcos-kommandó” elit egysége, akik ha munkához látnak, képesek akár évekre visszapörgetni megosztásainkat és gyűlöletbeszéd miatt jelenteni minden olyan általunk közzétett tartalmat, ami szerintük nem eléggé píszí, nem kellően szeretetteljes és befogadó – többek között a szexuális devianciákkal szemben. Az idei évben már több figyelmeztetést kaptunk a Facebooktól arra vonatkozóan, hogy a közösségi felületről törölni fogják a PS oldalát, ami már egyre valószínűbbnek tűnik annak tudatában, hogy az elmúlt napokban olyan jelentés-cunamit vezényelt le a trollsereg, hogy portálunk oldalának láthatóságát már lekorlátozták. A büntetésünk egyelőre annyi, hogy azoknak az új embereknek, akik még nem a követőink, nem listázzák ki a PestiSrácok.hu által megosztott tartalmat. (Na és persze a kifogásolt cikkeket azonnal törölték.)
Nem ez az első korlátozás az elmúlt hetekben, amit elszenvedünk a demokrácia és szólásszabadság jegyében. Olvasóink jelezték, hogy portálunk Svájcból hetek óta nem elérhető, míg állandó követőink, aktív olvasóink jelentős része is érthetetlen módon eltűnt a Facebookról.
Eközben a PestiSrácok és a PestiTv hivatalos oldalát is megszámlálhatatlan troll lepte el, akik néhány percenként írnak gyalázkodó kommenteket posztjaink alá és kötnek bele olvasóinkba, követőinkbe ordenáré kifejezéseket sem mellőzve. Mindez persze nem zavarja Zuckerbergék közösségi elveit. Ahogyan az sem, amikor az ellenzéki felhasználók közül néhányan a halálunkat kívánják vagy az akasztásunkról ábrándoznak…
A Google figyelmeztetés nélkül törölte a PestiSrácok.hu youtube csatornáját – ez már kibersztálinizmus a javából!
Facebook-oldalunk egyelőre még elérhető, Youtube-csatornánkat azonban hónapokkal ezelőtt elképesztő indokkal törölte a Google, amit azóta sem hajlandóak visszaállítani. A PestiSrácok.hu maroknyi csapata azonban nem hagyta szó nélkül a techóriás által alkalmazott cenzúrát és tüntetést szervezett, melyen mintegy ötezren vettek részt a Google budapesti központja előtt.
Fotó: PS/Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS