Pesti Srácok

Koronavírus – Nem lehetnek nyitva a boltok ma délután három órától, kivétel például az élelmiszerüzlet és a patika

Koronavírus – Nem lehetnek nyitva a boltok ma délután három órától, kivétel például az élelmiszerüzlet és a patika

Nem lehetnek nyitva a boltok kedd délután három órától a koronavírus-járvány miatt, kivétel például az élelmiszerüzlet és a patika – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-vel. A szolgáltató szektorra – például manikűrös, fodrász, edzőterem – még nem vonatkozik a jogszabály, tehát nyitva lehetnek, ugyanakkor a kormány javasolja a járványügyi óvintézkedések fokozott betartását.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közlése szerint a kihirdetett kormányrendelet szerint, tizenöt órától már nem lehetnek nyitva a boltok – például ruhabolt, cipőbolt –, kivétel az élelmiszert, az illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító üzleteket, továbbá a gyógyszertárakat, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzleteket, a benzinkutakat és a dohányboltokat.

A többi kiskereskedelmi üzletben a tizenöt órai zárás után reggel hat óráig csak az ott dolgozók lehetnek bent. A szolgáltató szektorra – például manikűrös, fodrász, edzőterem – még nem vonatkozik a jogszabály, tehát nyitva lehetnek, ugyanakkor a kormány javasolja a járványügyi óvintézkedések fokozott betartását.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/EPA/Grzegorz Michalowski

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.