Ne hervassz el, koronavírus!
A néphagyomány szerint húsvéthétfőn, akiknek egyessel kezdődik a személyiigazolvány-számuk – csak hogy kristálytiszta legyen a kép ebben a genderszínes világban – a hölgy ismerősöket, azaz a ketteskéket meglátogatják és meglocsolják. A locsolkodók eszközei és versei évek óta egyre kreatívabbak, ennek köszönhetően a húsvét mindig egy vidám ünnep. Örülünk a tavasznak, örülünk egymásnak, örülünk a jókedvnek, ami néhány guggolós pálinka után garantált. Idén sajnos megint bizonyos keretek között tudjuk csak megünnepelni a húsvétot, és talán azok, akik elmenekültek korábban a locsolók elől a hétvégi üdülőbe vagy egy wellnesshétvégére, most mindent odaadnának, ha a szomszéd Józsi bácsi egy pimasz versikével és egy orrfacsaró kölnivel kecsegtetné őket. Korlátok között ünnepelhetünk, de érdemes felidézni, milyen is a tipikus magyar húsvét, a lejárt parfümökkel, a szexuális töltetű versikékkel és a sziklakeményre száradt sajtospogácsával.
Kislányként, emlékszem, mindig nagyon vártam a húsvétot. A téli, kissé vitaminhiányos időszak után végre jönnek a színes zöldségek, a sonka és bableves, ropogós kenyérrel, tormával, amit szó szerint addig ettem, amíg az első könny ki nem csordult a szememből. Kreativitásomat pedig a tojásfestésben élhettem ki, amihez a szomszédból lízingelt nyuszi biztosította a társaságot, akitől pár hét után fájdalmas búcsút vettem és visszaadtam jogos tulajdonosának, a nyúltenyésztőnek.
A szódásszifon hívők és a lejárt parfümösök
Locsolókból sem volt soha hiány. A szomszéd bácsitól az osztálytársakon át a bátyám haverjaiig mindenki megfordult nálunk. A locsolókat azonban érdemes kategorizálni a célszerszám – azaz a locsolóeszköz – és a vers szempontjából. Vannak ugyanis a szódásszifon-hívők, akik ugyan nem okoznak olyan rémes szagot, mint azok, akik a mama lejárt parfümjével operálnak, azonban többet adnak, mint egy kis locsolást. Ők azok, akik teljes fejzuhanyt vállalnak, amihez a megfelelő verset választják. Például a „tele van a hajad kosszal, meglocsollak Domestos-szal” rövid, ám annál célirányosabb versikét, így magyarázat is van arra, hogy miért lódult meg az üveg.
Virágillatú borzalmak és a saját „szag” átadása
Őket követik a már említett lejárt parfümösök. Ők egyébként a kedvenceim. Lelki szemeim előtt látom, hogy reggel jön az ihlet a locsolkodásra, majd a kapkodás, hogy oké, de mivel, majd a kérdés: „mama, nincs valami parfümöd?”Ekkor mama az évek óta a fürdőszobapolcon búslakodó, virágillatú borzalmat felajánlja és indulhat a menet. Ők azok a locsolók, akik hagyományos verssel érkeznek: a mindenki által jól ismert „zöld erdőben jártam”, esetleg viccesebbre veszik a figurát az „egy tök, két tök, nem tökölök, öntök” versikét választják.
A rafináltabbja viszont nem kérdezi meg a mamát, hanem csak lekap valamit a polcról és azzal locsol. Ez általában nagyon jó nekünk, locsoltaknak, mivel a szem előtt a polcon nyilván valami kellemes parfüm árválkodik, így vagy Chaneltől vagy Diortól, esetleg Bosstól fogunk illatozni. Az ő versük mindig divatos, ahogy a parfüm is, amit kapunk. A lehetőségek között szerepel a „Józsi vagyok, szép és laza, locsoljak vagy menjek haza?”, illetve a „te vagy az, ki nekem maradt, meglocsollak, dőljél hanyatt!” lényegre törő, könnyen megjegyezhető néhány sor.
Az alfahímek viszont saját „szagukat” hagyják rajtunk. Saját illatukat használják fel, hol parfüm, hol aftershave formájában, ami olyan erős, hogy még fürdés után is feltépi a locsolás emlékeit. Versekben is megnyerők, amolyan „bugyiszaggató” rímekkel kecsegtetnek. Nekik költötték a „van nálam egy kölnisüveg, métereset spriccel, mivel ilyen rakoncátlan, lezártam egy sliccel”, vagy „az én kedves locsolómra két tojás van festve, akit vele meglocsolok, elmehet az gyes-re” sorokat.
Az igazi hagyományőrzők viszont nem kérdeznek, nem verselnek, hanem egy jéghideg vödör vízzel megkínálnak, ha tetszik, ha nem. Ők azok, akik nem bízzák a véletlenre, amolyan hobbikertészek, akik akkor is locsolnak, ha még nedves a föld. Ha támadás előtt intéznének hozzánk verset, akkor a „falu végén tó van, add a pénzt, azt jóvan” egysorost tudnám elképzelni.
Tanuló időszakban vagyunk?
Emlékszem, mindig azon bosszankodtam, hogy hiába vártam frissen mosott hajjal a locsolkodókat, másnap megint várt a samponálás, mert azt az illatfelhőt, amit másnap magam után húztam, egy virágos mező is megirigyelte volna. Mégis most rettenetesen hiányzik. Hiányzik a családi körben elfogyasztott könnyfakasztó torma, a guggolós pálinka, amit a gazdája azzal promóz, hogy hidd el, ez más, mint a többi. Aztán persze ugyanúgy összeráncolja a szemöldököm és csücsörítésre kényszeríti a szám, mint elődjei. Hiányoznak a locsolók, akik ha kettő után jönnek, garantáltan jókedvűek és a puszinál megérzett cefreszag az, ami árad belőlük. Talán most, ebben a fránya időszakban megtanuljuk ezeket a pillanatokat is jobban értékelni. Ami korábban természetes volt – meglátogatni, megpuszilni egymást, együtt ünnepelni a születésnapokat, évfordulókat, ünnepeket –, most nagyon távolinak tűnik. Ám egyszer mindennek vége, ahogyan ennek a periódusnak is, és bízzunk benne, hogy tanultunk belőle. Például megtanultuk értékelni az egymással töltött idő fontosságát és az ünnepek igazi megélését.
Fotó: YouTube-videókivágás
